Betöltés…
9.3 C
Budapest

„A hivatásunk szépsége a maximalizmusban van.” Szakácsné Kerbel Tímea története

Szakácsné Kerbel Tímea, a Face and Soul Arcklinika vezetője eredetileg tanárnőnek készült, végül mégis az egészségügyi pályát választotta. Már fiatalon megtapasztalta, hogy mások segítése nemcsak a betegek számára lehet életmentő, hanem őt magát is tölti.

Maximalizmus és hivatástudat
Maximalizmus, empátia és jó szervezőkészség – ezek a tulajdonságok vezették Timit a székesfehérvári arcklinika vezetői székébe, és persze az elmúlt harminc év során szerzett tudás. Közel tíz évig dolgozott a Fejér Megyei Szent György Kórházban, később a Székesfehérvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályánál.

„Váltani szerettem volna, valami újat csinálni, megmutatni a képességeimet nem a megszokott környezetben. Ápoló voltam, járási szakfelügyelő, majd kiemelt szakügyintéző, mégis kellett valami kihívás, egy újabb feladat” – meséli Timi.

A klinika alapjainál
Timi az elsők között volt a Face and Soul Arcklinikánál, aki a klinika indulását szinte az alapoktól kísérhette. Egy olyan helyet alakítottak ki, ahol kiemelten fontos a családiasság és az, hogy a különböző arcesztétikai kezeléseket végző szakemberek egy csapatként fogják a páciens kezét.

„Nagyon magas elvárásaim vannak magammal és a csapattal szemben is, mert szerintem a mi hivatásunk szépsége a maximalizmusban van. Egy ilyen klinikát csak megfelelő rendszerszemlélettel lehet működtetni.”

Rendszerszintű szemlélet és családias légkör
A rendszer jól működik – legalábbis erről árulkodnak a Face and Soul Arcklinika pácienseinek visszajelzései.

„Van, aki csak egy bizonyos beavatkozásra, például szemhéjplasztikára érkezik. És van olyan is, aki bejön a plasztikai sebészetre, megkapja a kezelést, de közben felismeri, hogy itt a szolgáltatások rendszerszinten képesek összekapcsolódni. Belevág, hogy ne csak egyszer szépüljön, hanem folyamatosan, szakértői háttérrel, a személyes adottságaira és lehetőségeire építve.”

Timi szerint a páciensek értékelik a családias légkört, a hozzáértést és a kedvességet. Ez az út kicsit más, a cél magasabban van, de a klinika vezető szerint érdemes volt meglépni.

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Balesetek sorozata mindenszentekkor: frontális karambol, gyermekmentő és kilométeres torlódás az M3-ason

Egymást érték a közlekedési balesetek november 1-jén, mindenszentek napján...

Boldog születésnapot, Krisztina Holliday!

Ma Krisztina Holliday ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog szültésnapot, Kocsi Erika!

Ma Kocsi Erika ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Angyal Anikó!

Ma Angyal Anikó ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog szültésnapot, Ambrus Éva!

Ma Ambrus Éva ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK