Augusztus 26-án reggel 8 óra 37 perckor a nepáli szeizmikus hálózat 4,4-es erősségű eseményt rögzített a Rasuwa fölötti magashegységben. Három perccel később a Syabrubesi hidrológiai állomás még csak 1,62 méteres vízszintet mért. Tíz perccel később az állomás eltűnt a rendszerből: az ár elsodorta. 9 óra 05 perckor jutott el a nepáli árvíz-előrejelzőkhöz az információ, hogy nagy árhullám érkezik a Bhote Koshi felső szakaszáról, 9 óra 15-kor pedig megkezdődött több mint 600 ezer riasztó SMS kiküldése. Nima Dorje Tamang telefonjára 9 óra 42-kor érkezett meg a figyelmeztetés. Addigra a férfit már elsodorta a víz, eltört a lába, és egy folyóparti fába kapaszkodva várta a segítséget.
A nepáli–tibeti határtérségben kialakult katasztrófa első óráiban még 157 halottról és közel 400 eltűntről szóltak a jelentések, miközben felvételeken lehetett látni, ahogy a víz és a hordalék végigsöpör a Rasuwa-völgyön. Azóta a halálos áldozatok száma 1127-re, az eltűnteké 4858-ra emelkedett. A mentők továbbra is romok, iszap és elárasztott erőművi létesítmények között kutatnak, miközben a nepáli hatóságoknak azt is meg kell magyarázniuk, miért telt el 38 perc a hegyomlás és a tömeges lakossági riasztás kezdete között.
8 óra 37: A nepáli Nemzeti Földrengés-megfigyelő és Kutatóközpont műszerei ekkor egy 4,4-es magnitúdójú szeizmikus eseményt érzékeltek. Lok Vijay Adhikari, a központ vezetője később azt mondta, a jel frekvenciája eltért egy tektonikus földrengésétől, ezért a rendszer nem indított földrengésriasztást. Az amerikai USGS is először földrengésként jelezte az eseményt, majd később módosította az értékelést. A későbbi vizsgálatok szerint hatalmas jég- és sziklatömeg omlott le a magashegységben, és ez indította el a pusztító árhullámot.
Tíz perc alatt eltűnt a folyómérő állomás
8 óra 40: A Syabrubesi hidrológiai állomás 1,62 méteres vízszintet továbbított. A mérőhely figyelmeztetési küszöbe 6 méter, veszélyszintje 9 méter volt. A hegyen ekkor már megtörtént az omlás, a folyó mérőállomása azonban még alacsony vízállást érzékelt. 8 óra 50-re az ár elérte Syabrubesit és elsodorta az állomást, amely ettől kezdve nem küldött több adatot.
9 óra 05: A nepáli árvíz-előrejelző szolgálathoz 9 óra 05 perckor érkezett meg az információ arról, hogy nagy árhullám jön a Bhote Koshi felső szakaszáról. Ekkor 28 perc telt el a szeizmikus esemény óta, Syabrubesi mérőállomása pedig már 15 perce nem működött. Binod Parajuli, az árvíz-előrejelző részleg vezetője szerint az esemény előtt és után készült műholdképek jég- és földtömeg leomlását mutatták. Az első értékelések szerint az anyag rövid időre eltorlaszolhatta a folyót, majd a víz áttörte az akadályt és nagy mennyiségű hordalékkal indult lefelé.
9 óra 15 és 9 óra 16 között Rasuwa, Nuwakot, Dhading és Chitwan veszélyeztetett területeire több mint 600 ezer SMS-t küldtek ki. Az üzenetek arra szólították fel a folyó mentén élőket, hogy vonuljanak magasabb, biztonságos helyre. A tömeges riasztás 38 perccel a 8:37-kor rögzített hegyi esemény után indult el.
Percek alatt vált kezelhetetlenné az árhullám
9 óra 20: Öt perccel később a Betrawati hidrológiai állomás is megszűnt adatot továbbítani. Utolsó mérése 3,55 méter volt. Fél órán belül két fontos folyami mérőpont esett ki a rendszerből, miközben az árhullám egyre lejjebb haladt a Trishuli vízrendszerében.
Egy túlélő, Nima Dorje Tamang eközben Hakubesiben volt, Syabrubesitől délre. A Kathmandu Postnak elmondta, hogy először erős dübörgést hallott, majd meglátta a közeledő hullámokat. Családjával magasabb terület felé indult, az ár azonban utolérte. A víz elsodorta, egy szikla eltörte a lábát, végül egy folyóparti fába kapaszkodott. Körülbelül két órával később az apja és a testvére találta meg, majd helikopterrel Katmanduba vitték. Tamang nagybátyja, nagynénje, testvére és sógora is meghalt a katasztrófában. A férfi telefonján a riasztó SMS időpontja 9 óra 42 perc volt. Az üzenet 27 perccel a tömeges kiküldés kezdete után, 65 perccel a 8:37-es szeizmikus jel után jelent meg a készülékén. Tamangot ekkor már elsodorta az ár.
Szakértői viták
A riasztási lánc működését Anil Pokhrel, a nepáli Nemzeti Katasztrófakockázat-csökkentési és -kezelési Hatóság korábbi vezetője bírálta a legélesebben. A Kathmandu Postnak azt mondta: „Nepálban nincs korai riasztási rendszer.” Pokhrel szerint szenzorok önmagukban nem alkotnak működő rendszert. Ehhez valós idejű megfigyelés, automatikus kommunikáció, előzetesen kijelölt veszélyeztetett területek, működő szirénák és olyan mobilriasztások kellenek, amelyek azonnal eljutnak a lakossághoz.
A határ menti együttműködésben is van rés. Prakash Pokhrel, az NDRRMA geológusa a Kínával működő korai riasztási kapcsolatról azt mondta: „Nincs protokoll.” Ha külföldi terület érintett, az információ továbbítása jelenleg a nepáli külügyminisztérium bevonásával történik. Nepál Indiával már működtet árvízi adatmegosztási rendszert, Kínával azonban nincs olyan automatikus mechanizmus, amely egy tibeti oldalon észlelt veszély esetén közvetlenül elindítaná a nepáli riasztást. Ez annak ellenére maradt így, hogy Nepál és Kína 2019-ben államfői szinten állapodott meg a klíma- és környezetvédelmi együttműködés erősítéséről.
A nepáli kormány szeptember 2-án már a parlamentben is válaszolt a késedelmes riasztást érő kritikákra. Balendra Shah miniszterelnök azt mondta, az augusztus 26-i esemény meghaladta a rendelkezésre álló katasztrófa-előrejelzési lehetőségeket. Állítása szerint a hatóságok akkor kezdték meg a lakosság figyelmeztetését és a biztonsági erők mozgósítását, amikor használható információ érkezett a közeledő árhullámról. A mentésben részt vevő biztonsági személyzetből is sodort el embereket az ár.
A szakértői vita így egy konkrét időszakra koncentrálódik. A Nature szeptember 2-án közölt új műholdas elemzése további adatot adott ehhez az idővonalhoz. Manoochehr Shirzaei, a Virginia Tech geofizikusa az Európai Űrügynökség Sentinel–1 radaradatait vizsgálta január 8. és augusztus 18. között. Az utolsó felvétel hét nappal a katasztrófa előtt készült. Az adatok alapján a feltételezett omlási területen a jég és a kőzet lassan mozgott lefelé, körülbelül havi 10 milliméteres sebességgel, és a mozgás az esemény előtti időszakban gyorsult. A kutatók nem állítják, hogy ebből pontosan meg lehetett volna jósolni az omlás időpontját, de Shirzaei szerint az ilyen gyorsulás olyan területet jelölhet ki, amelyet sűrűbb megfigyelés alá kell vonni. A Himalája nagy részén nincs folyamatos felszíni műszeres ellenőrzés, a jelenlegi riasztási rendszerek pedig főként a gleccsertavak átszakadására összpontosítanak, nem a jég- és sziklaomlásokra.
A térségben már működnek olyan rendszerek, amelyek többféle adatot kapcsolnak össze. Tibetben a Cirenmaco gleccsertónál valós időben figyelik a tó vízszintjét, a jég- és sziklamozgást, valamint a lefolyást. Nepál Khumbu régiójában vízszintmérőket, meteorológiai állomásokat és automatikus szirénákat is használnak. A Rasuwa fölötti magashegységben azonban nem volt ilyen pontos rendszer.
Dinkar Kayastha, a nepáli Hidrológiai és Meteorológiai Hivatal tisztviselője szerint az ország erőforrásai nem elegendők valamennyi veszélyeztetett magashegyi terület folyamatos megfigyelésére. Nepál területének 20–25 százaléka magashegység. Shanti Mahat, az NDRRMA szóvivője szerint a Timure fölötti térség annyira nehezen megközelíthető, hogy még a katasztrófa után is gondot jelentett megfelelő drónfelvételeket készíteni. Az ICIMOD korábbi felmérései 2070 gleccsertavat térképeztek fel Nepálban, közülük 21-et potenciálisan veszélyesnek minősítettek. A szervezet márciusban arra figyelmeztetett, hogy a Hindu Kush–Himalája gleccserei 2000 óta kétszer gyorsabban olvadnak, miközben a megfigyelt 38 gleccserből mindössze hét felelt meg a nemzetközi megfigyelési követelményeknek.
Augusztus 26-án miután az árhullám reggel végigsöpört Rasuwa térségén és Syabrubesin, órákon át követhető volt a további útja dél felé a Trishuli vízrendszerében. 10 óra 28-kor a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az ár eléri Dhading és Galchhi térségét, majd Muglin felé halad. 11 óra 26-kor a Phurke–Malekhu állomásnál a víz átlépte a veszélyszintet, 11 óra 43-kor pedig elsodorta a Phurke-hidat és több építményt. 11 óra 50-re elérte Malekhut, 13 órára pedig Muglinon is áthaladt. Kalikholánál 14 óra 14-kor 12,3 méteres csúcsot mértek, 15 óra 20-kor az ár elérte Devghat térségét, ahol 16 órakor 6,57 méteren tetőzött. A műszaki becslések szerint az árhullám mintegy 20 millió köbméter többletvizet hozott. Az ICIMOD Galchhinál harminc perc alatt mintegy kilencméteres, Malekhunál körülbelül hétméteres vízszint-emelkedést mért.
A pusztítás a Bhote Koshi és a Trishuli menti vízerőműveket is elérte. Tizenhárom erőmű sérült meg, összesen körülbelül 431 megawatt termelőkapacitás esett ki. Az Upper Trishuli, a Rasuwagadhi, a Langtang Khola és más projektek alagútjaiban, föld alatti gépházaiban és munkaterületein több száz embert kerestek.
Az Upper Trishuli–1 projekt mögött több nemzetközi finanszírozó áll, köztük az Ázsiai Fejlesztési Bank, az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank és az IFC. A projektet felügyelő független szakértői testület már korábban javasolta a korai riasztás megerősítését, az egymás fölött és alatt működő vízerőművek közötti információcsere javítását és egyértelmű evakuációs eljárások kialakítását. Himanshu Thakkar, a South Asia Network on Dams, Rivers & People koordinátora a katasztrófa után a finanszírozók és az üzemeltetők felelősségi rendszerét bírálta. A Trishuli vízgyűjtőjén 36 vízerőmű-projekt működik, épül vagy van előkészítés alatt. Thakkar szerint a Himalája sérülékeny völgyeiben az alagútépítés, robbantás, földkiemelés, erdőirtás és meddőanyag elhelyezés kockázatait a jelenleginél szigorúbban kell kezelni.
A katasztrófa emberi mérlege közben tovább romlott. Szeptember 2-án reggel még 1050 halottról és 3916 eltűntről írtunk, a későbbi nepáli összesítésünkben már 1127 halottról és további 4858 eltűnt személyről. Több mint 1100 holttestnél megtörtént a boncolás vagy a jogi azonosítás, miközben százakat továbbra is föld alatti létesítményekben, omladékok között és elzárt hegyi településeken keresnek.
