Betöltés…
16.1 C
Budapest

Vezetőváltás a METU-n: Czene Gréta távozik, miközben az ÁSZ feljelentést tesz az egyetem gazdálkodása miatt

A Budapesti Metropolitan Egyetem rövid közleményben jelentette be, hogy Dr. Czene Gréta elnök-vezérigazgató személyes okokból távozik. A bejelentés különösen éles fényt kapott, mert ugyanazon a napon jelent meg az Állami Számvevőszék jelentése is, amely több bűncselekmény gyanúját állapította meg az egyetem gazdálkodásával összefüggésben.

Vezetőváltás a METU-n: Czene Gréta távozik, miközben az ÁSZ feljelentést tesz az egyetem gazdálkodása miatt
Fotó: METU

Távozik a Budapesti Metropolitan Egyetem éléről Dr. Czene Gréta elnök-vezérigazgató – jelentette be az intézmény május 7-én kiadott, rendkívül szűkszavú közleményében. Az egyetem szerint a vezető személyes okokkal indokolta döntését, a METU pedig azt írta: továbbra is a kijelölt stratégiai úton kíván haladni. 

A bejelentés napján vált nyilvánossá az Állami Számvevőszék jelentése a Budapesti Metropolitan Egyetem gazdálkodásáról, amelyben az ÁSZ több súlyos kockázatot, átláthatósági problémát és gyanús pénzmozgást azonosított. A jelentés végén az ÁSZ rögzíti: a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg, ezért feljelentést tesz a nyomozó hatóságnál. 

Forrásdokumentum
Az Állami Számvevőszék jelentése a METU gazdálkodásáról
A jelentés szerint az ÁSZ több súlyos gazdálkodási és átláthatósági problémát tárt fel, és a dokumentumban bűncselekmények gyanújáról is ír.
Olvassa el az eredeti ÁSZ-jelentést:
A teljes dokumentum PDF-ben érhető el az Állami Számvevőszék oldalán.
Jelentés megnyitása →

Az politikai, közpénzügyi és intézményi szempontból is súlyos, hogy egy magánfenntartású, de jelentős közpénzekkel érintett felsőoktatási intézmény körül ilyen jelentés látott napvilágot. Az ÁSZ szerint a közpénzek felhasználásának valódi kockázata nem elsősorban az egyetem napi működésében, hanem a tulajdonosi struktúrában jelent meg. A jelentés bonyolult és átláthatatlan cégstruktúráról, személyi összefonódásokról és olyan pénzáramlásokról ír, amelyek rendszerszintű kockázatot jeleztek. 

A számvevőszéki jelentés külön kitér arra is, hogy a METU 2021-ben 49,4 millió dolláros vételár mellett került a PADME érdekeltségébe a KEA III. Magántőkealapon és kapcsolódó cégeken keresztül. Az ÁSZ szerint a kialakított struktúrára nem azonosított racionális gazdasági indokot. 

A jelentés főként a személyi összefonódásokat érinti. Az ÁSZ megállapítása szerint voltak olyan szereplők, akik egyszerre jelentek meg támogatási döntések előkészítőiként vagy döntéshozóiként, illetve a METU-hoz vagy annak fenntartói köréhez kapcsolódó vezető tisztségekben. A dokumentum Czene Grétát is említi: eszerint 2024 júniusától a METU elnök-vezérigazgatója lett, miközben korábban a KEA Zrt.-ben és az MNB elnöki kabinetjének vezetésében is szerepet vitt. 

Az ÁSZ szerint 2022 és 2024 között a METU összesen közel 3 milliárd forint támogatást kapott az MNB-től és a PADME-től, miközben ugyanebben az időszakban jelentős összegek mentek prémium ingatlanok bérleti díjára, üzemeltetésére, belső átalakítására, valamint osztalékfizetésről is döntöttek. A jelentés szerint átláthatósági hiányosságok is felmerültek: az ÁSZ azt állapította meg, hogy a METU nem biztosította megfelelően gazdálkodásának nyilvánosságát, és nem tette közzé a honlapján a 2022-es és 2023-as számviteli beszámolóit, illetve több, közérdekből nyilvános adatot sem. 

A METU közleménye mindeközben nem tér ki az ÁSZ-jelentésre, nem említ vizsgálatot, feljelentést vagy pénzügyi kérdéseket. Mindössze annyit közöl, hogy Czene Gréta személyes okokból távozik, a szűkszavúság további kérdéseket nyit, mivel egy sokat vitatott tulajdonosi és pénzügyi háttérrel rendelkező egyetem éléről távozó elnök-vezérigazgatóval szemben az Állami Számvevőszék bűncselekmények gyanújáról beszél.

Aktuális

Zelenszkij kész leülni Putyinnal – Trump segítségével még tél előtt lezárnák a háborút

Volodimir Zelenszkij kész bármikor személyesen találkozni Vlagyimir Putyinnal, és...

Kilenc halott, négy embert még keresnek – pusztító tájfun csapott le Tokió térségére

Kilenc ember meghalt, négyet pedig még mindig keresnek Japánban,...

Boldog Születésnapot Fekete-Sándor Ernesztina

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Fekete-Sándor Ernesztina!...

Boldog Születésnapot Piróth Petra

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Piróth Petra!...

Boldog Születésnapot Erdei Ágnes

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Erdei Ágnes!...

Boldog Születésnapot Késmárki Enikő Rebeka

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Késmárki Enikő...

Boldog Születésnapot Havassy Jennifer

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Havassy Jennifer!...

Boldog Születésnapot Bárány Cintia

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Bárány Cintia!...

Boldog Szültésnapot Vida Csaba

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Vida Csaba!...

Boldog Születésnapot Marton Róbert

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Marton Róbert!...

Boldog Születésnapot Kőszegi Ákos

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Kőszegi Ákos!...

Boldog Születésnapot Boros Andrea

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Boros Andrea!...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK