Betöltés…
24.5 C
Budapest

Körvonalazódik az Országgyűlés alakuló ülésének menetrendje

Pénteken megkezdődtek az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetések az Országházban, és a technikai kérdések mellett már több fontos politikai részlet is napvilágot látott az új parlament felállásáról.

A tárgyalások középpontjában a mandátumigazolás előkészítése, az esküokmányok aláírásának menete, az ülésrend kialakítása, valamint a parlamenti tisztségviselők és a bizottsági rendszer felállítása állt. Az egyeztetéseket az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója vezette, a pártok delegációi pedig már az alakuló ülés várható menetrendjéről is tárgyaltak.

A megbeszélések alapján az új Országgyűlés alakuló ülése május első felében lehet.

Közölte: „az oktatási és kulturális miniszteri pozícióira több jelölt is van, és még nem született végleges döntés„. Azt is kifejtette, hogy a jövő héten több miniszteri pozícióval kapcsolatban bejelentést fog tenni.

A felhatalmazás és a felelősség az övék és személy szerint az övé is – mondta, hozzátéve, bizalmat türelmet és békességet kér, amikor túl lesznek az egyeztetésen, jelentkezni fognak. Az egyeztetések alapján az új parlamenti struktúrában 20 bizottság működhet majd, igazodva a leendő kormányzati felépítéshez. Emellett felmerült, hogy az ellenzéki pártok is alelnöki pozíciókhoz juthatnak, ami az új ciklus egyik első fontos politikai megállapodása lehet.

Körvonalazódik az Országgyűlés alakuló ülésének menetrendje
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Forrás: MTI

Aktuális

Öt új alkotmánybírót választott az Országgyűlés – mindannyian letették az esküt

Öt új alkotmánybírót választott az Országgyűlés szeptember 15-én. Chronowski...

Októberben indulhat a nagy várólista-csökkentés, több pénzért kérnének pluszműtéteket

Október 1-jén indulhat el a műtéti várólisták csökkentését célzó...

Megszavazta a Parlament az ügynökakták megnyitását – októberben kerülnek fel az első nevek és iratok

Elfogadta az Országgyűlés az ügynökakták szélesebb körű nyilvánosságát biztosító...

Tarr Zoltán leváltotta Schmidt Máriát – bezárják és átvilágítják a Terror Háza Múzeumot

Megszűnt Schmidt Mária főigazgatói megbízatása a Terror Háza Múzeum...

Azonnal felfüggesztette egy gyros- és húspogácsagyártó üzem működését a Nébih

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy gyrost és húspogácsát is előállító...

Lemondott Szász Jenő – az átvilágítás hiányosságokat talált a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél

Benyújtotta lemondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, miután...

Öt új alkotmánybíró kerülhet a testületbe

Öt új taggal bővülhet az Alkotmánybíróság: a parlament igazságügyi...

GVH-vizsgálat indult a Nutriversum ellen – gyógyhatásra utaló állításokat és be nem jelentett termékeket is vizsgálnak

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Nutriversum Kft.-vel...

Boldog Születésnapot Jónás Vivien

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Herzfeld Kinga

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Pap József

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Gazsi Zoltán

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Vas Krisztina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Dézsi Nikolett Éva

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK