Rendkívüli állapotban fennmaradt kutyamaradványok, természetes módon mumifikálódott állatok és néhány hetes kölykök csontvázai segítenek feltárni, milyen szerepet töltöttek be a kutyák egy több mint ezer évvel ezelőtt virágzó perui civilizáció életében. A Castillo de Huarmey régészeti lelőhelyen előkerült leletek vizsgálata arra utal, hogy az állatok nemcsak a települések mindennapjaihoz tartoztak, hanem egyes esetekben az emberi temetkezésekhez és a vallási szertartásokhoz is kapcsolódhattak. A kutatók legalább húsz kutya maradványait azonosították, köztük olyan kölykökét is, amelyeket magas rangú személyek nyughelyének közelében találtak meg.
Fotó: Andina / a régészeti kutatás képgalériája
Különleges régészeti leletek segítségével tárták fel a kutatók, milyen kapcsolatban álltak az emberek a kutyákkal több mint ezer évvel ezelőtt Peru csendes-óceáni partvidékén. A Castillo de Huarmey nevű lelőhelyen talált maradványok a Wari Birodalom időszakából származnak, amely időszámításunk szerint körülbelül 600 és 1050 között virágzott az Andok térségében, évszázadokkal az inkák felemelkedése előtt. A természetes módon megőrződött állati testek, koponyák és csontok olyan részleteket tártak fel, amelyek az állatok életmódjáról, táplálkozásáról és a korabeli közösségekben elfoglalt helyükről is árulkodnak.
A Limától mintegy 300 kilométerre északra található Castillo de Huarmey egykor a Wari Birodalom fontos közigazgatási és temetkezési központja volt. A mintegy 45 hektáros régészeti területen uralkodói sírokat, előkelő személyek temetkezéseit és különféle szertartásokhoz kapcsolódó építményeket tártak fel. A lelőhely nemzetközi jelentőségét elsősorban a gazdag temetkezési leletek adták, az új kutatás azonban arra is ráirányította a figyelmet, hogy az emberek mellett élő állatok története legalább ennyire fontos lehet az egykori társadalom megértéséhez.
A Journal of Anthropological Archaeology tudományos folyóirat 2026. júniusi kötetében megjelent tanulmányban Weronika Tomczyk és kutatótársai a 2010 és 2025 között előkerült kutyamaradványokat elemezték. A vizsgálat során 341 különálló kutyacsontot azonosítottak, emellett egy csaknem teljes, természetes módon mumifikálódott hím kutya maradványait is megvizsgálták. A leletek legalább húsz különböző állattól származtak, amelyek között kölykök, fiatal és idős kutyák egyaránt előfordultak.
A csontok jelentős része olyan rétegekből került elő, amelyeket korábban sírrablók bolygattak meg. A lelőhelyet különösen az 1970-es földrengést követően érte jelentős pusztítás, ezért a régészeknek nem minden esetben sikerült pontosan megállapítaniuk, hogy az egyes maradványokat eredetileg hol helyezték el. Néhány kutyacsontváz azonban zavartalanabb temetkezési környezetből származott, így ezek különösen értékes információkat szolgáltattak az állatok és az emberek kapcsolatáról.
A maradványok rendkívüli állapotban történő fennmaradásában döntő szerepet játszott Peru száraz, sivatagos partvidéki éghajlata. A nedvesség hiánya jelentősen lelassította a bomlást, így egyes állatok testén a bőr és a szőrzet nyomai is megőrződtek. A kutatók a 341 azonosított csont közül 147-et találtak természetes módon mumifikálódott állapotban, amelyek 29, egymáshoz kapcsolódó csontcsoportot alkottak.
Különösen figyelemre méltó volt az a csaknem teljes hím kutyamúmia, amelyet egy sekély gödörben fedeztek fel. Az állat mellső lábainak alsó részei hiányoztak, de a kutatók nem találtak olyan vágásnyomokat, amelyek szándékos feldarabolásra utaltak volna. A fogak erőteljes kopása és a még életében elveszített fogak alapján a kutya már idősebb lehetett, amikor elpusztult. A megőrződött bőrfelület mikroszkópos vizsgálata ritkás, világos színű szőrszálakat mutatott ki, ami a mai perui szőrtelen kutyák egyik jellegzetességére emlékeztet.
Az állat egyik csontjának radiokarbonos vizsgálata különösen fontos eredményt hozott. A mérések szerint a kutya időszámításunk szerint 688 és 870 között élhetett, ami a lelőhely eddig ismert legkorábbi radiokarbonos keltezését adta. A maradvány így nemcsak az egykori állattartásról, hanem Castillo de Huarmey használatának korai időszakáról is új adatot szolgáltatott.
Kutyakölyköket is eltemettek az emberek mellett
A kutatás egyik legérdekesebb eredménye az emberi temetkezések közelében talált kutyákhoz kapcsolódik. A régészek egy körülbelül hat-nyolc hetes kölyökkutya részleges csontvázát egy különleges megbecsülésnek örvendő kosárfonó mester sírjában fedezték fel. A férfit számos szerszámmal és sírmelléklettel együtt temették el, ami arra utal, hogy szakértelme miatt kiemelkedő helyet foglalhatott el a közösségben. A kutatók az elhunyt csontvázán súlyos elváltozásokat is azonosítottak, és megállapították, hogy mindkét lábfeje hiányzott. Azt azonban nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy ez veleszületett rendellenesség vagy későbbi amputáció következménye volt. A férfi mellé helyezett kölyökkutya szerepe ugyancsak bizonytalan, de a temetkezés gondos kialakítása és a mellékletek alapján a régészek feltételezik, hogy az állat jelenlétének szertartási jelentősége lehetett.
Egy másik kölyök maradványait a fő mauzóleum lezárt temetkezési kamrájának előterében találták meg. A csontok alapján az állat még meg sem született, vagy közvetlenül a születése után pusztult el. Maradványai egy ülő helyzetben eltemetett férfihoz kapcsolódtak, akit a kutatók a sírkamra őrzőjeként azonosítottak.
A palotakomplexum egyik helyiségében egy serdülőkorú gyermek temetkezéséhez kapcsolódóan felnőtt kutya részleges csontvázát is feltárták. A gyermek testhelyzete és a sír körülményei alapján a kutatók felvetették, hogy halála egy szertartáshoz kapcsolódhatott. Ezt azonban nem tekintik minden kétséget kizáróan bizonyítottnak.
A három temetkezés különösen fontos, mert eltérő korú és társadalmi helyzetű emberek mellett találtak kutyamaradványokat. A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy bizonyos állatokat szándékosan helyeztek az elhunytak mellé, esetleg azért, hogy a túlvilágra is elkísérjék őket. Az egyes temetések pontos vallási jelentését ugyanakkor a rendelkezésre álló régészeti bizonyítékok alapján nem lehet teljes bizonyossággal rekonstruálni. A kutyacsontokon megfigyelt vágásnyomok ritkasága szintén figyelemre méltó. A 341 azonosított csont közül mindössze haton találtak egyértelmű feldolgozásra utaló nyomokat. Ez arra enged következtetni, hogy a kutyák rendszeres élelmiszerként történő fogyasztása nem lehetett általános a vizsgált közösségben. Az állatok szerepe sokkal inkább a mindennapi együttéléshez, a munkavégzéshez és bizonyos szertartásokhoz kapcsolódhatott.
A kutyák táplálkozása az emberek életéről is árulkodik
A régészek nem elégedtek meg a csontok alakjának, méretének és elhelyezkedésének vizsgálatával. Nyolc kutya csontjaiból és fogaiból származó mintákon izotópelemzéseket is végeztek, amelyek segítségével következtetni tudtak az állatok táplálkozására, ivóvízforrásaira és mozgására.
A szén- és nitrogénizotópok aránya alapján a kutyák étrendje több szempontból eltért a lelőhelyen talált lámák és más tevefélék táplálkozásától. A kutatók szerint az állatok nagyobb mennyiségben fogyaszthattak kukoricát, illetve olyan táplálékot, amely kukoricával etetett állatokból származott. A vizsgálatok arra is utaltak, hogy a kutyák általában a lelőhely közvetlen környezetében éltek, de életkörülményeik nem voltak teljesen azonosak.
A fogzománc kémiai összetétele három olyan kutyánál mutatott különösen érdekes eredményt, amelyeket a kutatók a perui szőrtelen kutyatípus korai képviselőiként azonosítottak. Az állatok fiatal korukban olyan táplálékot fogyaszthattak, amelynek összetétele hasonlított a Wari-közösség gyermekeinek étrendjéhez. A különbségek később, a felnőttkorban váltak jelentősebbé. Ez a hasonlóság felveti annak lehetőségét, hogy bizonyos kölykök az emberi háztartások közvetlen közelében nevelkedtek, és ugyanazokból az élelmiszerekből részesültek, mint a gyermekek. A kutatók azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy az állatok az emberek által hátrahagyott ételmaradékokból is táplálkozhattak, ezért az izotóperedmények önmagukban nem bizonyítják a tudatos gondoskodást.
Az ivóvízhez kapcsolódó vizsgálatok szintén különbségeket mutattak. Míg a lelőhelyen talált tevefélék feltehetően gyakrabban ittak álló vagy mesterségesen kialakított vízgyűjtőkből, a kutyák inkább a helyi édesvízforrásokhoz férhettek hozzá. A stronciumizotópok vizsgálata alapján az elemzett állatok élete nagyrészt a Castillo de Huarmey körüli térséghez kötődött.
A kutatók mindezek alapján úgy vélik, hogy a kutyák többféle feladatot tölthettek be. Egyes állatok az embereket és a háziasított teveféléket kísérhették vadászatok vagy karavánutak során, mások a települések környékén élhettek, és az emberi tevékenységből származó táplálékot hasznosíthatták. Voltak azonban olyan kutyák is, amelyek valószínűleg szorosabb kapcsolatban álltak az emberi családokkal.
A perui szőrtelen kutyák története is új megvilágításba került
A vizsgálat különleges eredménye, hogy három állatot a perui szőrtelen kutya korai képviselőjeként azonosítottak. A besorolást elsősorban a fogazat veleszületett eltérései támasztották alá. A szőrtelenségért felelős genetikai sajátosság ugyanis gyakran együtt jár bizonyos kisőrlő és őrlőfogak hiányával.
A perui szőrtelen kutya ma az ország egyik legismertebb őshonos kutyatípusa, amelyet 2000-ben Peru kulturális örökségének részévé nyilvánítottak. Az állatok ábrázolásai már korábban is ismertek voltak az Andok térségének kerámiaművészetéből, a Castillo de Huarmey területén feltárt maradványok azonban közvetlen régészeti bizonyítékot szolgáltatnak jelenlétükre a Wari-kultúrában. A lelőhely egyik különleges tárgya egy emberi tulajdonságokkal felruházott, ülő szőrtelen kutyát ábrázoló kerámiaedény. Az állat a mellső végtagjai között egy hangszerre emlékeztető tárgyat tart. A kutatók szerint az ábrázolás arra utalhat, hogy ez a kutyatípus a mindennapi szerepén túl különleges jelképes jelentőséggel is rendelkezett.
A tanulmány szerzői felvetették annak lehetőségét is, hogy a szőrtelen kutyák tudatos tenyésztésének hagyománya már a Wari Birodalom térségbeli megjelenése előtt kialakulhatott. Ezt a feltételezést azonban további leletekkel és nagyobb számú izotópmintával kellene alátámasztani, mivel a mostani vizsgálat mindössze három ilyen állatra terjedt ki. A Dartmouth College 2026. május 20-án közzétett ismertetése szerint a kutatás egyik legfontosabb eredménye éppen az, hogy a kutyák társadalmi szerepét nem lehet egyetlen kategóriába sorolni. A korabeli állatok között lehettek munkát végző, az emberek mellett élő, ételmaradékokból táplálkozó és különleges gondoskodásban részesülő egyedek is. A temetkezésekhez kapcsolódó maradványok pedig arra utalnak, hogy egyes kutyák az emberek vallási elképzeléseiben is szerepet kaphattak.
A Castillo de Huarmey területén feltárt leletek így jóval többet árulnak el néhány ősi kutya életénél. A természetes módon mumifikálódott állatok, a gyermekek és előkelő személyek közelében elhelyezett csontvázak, valamint a táplálkozási vizsgálatok eredményei együtt mutatják meg, milyen sokféle kapcsolat alakulhatott ki ember és állat között a Wari Birodalomban. A több mint ezeréves maradványok olyan hétköznapi és szertartási szokásokról őriztek meg bizonyítékokat, amelyekről írásos feljegyzések nem maradtak fenn.
A kutatás eredményeit a Journal of Anthropological Archaeology 2026. júniusi, 82. kötetében tették közzé The many lives of companion species: a zooarchaeological and isotopic research on Wari dog remains from Castillo de Huarmey, Peru címmel. A tanulmány egy a korábban előkerült leletek több éven át végzett, részletes tudományos elemzéséről számol be.
