Megosztás az X-en
A bemutató után néhány nappal Stanley Kubrick meghalt. Hirtelen. Váratlanul. Egyes elméletek szerint a filmje miatt. Hogy voltak, akik nem akarták, hogy ez a történet ennyire nyíltan beszéljen bizonyos dolgokról. Hogy a "Tágra zárt szemek" nem csak egy szexuális és pszichológiai dráma, hanem egy tükröt tartó, leleplező mű – amely túl közel ment a tűzhöz.
És most, ennyi év távlatából visszanézve: tényleg csak egybeesés volt? Vagy a film valami olyasmibe nyúlt bele, amit a mozgóképes narratívák jobb esetben csak sejtetni szoktak, de sosem mutatnak meg ennyire frontálisan? Kubrick életműve tele van rejtett motívumokkal, utalásokkal, összefüggésekkel. De ez a film – ez más volt. Nem rébuszokban beszélt, hanem a sűrű homály közepéből vetett fényt egy zárt világra, amelyet a többség maximum összeesküvéselméletekben lát viszont.
Nem véletlen, hogy sokan úgy érzik: a "Tágra zárt szemek" nem is igazán kapta meg azt a figyelmet és elismerést, amit egy Kubrick-filmnél megszoktunk. Mintha kényelmetlen lenne róla beszélni. Mintha lenne egy láthatatlan fal, amit nem ildomos átlépni, még a kritikák szintjén sem. És ha ezt a filmet újra megnézzük – különösen moziban, elsötétített teremben, minden figyelmünket nekiadva –, egyre inkább az az érzésünk: ez a film *tényleg* valamiről szólt. Valamiről, amit nem szokás kimondani.
Van az a pont, amikor egy film több lesz, mint film. Amikor elkezdjük azt érezni, hogy nem csak szórakoztatni akar, hanem valamit mondani. Vagy inkább: valamit **elmondani** – úgy, hogy közben mintha maga is félne attól, amit kimond. A "Tágra zárt szemek" pontosan ilyen.
Stanley Kubrick utolsó filmje. Egy házasságról szól. Egy álomszerű bolyongásról. Egy férfi útjáról a vágy, a bűntudat, a hatalom és a kívülállás mezsgyéin. De ez csak a felszín. Mert ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre erősebb az érzés: itt valami többről van szó. Valami olyanról, amit nem szokás vászonra vinni.
A film egy titkos, maszkos társaságot mutat be, akik sötét rituálékat folytatnak egy elzárt kastély falai között. Kívülről nézve ez csak egy szürreális jelenetfolyam – belülről viszont mintha egy régi mítosz éledne újra. A felső tízezer, a hatalom birtokosai, akik már nem törvények szerint élnek, hanem saját szabályokat alkotnak. És akik között nincs helye a kíváncsiskodónak. Aki kérdez, az kockáztat. Aki látni akar, annak árat kell fizetnie.
Kubrick sosem volt felszínes rendező. Minden filmje réteges, szimbólumokkal teli. De a "Tágra zárt szemek" más. Nem csak allegorikus – provokatív. És egyesek szerint túl provokatív.
Tény: nincs bizonyíték. Soha nem is volt. Csak a furcsa időzítés. A kérdések, amik nem kaptak választ. És a film, amit ha elégszer megnézel, újabb és újabb rétegekben kezd el beszélni hozzád.
Talán Kubrick tényleg az utolsó pillanatban mondott ki valamit. Talán nem. De egy dolog biztos: a "Tágra zárt szemek" nem olyan film, amit egyszer megnézel és elfelejtesz. Inkább olyan, mint egy figyelmeztetés. Vagy egy rejtett üzenet, amit csak azok értenek meg igazán, akik elég bátrak ahhoz, hogy tényleg kinyissák a szemüket.