Betöltés…
12.5 C
Budapest

Sulyok Tamás aláírta: Magyarország visszavonja a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépést

Sulyok Tamás aláírta: Magyarország visszavonja a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépést

Péntektől hatályos az a törvény, amely visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A jogszabályt az Országgyűlés szerdai döntése után Sulyok Tamás köztársasági elnök, valamint Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke is aláírta.

A parlament kivételes eljárásban tárgyalta és fogadta el a javaslatot. A szavazáson 133 képviselő támogatta a törvényt, 37-en ellene voksoltak, 5-en pedig tartózkodtak. A döntés lényege, hogy Magyarország visszavonja a Nemzetközi Büntetőbíróság alapját jelentő Római Statútum, valamint a bíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló megállapodás felmondását.

A Görög Márta igazságügyi miniszter által jegyzett törvény szerint Magyarország továbbra is fontosnak tartja, hogy a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetői felelősségre vonhatók legyenek egy nemzetközi bírói fórum előtt. A jogszabály indoklása a nemzetközi béke és biztonság fenntartását, valamint az emberi jogok védelmét emeli ki fő szempontként.

A most elfogadott törvény hatályon kívül helyezi azt a 2025-ös jogszabályt, amely Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépéséről rendelkezett. Az indoklás szerint a döntés nem csupán egy korábbi lépés visszavonása, hanem egyértelmű kiállás is az igazságosság, az emberi méltóság és a nemzetközi együttműködés mellett.

A törvény a kihirdetését követő napon, vagyis pénteken lép hatályba. A végrehajtáshoz szükséges további intézkedésekről a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

Forrás:MTI

Aktuális

Boldog Születésnapot Egri Enikő

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Varga Árpád Zsolt

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Elizeus Nikoletta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Fekszi Szimonetta

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Alexandra Obscure

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Mártoni Edina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Kalapács-Ódor Cintia

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Trump egyesített Írországot akar – London azonnal visszaüzent

Donald Trump Dublinban belenyúlt a brit–ír politika egyik legérzékenyebb...

Magyar Péter közzétette az Orbán Viktor által aláírt iratot a bicskei igazgató kitüntetéséről

Új fordulatot vett a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának kitüntetési...

Pintér Sándor Kötcsén: „Én most nyugdíjas vagyok, a politika nem érdekel”

Pintér Sándor is megérkezett szombaton a kötcsei találkozóra. A...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK