Betöltés…
6.7 C
Budapest

Kijelölte az MLSZ a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának programját

Az MLSZ nyilvánosságra hozta a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának pontos menetrendjét. A bajnokság hajrája különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az érmes helyezések, a nemzetközi kupaindulás és a bennmaradás kérdése is csak az utolsó fordulóban dől el.

Kijelölte az MLSZ a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának programját
FOTÓ: MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a jogtulajdonos televízióval történt egyeztetések után kijelölte a Fizz Liga 31. és 32. fordulójának kezdési időpontjait. Az MLSZ közleménye szerint a bajnokság véghajrájában továbbra is nyitott lehet a versenyfutás az érmes pozíciókért, a nemzetközi kupaindulást érő helyekért, valamint a bennmaradásért is. 

A szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyszabályzat értelmében a 33., azaz záró fordulóban az azonos célokért küzdő csapatok mérkőzéseit egy időben kell lejátszani. Emiatt a végső kör pontos programját csak a 32. forduló lezárását követően jelölik ki. Az MLSZ kiemelte: mivel a 32. és a 33. forduló között ezúttal két hét telik el, az utolsó játéknap kezdési időpontjai több mint másfél héttel a meccsek előtt hivatalossá válhatnak. A két forduló közötti szünetben, május 9-én 18 órakor rendezik a MOL Magyar Kupa döntőjét. 

A 31. forduló április 24-én, pénteken a Kazincbarcika–MTK Budapest mérkőzéssel indul. Szombaton a Kisvárda–DVTK, a Puskás Akadémia–Újpest és a Nyíregyháza–ZTE találkozót rendezik meg, vasárnap pedig a Ferencváros a Paksot fogadja, míg a DVSC az ETO FC Győrt látja vendégül. 

A 32. forduló május 1-jén a ZTE–Puskás Akadémia összecsapással kezdődik. Május 2-án az MTK Budapest a Nyíregyházát, a Kazincbarcika a Kisvárdát, az ETO FC Győr pedig a DVTK-t fogadja. A kör május 3-án zárul a Paks–DVSC és az Újpest–Ferencváros mérkőzésekkel. 

A 31. forduló programja:
– Április 24., péntek: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest 20.00
– Április 25., szombat: Kisvárda Master Good–DVTK 14.30, Puskás Akadémia FC–Újpest FC 17.00, Nyíregyháza Spartacus FC–ZTE FC 19.30
– Április 26., vasárnap: Ferencvárosi TC–Paksi FC 17.00, DVSC–ETO FC Győr 19.30 

A 32. forduló programja:
– Május 1., péntek: ZTE FC–Puskás Akadémia FC 20.00
– Május 2., szombat: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC 13.00, Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good 16.00, ETO FC Győr–DVTK 19.15
– Május 3., vasárnap: Paksi FC–DVSC 13.30, Újpest FC–Ferencvárosi TC 16.00 

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Boldog névnapot, Krizsán Győző!

Ma Krizsán Győző ünnepli a névnapját, az Esti Hírlap...

Boldog névnapot, Suta Győző!

Ma Suta Győző ünnepli a névnapját, az Esti Hírlap...

Boldog születésnapot, Boda Bernadett!

Ma Boda Bernadett ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Kecskés Tibor!

Ma Kecskés Tibor ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Dr. Deli Kinga!

Ma Dr. Deli Kinga ünnepli a születésnapját, - az...

Boldog születésnapot, Pesti Diána!

Ma Pesti Diána ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Már a Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot – új szakaszba lépett az MNB-ügy

Újabb jelentős fordulat történt a Magyar Nemzeti Bank alapítványi...

Kibertámadás bénította meg Európa áruházainak hűtőrendszereit – 50 fokra állították a fagyasztókat, élelmiszerek mentek tönkre

Újabb súlyos kibertámadás-sorozat rázta meg Európa élelmiszer-kereskedelmét: hét ország...

Hadházy hazugsággal vádolta Kapitányt a rezsicsökkentés ügyében

Hazugsággal vádolta Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő Kapitány István...

Romlott a kisebbek szövegértése, átalakul a kompetenciamérés – fontos változásokat jelentett be Lannert Judit

Jelentős változásokat jelentett be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK