Betöltés…
11.2 C
Budapest

Milliárdos kölcsön, elmaradt naperőmű, felszámolt cég: őrizetben az állami vagyonkezelő volt vezetője

Őrizetbe vették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori főigazgatóját egy több mint 2,5 milliárd forintos hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az ügyészség szerint egy állami érdekeltségű társaság úgy nyújtott 8,15 millió eurós kölcsönt egy romániai naperőmű-beruházáshoz, hogy a döntést megalapozó vizsgálatok hiányosak voltak, a beruházás pedig végül soha valósult meg.

Milliárdos kölcsön, elmaradt naperőmű, felszámolt cég: őrizetben az állami vagyonkezelő volt vezetője
Fotó: illusztráció

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori főigazgatójával szemben. A hatóság különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a volt vezetőt. 

Az ügy középpontjában egy 8,15 millió eurós kölcsön áll, amelyet egy többségi állami tulajdonban lévő romániai társaság kapott volna egy naperőmű-projekt finanszírozására. Az ügyészségi álláspont szerint a kölcsön odaítélése előtt nem készült sem megfelelő kockázatelemzés és hitelképességi vizsgálat, a beruházás pedig végül soha nem épült meg. A cég az első két évben esedékes kamatokon kívül érdemi törlesztést nem teljesített, később pedig felszámolták. 

A gyanú szerint a kölcsönszerződés és az előterjesztés elkészítésére az MNV egykori főigazgatója adott utasítást, és azok tartalmát is ő hagyta jóvá. Az okozott vagyoni hátrány a hatóságok szerint meghaladja a 2,5 milliárd forintot

Az ügyben korábban már több embert is gyanúsítottként hallgattak ki, köztük az igazgatóság három tagját, az érintett cég vezetőjét és a kölcsönt igénylő társaság ügyvezetőjét. A polgári jogi igény biztosítására korábban 27 ingatlan esetében zár alá vételt rendeltek el a gyanúsítottak tulajdoni hányadára vagy haszonélvezeti jogára.

Az ügyészség kezdeményezte, hogy a volt főigazgatóra nyomkövető kerüljön, mivel indoklásuk szerint fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye. A kényszerintézkedésről a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája dönt. 

Aktuális

Boldog Születésnapot Czompó Kata

Boldog születésnapot kíván az Esti Hírlap neked Czompó Kata!...

Több mint 12 milliárdos korrupciós gyanú Seszták Miklós ellen – az ügyészség kikérte a mentelmi jogát

Több mint 12 milliárd forintnyi jogtalan előny átvételével hozza...

Húsz év után hozzányúlt az MNB az inflációs célhoz: 2028-tól 2,5 százalék lesz

Több mint húsz év után megváltoztatja inflációs célját a...

Bombariadó miatt visszafordították a Wizz Air budapesti gépét – az utasokat is kiszállították

Biztonsági riasztás miatt még felszállás előtt visszafordították a Wizz...

Gyanúsított lett Matolcsy György – hét személyt hallgatott ki az NNI az Erste-ügyben

Gyanúsítottként hallgatta ki Matolcsy György volt jegybankelnököt a Nemzeti...

Húsz fok van a szobában, mégis fázunk – ezért nem mond el mindent a termosztát

Két lakásban ugyanazt a 20 Celsius-fokot mutathatja a termosztát,...

Az árrésstop azonnali kivezetését kérik az élelmiszerlánc szakmai szervezetei

Az árrésstop mielőbbi megszüntetését kérik a kormánytól a hazai...

Szabadnapos rendőr rohant be a füsttel teli házba – ő fékezte meg a tüzet Dunaszekcsőn

Sűrű füst gomolygott egy dunaszekcsői családi házból, amikor a...

Egy dolgozó meghalt, négyen súlyosan, heten könnyebben megsérültek – 38 millióra bírságolták a Molt

Súlyos biztonsági hiányosságokat állapított meg a munkavédelmi hatóság a...

A DVSC az MLSZ-hez fordult a Vasas elleni vitatott döntések miatt

A Debreceni VSC hivatalos közleményben reagált az MLSZ szakmai...

Black Friday előtt szigorít a hatóság – a kamu leárazások sem maradnak rejtve

Már most megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi...

Kidőlt fák, balesetek, tüzek: 410 segélyhívást kaptak egyetlen nap alatt a tűzoltók

Az átlagosnál több munkát adott hétfőn a tűzoltóknak az...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK