Betöltés…
6.7 C
Budapest

Adventi hangolódás „Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe” rendezvény

Idén tizedik alkalommal várja az MTTOSZ ünnepi élménynapja azokat a gyerekeket, akik egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tanulásban és a sportban. A „Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe” program november 29-én közel 300 iskolásnak ígér felejthetetlen, karácsonyváró pillanatokat.

Az idei évben immár tizedik alkalommal rendezi meg a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége  (MTTOSZ) a nagysikerű,
gyerekeknek szóló ünnepi programját, amelynek célja, hogy megbecsülést és élményeket ajándékozzon azon iskolásoknak, akik példamutató eredményeket érnek el a tanulásban és a sportban egyaránt.
A különleges, „Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe” elnevezésű ünnepi program november 29-én várja a résztvevőket, ahol közel 300 gyermek számára válhat felejthetetlenné az ünnepi időszak.

 

A program során:

  • sportversenyek,
  • izgalmas ügyességi programok,
  • közös mozgás és játékos kihívások gondoskodnak a jó hangulatról – mindez egy biztonságos, profi környezetben.

 

 

A rendezvény azonban nemcsak sportesemény: a Mikulás személyesen érkezik a gyerekekhez, hogy meglepetésekkel és ajándékokkal tegye varázslatossá számukra a napot.
A szervezők kiemelt célja, hogy az év során kitartóan dolgozó, szorgalmas fiatalok olyan élményben részesüljenek, amely megerősíti őket abban, hogy érdemes hinni saját magukban és a közösség összetartó erejében.
A hangulatot fokozza majd a tánc, a zene, az ünnepi dallamok, a vidámság és a rengeteg mosoly, amelyek együtt varázsolnak karácsonyváró különleges pillanatokat. A gyerekek és kísérőik egyaránt egy olyan nap részesei lehetnek, ahol a jókedv, a játék és az ünnep érzése tölti meg a helyszínt.

 

Az MTTOSZ üzenete és a rendezvény elnevezése egyszerű, szívhez szóló és állandó:
Varázsoljunk – „Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe”!

 

A rendezvény időpontja:
2025. november 29. (szombat)
Megnyitó: 10.00 óra
Helyszín:

ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központja
1097 Budapest, Vágóhíd u. 11-13.

A rendezvény Zártkörű, meghívó alapján.

https://mttosz.eu/rendezvenyek/

 

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Régiségeket akart vásárolni, végül arany ékszerekkel távozott – idős embereket foszthatott ki egy nő Győrben

Régiségek vásárlásának ürügyén jutott be idős, mozgáskorlátozott és halláskárosult...

Berlinbe és Dublinba utazik Magyar Péter – négy miniszter is elkíséri a német kancellárhoz

Berlinben és Dublinban folytatja nemzetközi tárgyalásait Magyar Péter miniszterelnök,...

Két év várakozás után elutasítás: elfogyott a pénz három nagy agrárpályázatnál, a minisztérium elismerte a forráshiányt

Komoly bizonytalanságba kerültek magyar mezőgazdasági vállalkozások, miután három jelentős...

Boldog névnapot, Krizsán Győző!

Ma Krizsán Győző ünnepli a névnapját, az Esti Hírlap...

Boldog névnapot, Suta Győző!

Ma Suta Győző ünnepli a névnapját, az Esti Hírlap...

Boldog születésnapot, Boda Bernadett!

Ma Boda Bernadett ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Kecskés Tibor!

Ma Kecskés Tibor ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Dr. Deli Kinga!

Ma Dr. Deli Kinga ünnepli a születésnapját, - az...

Boldog születésnapot, Pesti Diána!

Ma Pesti Diána ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Már a Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot – új szakaszba lépett az MNB-ügy

Újabb jelentős fordulat történt a Magyar Nemzeti Bank alapítványi...

Kibertámadás bénította meg Európa áruházainak hűtőrendszereit – 50 fokra állították a fagyasztókat, élelmiszerek mentek tönkre

Újabb súlyos kibertámadás-sorozat rázta meg Európa élelmiszer-kereskedelmét: hét ország...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK