Megosztás az X-en
Edgar Wright 2025-ös adaptációja végre visszanyúl Stephen King sötét és nyomasztó disztópiájához, ám miközben lélegzetelállító akciójelenetekkel és erős főszereplővel indít, a film a végére megtorpan, és nem tudja eldönteni, hogy kegyetlen társadalmi drámát vagy őrült akcióorgiát akar-e felépíteni.
Stephen King még 1982-ben írta meg A menekülő ember című regényét, amit ekkor még Richard Bachmann szerzői álneve alatt adatott ki. A könyv egy sötét, disztópikus jövőt vázolt fel, az akkor még nagyon távolinak ígérkező 2025-ben, ahol a totalitárius társadalomban a legkegyetlenebb valóságshow-kkal szórakoztatja a pornépet a média. A könyv alapján már készült egy film 1987-ben, Arnold Schwarzenegger főszereplésével, és amellett, hogy ez a film jóindulattal is csak egy szórakoztatóan bugyuta kis akció sci-fi-nek nevezhető, magához a könyvhöz jóformán semmi köze nem volt, se cselekményében, se mondanivalójában. A készítők akkoriban inkább Schwarzenegger köré, és a korszakban tomboló akciófilmes hangulathoz igazították a filmet, holott az eredeti regény sokkal sötétebb és nyomasztóbb történettel rendelkezik, ami bár egy jövőbe helyezett, de egy kicsit sem elképzelhetetlen disztópiát vázol fel. Ez a film jobbára meg is maradt a 80-as évek kultikus akciófilmjeinek alsópolcos képviselői között, de már közel sem emlékeznek rá annyian, mint a korszak többi ikonikus alkotására. Ám ennyi év után (milyen vicces, hogy pont 2025-ben) Edgar Wright rendező úgy döntött, hogy előrukkol A menekülő ember egy új változatával, ami cselekményében már sokkal közelebb áll King könyvéhez, de nem nélkülözi a rendezőre jellemző stílusjegyeket.
Ben Richards (Glen Powell) feleségével (Jayme Lawson) és beteg kislányukkal él együtt a szegénynegyedben. A férfit elbocsátották állásából, és mivel korábbi magaviselete miatt feketelistára került, így nem is nagyon kap új munkát. A lányuknak viszont gyógyszerekre és kezelésre van szüksége, így végső elkeseredésében Richards jelentkezik a mindent uraló Hálózat őrült valóságshow-jainak egyikébe. A Hálózat vezetője, Dan Killian (Josh Brolin) viszont beválogatja őt a lehető legveszélyesebb műsorba, A menekülő emberbe. Ben egyáltalán nem akar részt venni ebben az életveszélyes őrültségben, ám Killian rövidesen meggyőzi őt, hogy látja benne a lehetőséget, hogy megnyerhesse a játékot, és mindenki jobban is jár úgy, ha elvállalja az ajánlatot. Ben végül jobb híján belemegy az üzletbe, és két másik játékostársával együtt belevágnak a játékba. A szabályok egyszerűek: a játékosokat szabadon engedik, és harminc napon keresztül életben kell maradniuk, miközben egy speciális fejvadászcsapat, és kb. az egész ország rájuk vadászik. Minden szabadon töltött óráért száz dollár jár, a kiiktatott vadászokért még plusz jutalom. Aki pedig képes túlélni a harminc napot, az megnyeri a fődíjat. Viszont ha nem, akkor a vadászok szépen kiiktatják az illetőt. És mindezt élő adásban, a nézők legnagyobb örömére.
A film már az elejétől kezdve hitelesen építi fel nekünk ezt a disztópikus jövőképet. A technológiai fejlettség épp csak egy kicsivel jár előrébb annál, mint amit a jelenlegi hétköznapokban is ismerünk, és többnyire általunk is ismert eszközök továbbfejlesztett verzióit láthatjuk. Az emberek életmódja, akár a szegényeket, akár a gazdagokat nézzük, teljesen megfelel a mai körülményeknek is. Ez pedig így teljesen megteremt egy olyan közeget, amibe azonnal bele tudjuk képzelni magunkat, és ijesztően mainak, vagy közelinek tudjuk látni. Nem is beszélve a média hatásáról, a kamu felvételekkel és álhírekkel megvezetett tömegekről, és a nagy céges emberek gátlástalan magatartásáról, ami ugyanígy működik most is, csak egy picit előrehaladottabb formában láthatjuk. Szóval a világépítés csillagos ötös. Ebben a közegben ismerjük meg szereplőinket. A film első harmada lassan indul be, hagy időt a világ, a karakterek és a játék megismerésére. Bár már az első percektől érződik a rendezőre jellemző erőteljesebb, sziporkázóbb attitűd, ez még nem indul be egyből, inkább későbbre tartogatja a puskaporokat.
Az már az első harmad végére kikristályosodik számunkra, hogy Glen Powell tökéletes választás volt a főszerepre. Az ő általa megformált Ben Richards egy sokkal hétköznapibb ember, aki már nem egy nyeszlett figura, de azért mégsem egy hihetetlen félisten, hanem olyan, mint mi. Elfárad, megsérül, dühös, frusztrált, és végig érezzük, hogy ténylegesen küzdenie kell az életéért. A régivágású akcióhősök közül inkább John McClane karakteréhez lehetne hasonlítani őt. Emellett a magánéletébe is belelátunk, és így minden igyekezetével együtt tudunk érezni, és képesek vagyunk szorítani neki a sztori végéig. Powell pedig kellő érzékenységgel és visszafogottsággal formálja meg ezt a karaktert, de ha kell, akkor tud nagyon is kemény és harcias lenni. Szóval még akcióhősként sem vall kudarcot. Jobbára a többi szereplő is jól teljesít mellette, de nekik tényleg inkább csak epizódszerepek jutnak, így nincs elég idejük kiteljesedni. Talán még Michael Cera kedvelhetően hibbant karaktere az, aki még kellően emlékezetesre sikerült. Illetve még Josh Brolin az, akit érdemes megemlíteni a Hálózat vezetőjét megformáló Killian szerepében. Brolin karizmájának köszönhetően ő már egy jóval maradandóbb főgonosz, mint akiket általában az ilyen filmekben kapunk, viszont a karakter önmagában nem is lép túl a gátlástalan, manipulatív médiamogul figuráján. Tényleg inkább csak Brolin játéka az, ami plusz élettel tölti meg őt, és egy olyan ellenfelet kapunk így, akit tényleg jól esik utálni.
A felvezetés után viszont elég szépen belecsapunk az akciózásba. Ahogy már a játék is ígéri, Richardsnak folyamatosan menekülnie kell, és vele együtt mi nézők is rohanunk tovább egyik akciójelenetből a másikba. Nincs megállás, valami mindig történik, és az akciók is elég látványosan lettek kivitelezve. A bérházbeli üldözés, Michael Cera házának Reszkessetek, betörők!-et idéző ostroma és az azt követő autósüldözés mind nagyon látványos és iszonyat emlékezetes momentumai a filmnek. Ezekben a szegmensekben Edgar Wright is bőségesen kiélhette magát. Gyönyörű akcióorgiákat kapunk, remek koreográfiákkal, amik az erre éhes nézők minden vágyát kielégíthetik. Ez mind ki is tölti a film második harmadát, viszont ezután mintha több fronton is elfogyott volna a szufla.
A cselekmény ezután ugyanis eléggé belassul és vontatottá válik, és ha ez még dramaturgiai szempontból indokolt is lenne, túl nagy a kontraszt az eddig látottakhoz képest. Illetve itt már a sztori is sokkal komolyabb és kicsit komorabb próbál lenni, és mellőzi azt a fajta őrült infantilizmust, ami az első harmadban még csak minimálisan volt jelen, de a második harmadot már teljesen uralta. Ezután pedig a túl komoly hangvétel már kicsit idegenül hat. A maradék akciózás sem annyira látványos már, a lezárás pedig teljesen klisés és kiszámítható, és kifejezetten gyáva. Megvolt rá a lehetőség, hogy Wright egy nagyon erőset húzzon itt, de vagy ő, vagy pedig a stúdió inkább úgy döntött, hogy visszakoznak. Ennek eredménye pedig egy végtelenül sótlan, elcsépelt, túlzottan hollywood-szagú befejezés. Valami feloldásra természetesen szükségünk lett volna az eddig látottak után, de ezt ügyesebben is meg lehetett volna oldani. Az előbb taglalt hiányosságok mellett pedig sajnos a médiakritika sem lett annyira erős, mint lehetett volna. A lehetőség megvolt erre, de végül ez a szál sem tud túllépni a kötelező alapszinten.
Az új Menekülő ember egy jó kis akció sci-fi, viszont egy pont után nehezen tudja eldönteni, hogy most egy őrült akcióagymenés akar lenni, vagy pedig egy komoly társadalmi dráma. Ezt a kettőt össze lehet fűzni, viszont Edgar Wright túlságosan felosztja ezt a filmjében, méghozzá annyira, hogy végül ezek a szegmensek már inkább ellentmondanak egymásnak. Emellett a játékidő utolsó harmada is belassul, kiszámíthatóvá és picit érdektelenné válik, és ez nagyon erősen rányomja a bélyegét a filmre, hiába szórakoztunk eddig a pontig veszett jól. Lehet jobb lett volna, ha King regényéhez hűbben egy hangulatában is végig komoly és sötét filmet kapunk, hogy legalább egy egységes és jól megkülönböztethető alkotással álljunk szemben. Wright így is egy jó és kedvelhető filmet alkotott, amire érdemes lehet beülni a moziban, viszont nem hiszem, hogy képes lesz kivívni egy nagyobb kultstátuszt a filmtörténelemben.