Az 1956-os forradalom egyik legemlékezetesebb sporttörténeti pillanatát idézte fel A szabadság vihara című dokumentumfilm, amellyel október 18-án lezárult az 56/70 – 1956 filmre írva fesztivál a budapesti Corvin moziban. A Quentin Tarantino, Lucy Liu és Andy Vajna közreműködésével készült alkotás a legendás magyar–szovjet vízilabda-mérkőzésen keresztül mutatja be a forradalom történetét. A vetítést követően Bokor Balázs nagykövet és Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó beszélgetett a film megszületéséről, hollywoodi kapcsolatairól és történelmi jelentőségéről.
Elérkeztünk az 56/70 – 1956 filmre írva fesztivál utolsó napjához. A záróvetítésen a nézők A szabadság vihara (Freedom’s Fury) című, 2006-ban készült dokumentumfilmet láthatták, amely az 1956-os forradalom eseményeit a melbourne-i olimpia egyik legdrámaibb mérkőzésén keresztül idézi fel.
1956. december 6., Melbourne. A magyar és a szovjet vízilabda-válogatott csap össze az olimpia elődöntőjében, alig egy hónappal azután, hogy a szovjet csapatok vérbe fojtották a magyar forradalmat. A medencében a két csapat egyenlő feltételek között küzdött, de a játékosokat a közelmúlt politikai eseményei is fűtötték. A találkozó nem csupán az olimpiai döntőbe jutásról szólt: a magyar sportolók számára különös jelentőséget kapott, hogy azzal az országgal kerültek szembe, amelynek hadserege leverte hazájuk szabadságharcát.
Colin K. Gray filmje a legendás, véres mérkőzés történetén keresztül mutatja be az 1956-os eseményeket és azok hatását a magyar sportolókra. A találkozó végletekig feszült hangulatban zajlott, és a magyarok 4–0-s vezetésénél vált történelmivé, amikor a szovjet játékos, Valentyin Prokopov arcon ütötte Zádor Ervint. A fiatal magyar vízilabdázó felszakadt szemöldökéből ömlő vér látványa hatalmas felháborodást váltott ki a nézőtéren, a játékvezetők pedig a rendes játékidő lejárta előtt véget vetettek a mérkőzésnek. A magyar válogatott később Jugoszlávia legyőzésével olimpiai bajnok lett.
A dokumentumfilm ezt az ikonikus sporttörténeti pillanatot a fiatalabb nemzedékek és a nemzetközi közönség számára is közelebb hozza, hogy megértsék, miért lázadtak fel a magyarok a szovjet uralom ellen, és milyen történelmi súlya volt a melbourne-i összecsapásnak.
A film executive producerei között Lucy Liu, Quentin Tarantino és Andrew G. Vajna is szerepel. A fesztivál záróvetítését követő beszélgetés vendége Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Hollywood Tanács elnöke, Magyarország volt Los Angeles-i főkonzulja és a Magyar Vízilabda Szövetség 2019–2022 közötti nemzetközi igazgatója, valamint Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és jogász volt. A beszélgetést Farkas Anita moderálta.
A közönség a film elkészítésének körülményeiről, a hollywoodi alkotók szerepvállalásáról, valamint az 1956-os magyar sportolók amerikai életéről is számos érdekességet hallhatott.
Egy vízilabdázó rendező és a magyar kapcsolatok
A beszélgetésből kiderült, hogy Colin K. Gray számára személyes jelentősége is volt a történetnek. Fiatalkorában maga is vízilabdázott, a University of Michigan csapatában játszott, így a sportág iránti rajongása meghatározó szerepet játszott abban, hogy éppen a melbourne-i olimpia eseményeit választotta dokumentumfilmje témájául.
Milyen kicsi a világ! Edzője a KSI csapatában és a magyar válogatottban is megfordult Ben Quittner volt. A Budapesten született Quittner Benjámin az 1980-as években emigrált az Egyesült Államokba, ahol a magyar vízilabda hagyományait az amerikai sportéletben is továbbadta.
A rendezőt és alkotótársait, köztük testvérét, Megan Raney Aaronst két fő cél vezérelte. Egyrészt szerették volna a nemzetközi és a fiatalabb közönség számára világosan, átélhetően bemutatni az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit. Másrészt rendkívüli történetnek tartották, ahogyan a melbourne-i olimpián a magyar és a szovjet vízilabda-válogatott tagjai a medencében vívták meg egymással a forradalom drámai és egyenlőtlen küzdelmének szimbolikus párharcát.
Colin K. Gray a filmet egy „vízilabdához és az 56-os magyarok hősiességéhez írt szerelmes levélként” jellemezte, amely a remény üzenetét hordozza a világ számára.
De hogyan kapcsolódott be Quentin Tarantino és Lucy Liu a projektbe?
Colin K. Gray és Lucy Liu korábban ugyanarra az egyetemre, a University of Michiganre jártak. Amikor Gray és testvére, Megan Raney Aarons – alkotói nevükön The Sibs – elkezdték fejleszteni a dokumentumfilmet, a rendező megkereste régi barátját, a színésznőt, és elmesélte neki a magyar vízilabdázók történetét.
A projekt a 2000-es évek elején formálódott, amikor Lucy Liu Quentin Tarantino Kill Bill című filmjén is dolgozott, amelyben O-Ren Ishii karakterét alakította. Liu annyira fellelkesedett a magyarok 1956-os történetétől, hogy elhatározta: segít a rendezőtestvéreknek Tarantinót is megnyerni a dokumentumfilm támogatására.
Amikor Liu és a rendezők megkeresték Tarantinót a „melbourne-i vérfürdő” néven elhíresült magyar–szovjet vízilabda-mérkőzés történetével, a rendező a beszámoló szerint így reagált: „Ez a legjobb történet, amit valaha meséltek nekem. Mindenképpen benne akarok lenni.”
Végül Lucy Liu és Quentin Tarantino is executive producerként csatlakozott a Freedom’s Fury alkotóihoz. Hollywoodi ismertségük jelentős segítséget nyújtott a film nemzetközi bemutatásához, amely a rangos Tribeca Filmfesztiválra is eljutott, majd további nemzetközi vetítéseken mutatkozott be.
A film elkészítésében nyújtott segítségükért és a magyar történelem nemzetközi megismertetéséért az alkotók később magas rangú magyar állami kitüntetésekben részesültek. Az elismeréseket Sólyom László akkori köztársasági elnök adományozta 2010. március 15-e alkalmából, a személyes átadásra azonban csak novemberben, a Los Angeles-i magyar főkonzul rezidenciáján került sor.
Bokor Balázs, Magyarország akkori Los Angeles-i főkonzulja adta át a kitüntetéseket. Quentin Tarantino a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, Lucy Liu a Tisztikeresztet, Andy Vajna a Középkereszt a csillaggal fokozatát vehette át. A film rendezői, Colin K. Gray és Megan Raney Aarons ugyancsak magyar állami elismerésben részesültek, előbbi a Tisztikeresztet, utóbbi a Lovagkeresztet kapta meg.
Andy Vajna számára a történet különösen fontos volt. A 2006-os évben producerként közreműködött a hasonló történelmi hátterű, de játékfilmként elkészült Szabadság, szerelem című alkotásban is, amely az 1956-os forradalom eseményeit és a magyar vízilabdázók történetét dolgozta fel.
Mark Spitz és Zádor Ervin különleges kapcsolata
A szabadság vihara narrátora a legendás, hétszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, Mark Spitz volt. A világhírű sportoló szerepvállalása mögött rendkívül személyes és megható kapcsolat állt: a film egyik központi alakja, Zádor Ervin ugyanis egykor az edzője volt, és jelentős szerepet játszott fiatalkori sportolói fejlődésében.
Az 1956-os melbourne-i olimpiát követően Zádor Ervin – több csapattársához hasonlóan – a szovjet megszállás miatt nem tért haza Magyarországra, hanem politikai menekültként az Egyesült Államokban telepedett le. Kaliforniában, a Linden nevű kisvárosban vett házat, és új életet kezdett.
Amerikában rendkívül sokoldalú életet élt: dolgozott úszómesterként, szállodaigazgatóként, masszőrként és étteremtulajdonosként is. Legfőbb szenvedélye azonban továbbra is a sport maradt. Évtizedeken keresztül úszó- és vízilabdaedzőként tevékenykedett, többek között a Ripon Aquatics klubnál, és tanítványai között volt a fiatal Mark Spitz is.
Amikor Colin K. Gray és Megan Raney Aarons megkeresték Spitzet a dokumentumfilm ötletével, az úszó elköteleződött a projekt mellett. Nem egyszerű narrátori felkérésként tekintett a lehetőségre, hanem alkalomként arra, hogy tisztelegjen egykori mentora előtt. Zádor Ervin ugyanis nemcsak egy olimpiai bajnok volt számára, hanem olyan ember, akinek személyes példája és szakmai munkája meghatározta pályafutásának korai éveit.
A készítők visszaemlékezése szerint Spitzet mélyen megérintette a lehetőség, hogy hangját adhatja a magyar csapat történetéhez, és ahhoz a történelmi drámához, amely Zádor életét, közvetve pedig az ő sorsát is megváltoztatta.
A dokumentumfilm így különleges alkotói együttműködés eredményeként született meg. Az egyetemi és hollywoodi kapcsolatok Lucy Liu, Quentin Tarantino és Andy Vajna közreműködésével segítették a történet nemzetközi bemutatását, míg a Zádor–Spitz edző–tanítvány kapcsolat személyes és sporttörténeti hitelességet adott a filmnek.
Negyven év után tért vissza Magyarországra Zádor Ervin
Zádor Ervin a forradalom leverése után negyven éven keresztül nem lépett magyar földre. Bár a rendszerváltást követően már lehetősége lett volna a hazatérésre, lelkileg hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy ismét ellátogasson szülőhazájába.
Végül 1996-ban, a melbourne-i olimpia negyvenedik évfordulóján tért vissza először Magyarországra, hogy találkozzon még élő csapattársaival és rokonaival. Később a 2006-os dokumentumfilm és az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójához kapcsolódó események ismét közelebb hozták őt Magyarországhoz.
Zádor élete végéig aktív maradt. 2012. április 30-án, 77 éves korában hunyt el Kaliforniában. Halála tragikus módon ismét a medencéhez kapcsolódott: egy általa vezetett edzés után lett rosszul, életét pedig már nem tudták megmenteni.
Kaliforniában, Lindenben temették el, hamvait azonban gyermekei később, 2017-ben Budapestre hozták a vizes világbajnokság idején. Végső kívánságának megfelelően a Duna vizébe szórták hamvait, hogy jelképesen visszatérhessen szülőföldjére. Gyermekei továbbvitték sportolói örökségét, és szintén a vízilabda világában tevékenykedtek Kaliforniában.
Ötven év után újra találkoztak az egykori ellenfelek
A szabadság vihara egyik legmeghatóbb jelenete az egykori magyar és szovjet vízilabdázók budapesti találkozása. A hajdani ellenfelek ötven év elteltével ismét leültek egymással, ezúttal már nem a medencében, hanem egy olyan beszélgetésen, amelynek hangulata meglepően békés, tiszteletteljes és felszabadult volt.
A rendezők számára ez a találkozás különös jelentőséget kapott. A melbourne-i olimpia idején a két csapat játékosai még egy politikailag és érzelmileg is végletekig kiélezett mérkőzés résztvevői voltak. Ötven évvel később azonban már idős, ősz hajú emberekként, egykori sporttársakként találkoztak, akiknek közös múltját a tragikus történelmi események mellett maga a sport is összekötötte.
Colin K. Gray és Megan Raney Aarons éppen ezt a katartikus, békés lezárást keresték a dokumentumfilmben. A budapesti találkozó lehetőséget adott arra, hogy megmutassák: a sport és az emberi méltóság évtizedek múltán is segítheti a politika és a háború okozta sebek begyógyulását.
A szabadság vihara című film vetítése és az azt követő beszélgetés méltó lezárása volt az 56/70 – 1956 filmre írva fesztiválnak. Gratulálunk Pigniczky Réka fesztiváligazgatónak.
