Megosztás az X-en
Van valami furcsán meghitt abban, amikor egy moziteremben a székbe süppedve újranézed azokat a filmeket, amik valamikor megváltoztatták, hogy hogyan gondolkodsz a világról. Stanley Kubrick filmjei pontosan ilyenek. Nemcsak mozik, hanem térképek – mentális tájképek, amelyeken végigsétálva mindig máshol lyukadsz ki.
Amikor megláttam, hogy a Művész mozi újravetíti a legnagyobb klasszikusokat, tudtam: választanom kell egy napot. Aztán még egyet. Aztán rájöttem, hogy ez nem csak nosztalgia – ez egy újraértelmezés lehetősége. Egy közösségi emlékezés arra, hogy mit jelentett a 20. század filmnyelve – és hogy mitől működik még mindig.
2001: Űrodüsszeia – egy vizuális szertartás
Kubrick talán legmerészebb filmje. Nemcsak a sci-fi zsánert írta újra, hanem azt is, hogy mit tekintünk narratívának. A filmben hosszú percekig nincs párbeszéd, mégis érezzük a feszültséget, az űr hallgatását. A látvány – különösen vásznon – máig letaglózó. Douglas Trumbull vizuális effektjei minden CGI-nél élőbbnek hatnak. A monolit rejtélye, HAL 9000 hideg logikája, a zárójelenet pszichedelikus transzállapota – ezeket nem elég látni, át kell élni.
Mechanikus narancs – brutalitás, szimmetriában
Nehéz film. Nem lehet úgy nézni, hogy közben ne feszengj. Kubrick itt újradefiniálta a társadalom és az erőszak viszonyát. Malcolm McDowell ördögi Alexként játszik velünk: hol megdöbbent, hol megnevettet, aztán újra visszaránt a valóságba. A klasszikus zene és az ultrabrutalitás montázsa olyan filmnyelvi ellentétpárokat állít elénk, amikre nincs egyszerű válasz – csak katartikus kérdések.
Barry Lyndon – festmény, ami él
Kevés film mer ennyire lassú lenni. De ez a lassúság nem vontatottság, hanem ünnepélyesség. A gyertyafényes jelenetek, a természetes fényekkel forgatott kompozíciók mind egyfajta film-esztétikai tisztelgést jelentenek. A történet egyáltalán nem hősies: egy férfi felemelkedése és bukása, cinizmus és sorsszerűség szövete. Vásznon látni ezt a filmet – mintha egy Gainsborough-portré mozdulna meg előtted.
Tágra zárt szemek – álom a valóságban
Kubrick utolsó filmje, és talán a leginkább alábecsült. Egy New York-i házaspár kapcsolatának lassú szétesése, miközben a háttérben egy szinte mitikus szexuális alvilág bontakozik ki. Tom Cruise és Nicole Kidman játéka finom, elfojtott, mégis robbanásig feszül. A zene – Ligeti és Jocelyn Pook – egyszerre sejtelmes és fenyegető. Ez a film nem ad válaszokat. Inkább felkavar.
Egy sorozat, ami több, mint nosztalgia
Ez nem csak egy filmválogatás. Ez egy párbeszéd az idővel, a nézővel, és magával Kubrickkal. A Művész Mozi nem csak vetít – lehetőséget teremt. Hogy újraéljünk, újraértelmezzünk, vagy épp most először találkozzunk ezekkel az alkotásokkal. Én már választottam napot. Te mikor jössz?
https://muveszmozi.hu/programok/stanley-kubrick-sorozat-muvesz-moziban