Betöltés…
26 C
Budapest

Megkezdődött az idei szúnyogok elleni védekezés

Megkezdődött az idei szúnyogok elleni védekezés
Fotó: Katasztrófavédelem oldala

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint május 12-én elindult az idei központi szúnyoggyérítési program. Elsőként a szúnyoglárvák ellen védekeznek, mégpedig biológiai módszerrel. Ennek során olyan készítményt juttatnak a vízbe, amely egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmaz. Ez a megfelelő dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváira veszélyes, más élőlényekre nem jelent kockázatot.

A szakemberek már március eleje óta figyelik, hol és milyen ütemben jelennek meg a szúnyoglárvák. Az elmúlt hetek aszályos időjárása miatt sok folyó vízállása alacsony volt, ezért több ártéri területen nem alakultak ki megfelelő tenyészőhelyek. A keleti országrészben, például a Tisza, a Bodrog és a Körösök mentén lévő holtágaknál légi biológiai gyérítésre lehet szükség, míg a Duna mentén és egyes nyugat-magyarországi területeken földi beavatkozást végeznek.

A Katasztrófavédelem arra is felhívja a figyelmet, hogy a szervezett védekezés sokat segíthet, de önmagában nem szünteti meg teljesen a szúnyogproblémát. A magánkerteket, udvarokat nem érintik ezek a kezelések, ezért a lakosság szerepe is fontos. Egy esőzés, locsolás vagy pangó víz már elegendő lehet ahhoz, hogy a szúnyogok elszaporodjanak.


Érdemes ezért kiönteni vagy lefedni a ház körül összegyűlt vizet, rendszeresen cserélni az állóvizeket, kitisztítani az ereszeket, és szúnyoghálóval lefedni az esővízgyűjtő hordókat. Egy vízzel teli vödörben, virágcserépben vagy eldugult ereszben akár több száz szúnyog is kifejlődhet.

További lakossági tanácsok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatóiban, valamint a szúnyoggyérítés részletei a Katasztrófavédelem hivatalos oldalán érhetők el.

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Esti Hírlap

Aktuális

Mit jelent a HU-s ovális jelölés az élelmiszereken? – a Nébih elmagyarázta

A húsok, húskészítmények és tejtermékek csomagolásán gyakran látható ovális,...

Szijjártó Péter a Közel-Keletről reagált a repülőútjai miatt tett feljelentésre

Szijjártó Péter megszólalt, miután Orbán Anita külügyminiszter bejelentette: feljelentést...

Egy hétig fokozottan ellenőrzi a rendőrség a biztonsági öv és a gyermekülés használatát

Szeptember 16-án országos közúti ellenőrzés kezdődött Magyarországon. A rendőrök...

Amikor a szerelem pillanataiból hivatás lesz

Új fejezet kezdődött az életemben: szertartásvezetőként mostantól párok egyik...

Gól nélküli döntetlennel kezdett Szalai László U16-os válogatottja Szlovéniában

Gól nélküli döntetlennel kezdte első nemzetközi mérkőzését a Szalai...

Történelmet ír Nairobi – először rendez szabadtéri atlétikai világbajnokságot Afrika

Nairobi rendezi a 2029-es szabadtéri atlétikai világbajnokságot, így a...

Sisák Attilát nevezték ki a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesévé

Szeptember 16-i hatállyal dr. Sisák Attila lett a Nemzeti...

Szarkopénia: észrevétlenül is fogyhat az izom – így lehet lassítani a folyamatot

Az életkor előrehaladtával fokozatosan csökkenhet az izomtömeg és az...

Éveken át dolgoztatták és bántalmazták a kiszolgáltatott embereket – elfogtak egy apát és fiát Seregélyesen

Éveken át használhattak ki kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket Seregélyesen....

Eltűnt Japán Global Hawkjának jele, roncsokat találtak a tengerben – a háromgépes felderítőflotta harmada veszhetett oda

Japán elveszíthette mindössze három Global Hawk stratégiai felderítő drónjának...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 16. Friss hírek, napi események

Egyszerre nyíltak ki évtizedek óta zárt dossziék és új...

Országos közlekedési körkép – 2026. szeptember 16.: pótlóbusz jár Rajka és Hegyeshalom között, több településen terelnek

A Hegyeshalom–Rajka–Pozsony vonalon járműhiba miatt pótlóbuszok közlekednek, Rajkán pedig...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK