James Gunn nem egyszerűen újraforrasztotta a köpenyt Superman vállára. Ő most új értelmet adott neki. A Superman: Legacy nem egy sablonos CGI-csoda, nem villogó robbanásokra és zajos világmegmentésekre épít. Ez egy modern mitológia, amit nem az égben, hanem a mellkasod mögött érzel igazán.
David Corenswet méltósággal lép bele a szerepbe, és nem akar azonnal ikon lenni. Ehelyett ember akar maradni, aki történetesen repülni is tud. Ő egy Clark Kent, aki mer csendes lenni, mielőtt megmenti a világot. Rachel Brosnahan Lois Lane-je közben nem a „mellékszál” – ő a film érzelmi iránytűje. Egy okos, érzékeny figura, aki visszaránt, amikor Superman túl magasra szállna – szó szerint és átvitt értelemben is.
Gunn dialógusai pengeélesek, a karakterek élnek, lélegeznek – és közben a vászonról nem a hősiesség, hanem az emberi sebezhetőség árad. A zene? Kifinomult. A tempó? Pont olyan, mint egy jól megírt dalszöveg: vált, de soha nem rohan.
A film időnként olyan, mintha Spielberg, Donner és Gunn egy zenestúdióban írná a forgatókönyvet – miközben John Williams dallamai halkan fel-felbukkannak a háttérben. Technikailag hibátlan, de nem a technika miatt emlékszel majd rá. Hanem mert úgy érzed: te is lehetnél ő – csak épp nincs köpenyed.
Bemutató: 2025. július 10.
