Betöltés…
28.2 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

Többszörös személyiség vagy idegen jelenlét?

Professzor Freund Tamás világhírű agykutató az Istenadta című könyvben a következő gondolatot fogalmazza meg: bár az agy az evolúció rendkívül összetett terméke, nem tartja valószínűnek, hogy önmagában képes lenne létrehozni egy nem anyagi természetű entitást – legyen az elme, én-tudat, szabad akarat vagy lélek –, amely visszahatva irányítja az őt létrehozó idegsejthálózatot.

 

Sokkal inkább elképzelhetőnek tartja, hogy az emberi agy, mint az anyagi evolúció csúcspontja, vált alkalmassá arra, hogy rajta keresztül egy teremtő eredetű lélek megnyilvánulhasson az anyagi világban, valamint más lelkek számára is érzékelhető módon jelen lehessen.

Fontos megjegyezni, hogy ilyen jellegű következtetéseket egy tudós nyilvánvalóan nem fogalmazhat meg tudományos szakfolyóiratokban, még akkor sem, ha személyes meggyőződése erre irányul. Amennyiben azonban elfogadjuk azt a feltevést, hogy az agy képes egy lélek „befogadására”, úgy logikailag az sem zárható ki, hogy bizonyos esetekben egyszerre több lélek is megnyilvánulhat rajta keresztül, amit hagyományos értelemben megszállásnak neveznénk. Egyes elképzelések szerint a skizofrénia bizonyos formái mögött is állhat ilyen jelenség, még ha ezt a hivatalos tudomány nem is ismeri el. Saját tapasztalataim szerint több elismert kutató informális beszélgetések során hasonlóképpen vélekedik erről a kérdésről.

A többszörös személyiségzavar – jelenlegi hivatalos nevén disszociatív identitászavar (DID) – eredete mindmáig nem tisztázott, csupán különböző hipotézisek léteznek. Az érintetteknél egymástól markánsan eltérő, sokszor egymással ellentétes személyiségek válthatják egymást: előfordulhat például, hogy az egyik személyiség vallásos, míg a másik teljes mértékben elutasítja a hitet. A jelenségnek számos változata ismert, és dokumentáltak olyan eseteket is, ahol nyolc vagy annál is több személyiség váltakozik egyetlen emberben.

Felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben vajon szerepet játszhatnak-e úgynevezett „itt ragadt” lelkek, vagy esetleg korábbi inkarnációk személyiséglenyomatai szivárognak át a jelenlegi életbe. A választ egyelőre nem ismerjük.

 

 

 

 

ProfBókkon: Tudomány, metafizika, lélek.
Válogatott érdekességek
Esti Hírlap


 

Aktuális

Százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok gyermekei

Magyar Péter közösségi oldalán ismertette a 100 ezer forintos...

VB 2026: megrázó jelenet a kongói sajtótájékoztatón, Desabre ott tudta meg édesapja halálát

Kongói DK kiesése után Sébastien Desabre még büszkén beszélt...

Július 1-jétől könnyebb lett éjszaka hazajutni Budapestről az agglomerációba

Július 1-jén Vitézy Dávid közösségi oldalán közölte, hogy jelentősen...

Jönnek az új GYSEV InterCityk: Sopron és Szombathely felé indulhatnak az első szerelvények

Elindult a GYSEV új InterCity-motorvonatainak gyártása. A 11 darabos...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK