Megosztás az X-en
Vannak filmek, amelyek nem feltétlenül harsányak, nincsenek tele fordulatokkal, mégis percek alatt belopják magukat az ember bőre alá. A Sentimental Value pontosan ilyen: egy csendes, finoman építkező történet családról, elengedésről és arról, hogyan próbálunk valamit újraépíteni azokkal, akiket talán már túlságosan jól ismerünk.
Joachim Trier rendezői kézjegyét jól ismerem a The Worst Person in the World és az Oslo, August 31st nyomán – ez a film azonban egy még személyesebb terepet térképez fel. A Sentimental Value egy testvérpárról (Renate Reinsve és Inga Ibsdotter Lilleaas) és az édesapjukról (Stellan Skarsgård) szól, akik hosszú idő után újra egymás közelébe kerülnek – egy filmforgatás ürügyén. Az apa híres rendező, a lány színésznő, a másik lány... „csak” testvér.
A történet különlegessége, hogy nem akar nagyot mondani – inkább az elhangzó félmondatok, a tekintetek és azok az elkerülhetetlen csendek mesélnek, amelyeket csak a családi múlt ismerői értenek. A kameramunka végig intim, de nem tolakodó, a beállításokban mindig van valami törékeny elegancia. Az atmoszféra nem feszültséget teremt, hanem empátiát – és ez Trier egyik legnagyobb erénye.
Galéria
A színészek játéka letaglózó. Renate Reinsve nemcsak jelen van a vásznon, hanem létezik – minden rezdülése hiteles. Elle Fanning szerepe kicsi, de erős pillanatokat kap, Skarsgård pedig apaként olyan mélységet hoz, ami egyszerre megrendítő és fáradtan megbékélt.
Ez nem egy film, amit az ember megnéz egy popcornnal a kezében. Ez egy olyan mozi, amitől az ember magába fordul egy estére – talán ír egy üzenetet a nővérének, talán felhívja az apját. És lehet, hogy csak csendben marad.
Ez a film számomra emlékeztető volt arra, hogy a legmélyebb történetek gyakran nem a látványban rejlenek, hanem azokban a szavakban, amelyeket nehéz kimondani.
Ha te is szereted az olyan filmeket, amelyek nem tolnak, hanem halkan húznak magukkal, akkor Sentimental Value biztosan ott lesz a listádon.