Betöltés…
15.9 C
Budapest

Feljelentették Pankotai Lilit a Pride-on való részvétele miatt

Szabálysértési eljárás indult Pankotai Lili ellen, amiért részt vett a 2025. június 28-án megrendezett budapesti Pride felvonuláson. A bejelentést egy magánszemély tette a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértésének gyanújával, az eljárást eredetileg a Mohácsi Rendőrkapitányság indította meg.

A hatóság tájékoztatása szerint a feljelentéshez olyan nyilvános, közösségi médiában elérhető videós hivatkozásokat is csatoltak, amelyek alapján megállapítható lehet Pankotai jelenléte a rendezvényen. A dokumentum kitér arra is, hogy a Pride-felvonulást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban betiltotta.

Az ügyet az illetékesség miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi szabálysértési hatóságához helyezték át, az eljárás hatékonyabb lefolytatása érdekében.

Pankotai Lili a közösségi oldalán reagált az eljárás hírére. Posztjában megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő lehet az első, akivel szemben ilyen eljárás indul a Pride-on való részvétel miatt, és megerősítette elkötelezettségét a szabadságjogok védelme mellett. Kiemelte: kíváncsian várja, hogyan járnak el a hatóságok az ügyben.

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Ketyeg a 300 milliárd dolláros orosz pénzcsapda – ki fizet, ha véget ér a háború?

A nyugati országok több száz milliárd dollárnyi orosz állami...

Boldog születésnapot, Cosma Amália!

Ma Cosma Amália ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Fordulat Sóskúton: megsemmisítették a dél-koreai akkumulátoripari üzem környezethasználati engedélyét

Jelentős fordulat történt a sóskúti akkumulátoripari üzem körül évek...

Hamuvá lett az 1852-es örökség – Lyon polgármestere szerint profi provokátorok gyújtották fel a belvárost

A Franciaország-szerte tomboló, megélhetési válság kirobbantotta országos tüntetéshullám szombaton...

Lángoló Decathlon és ostromolt prefektúra: különleges egységeket vetettek be a bordeaux-i káosz megfékezésére

A megélhetési költségek drasztikus emelkedése és a fojtogató társadalmi...

Franciaország ÉLŐ: tüntetések, legfrissebb hírek

Az Esti Hírlap folyamatosan frissülő hírfolyama a franciaországi eseményekről. Tüntetések, rendőrségi intézkedések, politikai döntések és helyszíni beszámolók egy helyen.

Boldog születésnapot, Csősz Andrea!

Ma Csősz Andrea ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Kosik Bernadett!

Ma Kosik Bernadett ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Vindecker Mária!

Ma Vindecker Mária ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK