Betöltés…
7.2 C
Budapest

Dob utcai lakásból szervezték tovább a migránsokat Nyugat-Európába, lezárta a nyomozást az NNI

Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda egy 23 éves pakisztáni férfi ügyében, akit egy nemzetközi embercsempész-hálózat tagjaként azonosítottak. A gyanú szerint egy budapesti lakást használtak arra, hogy az illegálisan Magyarországra érkező embereket ott pihentessék, mielőtt Nyugat-Európa felé továbbindították őket.

Dob utcai lakásból szervezték tovább a migránsokat Nyugat-Európába, lezárta a nyomozást az NNI
polic.hu

A rendőrök egy korábbi budapesti intézkedés során jutottak el a hálózathoz. A VI. kerületi Csengery utcában figyeltek fel egy embercsempészéshez köthető autóra, majd az adatgyűjtés egy Dob utcai lakáshoz vezette őket.

Az ingatlanban négy, jogszerűtlenül Magyarországon tartózkodó pakisztáni férfit találtak, mellettük pedig két másik embert. Egyiküket Németország körözte illegális bevándorlás segítése miatt, a másik a mostani ügy 23 éves gyanúsítottja volt.

A nyomozók szerint a Dob utcai lakás hónapokon át pihenőhelyként működött. Olyan pakisztáni és indiai férfiak is megszálltak ott, akik a migránsok továbbszállításában vettek részt.

A hatóság adatai alapján a 23 éves férfi 2024-ben csatlakozott a főként honfitársaiból álló, több országban működő bűnszervezethez. A hálózat Szerbia felől Ausztria, Szlovénia és más uniós országok irányába szervezett embercsempészéseket.

A férfival szemben nemcsak embercsempészés miatt folyik eljárás. Egy korábbi rendőri intézkedés során hamis olasz személyi igazolvánnyal igazolta magát, és csekély mennyiségű kábítószert is találtak nála.

A rendőrség korábbi felvétele az embercsempész-hálózat felderítéséről.”

Az NNI az embercsempészési nyomozást a múlt héten fejezte be, az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Forrás: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Kapcsolódó híreink

Aktuális

PALOTÁS 24: Fontos ügyek, amely mögé érdemes benézni

Új, rövidebb formával is jelentkezek a Palotás Szubjektív rovatomban....

Átalakulhat az adózás 2027-ben – visszatérhet a reklámadó, megszűnhetnek korábbi terhek

Jelentős változások előtt állhat a magyar adórendszer, miután november...

Új elnök az Alkotmánybíróság élén – Sonnevend Pál a megrendült bizalom helyreállítását ígéri

Három évre November 2-án titkos szavazással Sonnevend Pált választotta...

Kilencéves kislányt bántalmazott szexuálisan a felügyeletével megbízott férfi – jogerős a hat év fegyház

Három évvel a bántalmazás után jogerős bírósági döntés született...

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát – harminc napon belül indulhatnak az első NAV-ellenőrzések

Elfogadta az Országgyűlés a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényt...

Hivatalba lépett Magyarország új legfőbb ügyésze – Fejes Péter átvette a tisztséget

November 4-től dr. Fejes Péter tölti be Magyarország legfőbb...

Gyermek sérült meg a nyíregyházi karambolban – két autó ütközött nagy erővel

Két személyautó ütközött össze november 3-án reggel Nyíregyházán, a...

Életveszélyesre verte élettársát egy pécsi férfi – a társasház folyosóján is bántalmazta

Életveszélyes állapotban került kórházba egy nő Pécsett, miután élettársa...

Emberölés Újpesten: holtan találtak egy idős asszonyt, egy 47 éves nőt fogtak el a rendőrök

Holtan találtak egy idős asszonyt kedden délután egy újpesti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK