A rendőrségi közlemény szerint brit hatósági jelzés nyomán azonosítottak egy magyar gyermekkorú sértettet, majd Budapesten elfogtak egy 50 éves pécsi férfit. A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Brit hatósági jelzés alapján fogtak el Magyarországon egy 50 éves pécsi férfit, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak – derül ki a rendőrség közleményéből.
Az Egyesült Királyságból a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályához érkezett megkeresés. Az angol rendőrök azért fordultak magyar kollégáikhoz, mert az 50 éves magyar állampolgárral szemben külföldön büntetőeljárás indult, és az ügyben magyar sértett érintettsége is felmerült.
A rendőrségi közlemény szerint a férfi a gyanú alapján Blackburnben kiskorú lányokat próbált lefotózni. Mobiltelefonjának lefoglalása után olyan, 2024-ben készült felvételeket találtak, amelyeken meztelen gyermekkorú lányok szerepeltek. Mivel az egyik gyermek magyarul beszélt, a brit hatóságok a magyar rendőrség segítségét kérték az azonosításhoz.
A KR NNI gyermekvédelmi nyomozóinak az elmúlt hónapokban sikerült azonosítaniuk a sértettet. A közlemény szerint a gyermek az elkövetés idején nyolcéves volt.
A férfit április 27-én Budapesten, a Nagykőrösi úton fogták el. A rendőrség szerint munkavégzés miatt tartózkodott a fővárosban. Elfogásakor a hátizsákjából több használt lány alsónemű került elő, ezeket, valamint a mobiltelefonját is lefoglalták. A telefon adatainak elemzése még folyamatban van.
A pécsi férfit gyermekpornográfia miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomást nem tett, a bűncselekmény elkövetését tagadta. A rendőrség közlése szerint Magyarországon már egy másik gyermekpornográfia-ügyben is bírósági szakban van ellene eljárás.
A nyomozók őrizetbe vették a férfit, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
