Száznegyvennégy éve, 1882. október 20-án született Lugosi Béla, a magyar színész, aki Drakula gróf megformálásával örökre beírta nevét a filmtörténetbe. A világhírű művész pályája a magyar színházaktól Hollywoodig vezetett, ahol az 1931-es Drakula című film tette halhatatlanná alakítását. Születésének évfordulóján a Magyar Hollywood Tanács gyertyagyújtással emlékezett meg róla a budapesti Vajdahunyad váránál álló szobránál, tisztelegve a magyar származású filmsztár páratlan életútja és művészi öröksége előtt.
Lugosi Béla nevéről a világon mindenütt mindenki Drakulára asszociál. De nézzük meg, hogy ki is volt ez a fantasztikus tehetségű magyar színész, akit Hollywood emelt a magasságokba.
A Magyar Hollywood Tanács immár sokadik éve emlékezik meg Lugosi Béláról. Szülőházát és az ott található emléktáblát a helyi román szervezetekkel együtt koszorúztuk meg Lugoson. Emléktáblát avattunk színházi sikere színhelyén, Debrecenben. Az Origo Filmstúdió aulájában Lugosi Béla féldomborműve néz velünk szembe. És persze nem lehet kihagyni a Vajdahunyad várát sem, ahol Hartmut Zech Lugosi-szobra található. Mindegyik megemlékezési helyszín…
A Magyar Hollywood Tanács a születésnapon, október 20-án ez utóbbi helyszínen gyertyagyújtásos megemlékezést tartott.
A megemlékezés résztvevői a szobornál
Születésnapja pedig a Magyar Hollywood Tanács Lugosi Béla-emléknapja lett. Máig élő fia, Bela Lugosi Jr. és unokája rendszeres kapcsolatban állnak a Tanáccsal, videóüzenetek küldésével támogatják a megemlékező tevékenységet.
Lugosi Béla domborműve
A Lugosi Bélának állított emléktábla.
Lugosi Béla (született: Blaskó Béla Ferenc Dezső) a filmtörténet egyik legnagyobb hatású ikonja, aki megteremtette és máig meghatározza a popkultúra klasszikus Drakula-képét. Az 1931-es Universal Pictures-féle Drakula címszerepével ő lett az első hangosfilmes vámpír, alakítása pedig egy életre összeforrt Bram Stoker karakterével. Jelentősége messze túlmutat egy sikeres szerepen: kulturális archetípust alkotott, és úttörője volt a hollywoodi horror fénykorának.
Lugosi Béla fekete-fehér portréja.]
Miért korszakalkotó Lugosi Béla munkássága?
A popkulturális Drakula-kép: ő cserélte le a korábbi patkányszerű, szörnyeteg vámpírábrázolást (pl. Nosferatu) a sármos, arisztokratikus és hipnotikus vonzerejű gróf imázsára. A köpeny viselése, a kimért mozdulatok és a jellegzetes, akcentusos beszéde a mai napig a vámpírkarakterek alapkövei. A horror műfajának felemelése: az 1931-es Drakula óriási anyagi sikerével indította el a Universal stúdió klasszikus horrorszörny-ciklusát (Frankenstein, A múmia). Lugosi nélkül a hollywoodi horror mint önálló, fősodorbeli filmműfaj nem ebben a formában született volna meg. Hollywoodi magyar pionír: azon magyar színészek egyike, aki saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en, ezzel végérvényesen beírva magát a világ filmtörténetébe. Lugosi élete kapcsán kevesen vannak annak tudatában, hogy mekkora színházi karrierje is volt.
Mielőtt Hollywoodot meghódította, és a horror műfajának ikonjává vált volna, Lugosi Béla komoly, elismert és rendkívül sokoldalú klasszikus színpadi színész volt Magyarországon. Hazai karrierje a vidéki színjátszástól a legmeghatározóbb budapesti teátrumokig, köztük a Nemzeti Színházig ívelt. Miután 12 évesen elszökött otthonról, kezdetben bányászként és alkalmi munkásként élt, de a színészet iránti vágya hamar a színpad felé terelte. Fiatal kora és képzetlensége ellenére kiváló adottságai (mély hangja, sudár termete és hipnotikus tekintete) miatt gyorsan felfigyeltek rá. Első kisebb szerepeit (1902–1909 között) Szabadkán, Temesváron és Debrecenben kapta. Ekkor még főként vándortársulatokkal lépett fel, és tanulta ki a szakma alapjait. 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. Itt már jelentős kritikai sikereket aratott, és bebizonyította, hogy a drámai és a romantikus hősök megformálására egyaránt alkalmas. Szegedi sikerei után a főváros is felfigyelt rá. 1911-től többek között a Magyar Színházban, a Királyi Színházban és a Palota Színházban játszott. Pályája csúcsaként 1912-ben (egyes források szerint 1913-ban) a budapesti Nemzeti Színház tagja lett, ami a korabeli színészek számára a szakma abszolút csúcsát jelentette.
Magyarországi évei alatt több mint 170 alkalommal állt színpadra, és a világirodalom legmeghatározóbb szerepeit játszhatta el: Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Hamlet címszerepe (Shakespeare: Hamlet), Tell Vilmos (Schiller: Tell Vilmos), Jézus Krisztus (a Mária Magdolna című színpadi műben).
A sikert és a csillogást az első világháború és az azt követő politikai zűrzavar törte meg. Lugosi 1914-ben önkéntesként bevonult katonának, és a Magyar Honvédség síjárőr-hadosztályának hadnagyaként harcolt az orosz fronton, ahol többször megsebesült. A frontról való visszatérése után aktív szerepet vállalt a közéletben: az 1919-es Tanácsköztársaság idején megalapította a Színészek Szakszervezetét, amely a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal színészek jogaiért és méltányos fizetéséért küzdött. A rezsim bukása után emiatt a politikai szerepvállalása miatt menekülni kényszerült az országból. Először Bécsbe, majd Németországba, végül pedig egy teherhajó fűtőjeként az Egyesült Államokba emigrált – ahol aztán teljesen új életet és karriert kellett építenie.
Amikor Lugosi Béla 1920 decemberében megérkezett New Yorkba, egy harmincas évei végén járó, angolul egyetlen szót sem beszélő, nincstelen politikai menekült volt. Bár Magyarországon a Nemzeti Színház ünnepelt sztárja volt, Amerikában mindent a legalsó lépcsőfokról kellett újrakezdenie. Az elszántsága és a túlélési ösztöne révén azonban rendkívül találékony módon küzdötte át magát a kezdeti, embert próbáló éveken. Lugosi nem akarta feladni a hivatását, ezért először az Amerikában élő, népes magyar emigráns közösséghez fordult. New Yorkban, a Yorkville negyedben (amely akkoriban pezsgő magyar kulturális központ volt) 1922-ben megalapította a New York-i Magyar Nemzeti Színházat. A társulat hozzá hasonlóan emigráns magyar színészekből állt. Klasszikus magyar darabokat és színműveket (például Madách Imre Az ember tragédiája című művét) adtak elő magyar nyelven. Bár a közösség imádta őket, ebből megélni nem lehetett. Lugosi maga is fizikai munkát végzett a fellépések mellett, sőt, a díszleteket és a jelmezeket is gyakran a színészek maguk ácsolták és varrták.
Lugosi tudta, hogy ha sikeres akar lenni Amerikában, be kell törnie az angol nyelvű színpadokra. A sorsfordító lehetőség 1922-ben jött el, amikor szerepet ajánlottak neki a Broadwayn, a The Red Poppy (A vörös pipacs) című darabban, ahol egy spanyol csavargót kellett alakítania. A premier után a kritikusok el voltak ájulva a „különleges, egzotikus és rejtélyes” akcentusától (képzeljük csak el: Lugosi nem beszélt angolul, fonetikusan tanulta meg a szöveget!), valamint a rendkívül kifejező, expresszív játékától (amit pont azért fejlesztett tökélyre, hogy a nyelvi hiányosságait elfedje). Ezzel a fellépéssel hivatalosan is letette a névjegyét a Broadwayn. A következő években Lugosi folyamatosan képezte magát, tanulta a nyelvet, és több Broadway-darabban is szerepet kapott (többnyire egzotikus külföldieket, sejkeket, európai diplomatákat alakított).
A kemény munka és a nyelvi akadályok leküzdése végül 1927-ben érett be, amikor megkapta Bram Stoker Drakula című regénye színpadi adaptációjának címszerepét. A darab elképesztő siker lett, több mint egy évig futott a Broadwayn, majd országos turnéra indult. Lugosi hipnotikus játéka és az az akcentus, amit az amerikaiak addigra már megszoktak tőle, tökéletesen illett a transzilván gróf karakteréhez. Ez a színpadi siker nyitotta meg előtte Hollywood kapuit, és vezetett el az 1931-es legendás filmig.
Bár Lugosi Béla éveken át hatalmas sikerrel játszotta a Drakula színpadi változatát a Broadwayn és az amerikai turnékon, a Universal Pictures stúdió eredetileg egyáltalán nem akarta őt a filmfőszerepre. Hollywood akkori logikája szerint Lugosi túl idős volt, túl intenzív volt a színpadi játéka, az akcentusa miatt pedig attól féltek, hogy a hangosfilm korszakának hajnalán a nézők kinevetik majd.
A szerep megszerzése Lugosi életének egyik legkeményebb, legkitartóbb és legzseniálisabb küzdelme volt. A stúdió és a rendező, Tod Browning, első körben Lon Chaney-nek, a némafilm korszak legnagyobb kaméleonjának és horrorsztárjának (Az operaház fantomja, A Notre Dame-i toronyőr) szánta a szerepet. Chaney azonban 1930 nyarán váratlanul, torokrákban elhunyt.
A stúdió ezután sem Lugosihoz fordult, hanem egy sor ismert hollywoodi színészt vett fontolóra, akiknek nem volt akcentusuk. Látva, hogy kihagyják a számításból, Lugosi nem adta fel, és elképesztő energiákat mozgósított a szerepért. Hogy bizonyítsa elszántságát, Lugosi megalázóan alacsony gázsit ajánlott fel. Belement, hogy mindössze heti 500 dollárért dolgozzon, ami még a korabeli viszonyok között is nevetséges összeg volt egy főszereplőnek (a film összköltségvetésének alig 0,7%-át kapta, miközben a mellékszereplők többet kerestek nála). Megkereste Bram Stoker özvegyét, Florence Stokert, aki a szerzői jogokat birtokolta, és megszerezte a támogatását. Ezenkívül személyesen ostromolta a stúdió vezetőit. A stúdió fejesei végül elutaztak Los Angelesbe, hogy megnézzék Lugosit a színpadon. Látva a hipnotizált, sikoltozó és teljesen elvarázsolt közönséget, a producerek kénytelenek voltak belátni: a közönség szemében Lugosi maga Drakula.
A kitartás meghozta a gyümölcsét. Tod Browning rendező végül beadta a derekát, és Lugosi állhatott a kamerák elé. Mivel a színpadon már több százszor eljátszotta a figurát, a forgatásra tökéletesen kiforrott karakterkoncepcióval érkezett. Ő maga hozta a saját jelmezét (a híres operaköpenyt), és ragaszkodott a teátrális, merev ujjtartásokhoz és a hipnotikus szempárbajokhoz. Az akcentus, amitől a stúdió annyira félt, végül a film legnagyobb fegyverténye lett: a kimért, lassan artikulált angol beszéd tette a grófot végtelenül rejtélyessé, arisztokratikussá és félelmetessé. Az 1931-es bemutató után a film azonnal kasszasiker lett, és Lugosit egyetlen éjszaka alatt a világ legismertebb horrorsztárjává tette.
Bár a Drakula meghozta a világhírt, egyben csapda is volt: Lugosi ezután szinte csak szörnyetegszerepeket kapott. Ez pedig rányomta bélyegét további életére.
1956. augusztus 16-án bekövetkezett halálakor végakaratának megfelelően a híres Drakula-köpenyében temették el a kaliforniai Culver Cityben. Bár élete szegénységben és elfeledve ért véget, az utókor és a popkultúra végül halhatatlan ikonná emelte.
Bár Lugosi Béla élete nagyobbik részét emigrációban élte le, és az egész világ amerikai horrorsztárként ismerte meg, mindvégig mélyen és büszkén megőrizte magyar identitását. Magyarsága nemcsak a mindennapi életében, hanem a művészetében, a politikai szerepvállalásában és a kaliforniai magyar kolóniában betöltött központi szerepében is folyamatosan jelen volt. Eredeti neve Blaskó Béla Ferenc Dezső volt. Amikor színészi pályára lépett, szülővárosa, a bánáti Lugos (ma Románia területén található) iránti tiszteletből és szeretetből vette fel a Lugosi vezetéknevet. Ezzel a névvel írta be magát a világ filmtörténetébe, és Hollywoodban is ragaszkodott hozzá, hogy ne amerikanizálják a nevét. Miután az 1920-as évek végén Hollywoodba költözött, Lugosi otthona a kaliforniai magyar emigráció legfőbb találkozóhelyévé, egyfajta kulturális oázissá vált. Bár Los Angelesben élt, szigorúan ragaszkodott a hazai ízekhez. Otthonában rendszeresen főztek hagyományos magyar ételeket (például gulyást és pörköltet), és imádta a nehéz magyar borokat. Otthon, a magánéletben és a baráti körében szinte kizárólag magyarul beszélt. Fia, ifjabb Lugosi Béla (Bela Lugosi Jr.) visszaemlékezései szerint apja rendkívül fontosnak tartotta, hogy a családban élő legyen a magyar szó. Támogatta a frissen érkező magyar művészeket, filmeseket és emigránsokat. Gyakran vendégül látta a Hollywoodban szerencsét próbáló földijeit, és segített nekik kapcsolatokat építeni. Lugosi nemcsak az 1919-es emigrációja előtt volt aktív (amikor a Színészek Szakszervezetét vezette), hanem Amerikából is feszült figyelemmel kísérte Magyarország sorsát.
A második világháború idején nyíltan antifasiszta álláspontot képviselt. Elnöke lett a Magyar–Amerikai Demokratikus Tanácsnak, és aktívan lobbizott Washingtonban azért, hogy a szövetségesek segítsék Magyarországot. Rendezvényeken szónokolt, és tekintélyét latba vetve gyűjtött adományokat a háború sújtotta magyar lakosság részére, ezzel is bizonyítva, hogy a tengerentúlról sem felejtette el a hazáját.
A Magyar Hollywood Tanács Lugosi Béla-emléknappá nyilvánításáról szóló grafika
Fotók: Magyar Hollywood Tanács
