Brian Wells egy bankból lépett ki, nyakára zárt bombával és egy házilag készített fegyverrel a kezében. A rendőrök előtt azt állította, kényszerítették a rablásra, és figyelmeztette őket, hogy a szerkezet bármelyik pillanatban felrobbanhat. Percekkel később a bomba működésbe lépett, Wells pedig megbilincselve halt meg az aszfalton. Ám a pizzafutár halála kezdődött el igazán a történet, amely hamarosan egy másik holttesthez, és Amerika egyik legbizarrabb bűnügyi összeesküvéséhez vezetett.
2003. augusztus 28-án délután Brian Wells belépett a pennsylvaniai Erie egyik PNC-bankfiókjába. A 46 éves férfi több mint tíz éve dolgozott pizzafutárként, a környéken sokan ismerték, aznap azonban nem ételt vitt magával. Egy sétapálcának álcázott, házilag készített fegyvert tartott a kezében, fehér pólója alatt pedig nehéz fémszerkezet lógott a mellkasán, amelyet vastag acélbilinccsel zártak a nyaka köré.
Wells kivárta a sorát, majd a pénztárhoz lépett, és átnyújtott egy levelet. A papír 250 ezer dollárt követelt, a bank alkalmazottainak pedig mindössze tizenöt percet adott a pénz összegyűjtésére. Amikor a pénztáros közölte, hogy ennyi idő alatt nem tudják kinyitni a páncéltermet, Wells felemelte a pólóját, és megmutatta a mellkasára rögzített szerkezetet. Végül 8702 dollárt kapott. Távozás előtt elvett egy nyalókát a pultról, a szájába tette, majd kisétált a bankból. Egy szemtanú később úgy emlékezett, a pénzes zsákot és a furcsa fegyvert szinte könnyedén lóbálta maga mellett.
Néhány perccel később a rendőrök egy közeli üzlet parkolójában találták meg. Wells kiszállt az autójából, feltartotta a kezét, majd hagyta, hogy megbilincseljék. Leültették az aszfaltra, miközben a rendőrök távolabb húzódtak tőle, mert senki nem tudhatta, valódi-e a mellkasán lógó szerkezet, és ha igen, hogyan lehet működésbe hozni.
Wells azonnal beszélni kezdett. Azt mondta, nem önként rabolta ki a bankot. Elmondása szerint pizzát vitt ki egy elhagyatott területre, ahol idegenek támadtak rá, fegyvert fogtak rá, a nyakára zárták a bombát, majd közölték vele, hogy akkor maradhat életben, ha végrehajtja az utasításaikat. A férfi újra és újra figyelmeztette a rendőröket.
– Nem hazudok. Fel fog robbanni!
– mondta.
Ekkor már a bomba mellkasára lógó részéből sípoló hang hallatszott. Egy pillanatra Wells lenézett rá, majd ismét a rendőrökre nézett, nem tudva, mennyi ideje maradt. A helyszínre tartó tűzszerészegység még a forgalomban haladt, de mire a szakemberek megérkeztek volna, a szerkezet működésbe lépett, és Wells mellkasán felrobbant. A férfi teste még mindig megbilincselve feküdt az aszfalton. A bomba acélból készült nyakörve egyben maradt, ezért a halottkémi vizsgálat során le kellett választani Wells fejét a testéről, hogy a szerkezetet sértetlenül eltávolíthassák és megvizsgálhassák.
Ám az ügy a bankrabló halálával kezdődött el igazán.
A nyakörvbombás ügyből dokumentumsorozat is készült
A Netflix négyrészes Evil Genius című dokumentumsorozata Brian Wells halálát, a bankrablás hátterét és az ügy egyre különösebb szereplőit dolgozza fel. A sorozat Wells szerepét és Bill Rothstein, illetve Marjorie Diehl-Armstrong lehetséges felelősségét is részletesen vizsgálja.
A „bombatúsznak” szánt utasítások
A nyakörvbomba jóval bonyolultabb volt annál, mint amit valaki néhány óra alatt összetákolhatott volna. A nyakat körülölelő, csuklópánttal záródó acélbilincshez egy nehéz fémdobozt rögzítettek, benne két csőbombával és több időzítővel. A készítő négy különböző kulcsnyílást épített a szerkezetbe, emellett használaton kívüli vezetékekkel, egy játék telefonnal és félrevezető figyelmeztetésekkel nehezítette meg annak megértését. A nyomozók szerint a szerkezet elkészítéséhez megfelelő szerszámok, fémmegmunkálási tapasztalat és elektronikai tudás kellett.
Wells autójában többoldalas, kézzel írt utasítást találtak. A szerző nem a nevén szólította, hanem egyszerűen „bombatúszként” hivatkozott rá. A levélből kiderült, hogy a bankrablás csak az első feladat volt. Wellsnek ezt követően Erie különböző pontjaira kellett volna eljutnia, ahol újabb üzeneteket, kulcsokat és kódokat találhatott. Az ígéret szerint ezek segítségével végül megszabadulhatott volna a nyakára zárt szerkezettől.
Az első feladat a bank kirablása volt. Ezután egy közeli McDonald’shoz kellett hajtania, ahol egy kő alatt újabb levél várta. A következő állomáson út menti táblákat és köveket kellett megszámolnia, majd egy erdős területen elrejtett konzervdobozt megkeresnie. Minden újabb papír továbbküldte volna egy következő helyszínre, miközben a bomba időzítője folyamatosan közeledett a robbanáshoz.
A levél nem hagyott lehetőséget vitára: Wells életben maradását ahhoz kötötte, hogy pontosan teljesítse a feladatokat. A végén nagybetűs utasítás állt:
„Cselekedj most, gondolkodj később,
különben meghalsz.”
A nyomozók később végigjárták a kijelölt útvonalat, és megpróbálták ugyanannyi idő alatt teljesíteni a feladatokat. Nem sikerült. Arra jutottak, hogy Wells valószínűleg akkor sem érhetett volna el az utolsó állomásig, ha a bankban azonnal megkapja a pénzt, egyetlen piros lámpánál sem kell megállnia, és minden elrejtett üzenetet elsőre megtalál.
A játék tehát kezdettől fogva teljesíthetetlen lehetett. Valaki elhitette Wellsszel, hogy a kulcsok megszerzésével megmenekülhet, miközben talán soha nem szánt neki valódi kiutat.
Két pizza egy televíziós adótoronyhoz
A rablás napján, nem sokkal fél kettő után valaki felhívta a Mama Mia’s pizzériát egy benzinkút nyilvános telefonjáról. Két pizzát rendelt a Peach Street 8631. szám alá. A telefonáló nehezen érthetően magyarázta el a címet, ezért a tulajdonos átadta a kagylót Wellsnek, aki lejegyezte az útvonalat, majd elindult a rendeléssel.
A megadott helyen nem állt lakóház. A cím egy földút végén, egy televíziós adótoronynál volt, közvetlenül egy Bill Rothstein nevű férfi birtoka mellett. Miután Wells megérkezett, nagyjából negyven perc telt el addig, amíg a bankba lépett. Hogy ezalatt pontosan mi történt, azt a nyomozás sem tudta teljes bizonyossággal rekonstruálni.
Wells az elfogásakor azt mondta, három fekete férfi támadta meg, ők zárták a nyakára a bombát, és ők adták neki a fegyvert. A hatóságok később úgy vélték, ezt a történetet előre betanították neki, hogy a valódi elkövetők után teljesen más irányban induljon el a nyomozás.
A szövetségi ügyészek végül azt állították, Wells már korábban tudhatott egy tervezett bankrablásról. Szerintük abban a hitben vett részt az előkészítésben, hogy egy ártalmatlan, hamis szerkezetet tesznek majd a nyakára, amellyel eljátszhatja a kényszerített bankrablót. Amikor az adótoronynál meglátta a valódi bombát, ellenkezni kezdett, mire valaki a levegőbe lőtt, majd akarata ellenére rázárták a fémbilincset. Ezt a történetet később Kenneth Barnes és Floyd Stockton vallomására alapozták, ám Wells családja mindvégig tagadta, hogy Brian bármilyen módon részt vett volna a tervben.
Ekkor még senki nem tudta, hogy az adótorony szomszédságában élő Bill Rothstein hamarosan maga hívja fel a rendőrséget.
„A garázsban van egy megfagyott holttest”
2003. szeptember 20-án, alig több mint három héttel Wells halála után Rothstein tárcsázta a 911-et. Nyugodtan bemondta a saját címét, majd közölte a diszpécserrel:
A garázsban van egy megfagyott holttest.
A rendőrök a házhoz érve valóban megtalálták egy férfi testét egy ládafagyasztóban. Az áldozat az 56 éves James Roden volt, akit puskával lőttek le. Testét összehajtva helyezték a fagyasztóba, ahol már hetek óta feküdt.
Rothstein azt állította, Rodent régi barátnője, Marjorie Diehl-Armstrong ölte meg egy pénzügyi vita során. A nő ezután kétezer dollárt ajánlott neki, ha eltünteti a holttestet és feltakarítja a vért. Rothstein beszámolója szerint megpróbálta feldarabolni a testet, de nem tudta végigcsinálni, ezért inkább a fagyasztóba tette. A gyilkos fegyvert szétszedte, egyes részeit megolvasztotta, a megmaradt darabokat pedig különböző helyeken szétszórta.
A házban egy öngyilkossági búcsúlevelet is találtak, amelynek első mondata különösen érdekes volt:
„Ennek semmi köze a Wells-ügyhöz.”
A hatóságok addig nyilvánosan nem hozták kapcsolatba Rothsteint a nyakörvbombával. Ő azonban fontosnak tartotta előre leszögezni, hogy a garázsában talált holttestnek nincs köze Brian Wells halálához.
Rothstein műhelyében megvoltak azok a szerszámok, amelyekkel a bombát elkészíthették. Értett a fémmegmunkáláshoz és az elektronikához, folyékonyan beszélt franciául és héberül, ismerősei pedig rendkívül intelligens, különc, saját képességeire büszke emberként írták le. Háza közvetlenül annak az adótoronynak a közelében állt, ahová Wellst a pizzával kiküldték.
A rendőrök ekkor kezdtek arra gyanakodni, hogy James Roden halála, Rothstein háza és a nyakörvbombás bankrablás ugyanannak a történetnek a része.
Marjorie Diehl-Armstrong és a körülötte meghalt férfiak
Marjorie Diehl-Armstrong fiatalon jó tanuló volt, tanárai intelligens és különleges képességű diákként emlékeztek rá. Felnőttként azonban súlyos pszichés problémák alakultak ki nála. Kényszeresen gyűjtött tárgyakat, mindenkivel hosszan és indulatosan vitatkozott, környezetét pedig gyakran manipulálta. Képes volt órákon keresztül beszélni úgy, hogy egyetlen kérdésre sem adott világos választ.
A hozzá közel álló férfiak közül többen erőszakos vagy legalábbis különös körülmények között haltak meg. Diehl-Armstrong 1984-ben hat lövéssel megölte akkori barátját, Robert Thomast, de azt állította, önvédelemből cselekedett, és felmentették. Későbbi férje, Richard Armstrong 1988-ban fejsérülés következtében halt meg; az esetet balesetként zárták le. 2003-ban pedig James Rodent lőtte le, akinek testét Rothstein fagyasztójában találták meg.
Roden meggyilkolását eleinte egy elfajult pénzügyi vitával magyarázták. A szövetségi nyomozók azonban később arra jutottak, hogy a férfi tudhatott a nyakörvbombás tervről, és azzal fenyegetőzött, hogy mindent elmond a rendőrségnek. Amennyiben ez igaz, nem pusztán egy dühkitörés áldozata volt: azért kellett meghalnia, mert veszélyeztette az összeesküvőket.
Diehl-Armstrong végül bűnösnek vallotta magát Roden meggyilkolásában. A Wells-ügyben azonban mindent tagadott. Azt állította, soha nem találkozott a pizzafutárral, nem vett részt a bankrablásban, és a hatóságok mások bűneiért akarják felelőssé tenni.
Egy örökség és egy tervezett apagyilkosság
A szövetségi ügyészek szerint a bankrablás mögött eredetileg egy újabb gyilkosság terve állt. Diehl-Armstrong rossz viszonyban volt idős apjával, Harold Diehllel, és attól tartott, hogy a férfi kizárja az örökségből. Ezért meg akarta öletni, mielőtt megváltoztathatná a végrendeletét.
A gyilkossággal Kenneth Barnest akarta megbízni. Barnes televíziójavítóként dolgozott, mellette kábítószerrel kereskedett, és prostituáltak is rendszeresen megfordultak a házában. Ismerte Diehl-Armstrongot és Rothsteint, Brian Wellsszel pedig ugyanazon a nőn, Jessica Hoopsicken keresztül állt kapcsolatban.
Barnes későbbi vallomása szerint 250 ezer dollárt kért Harold Diehl megöléséért. Pontosan annyit, amennyit a bank pénztárosától követeltek. A vád története szerint ezért kellett kirabolni a bankot: a megszerzett pénzből fizették volna ki az apagyilkosság végrehajtóját.
Csakhogy ez a magyarázat már önmagában is nehezen volt hihető. Egy kisebb bankfiók pénztárosa nem tudott tizenöt perc alatt negyedmillió dollárt elővenni. Wells végül alig kilencezer dollárt vitt el, ami a tervezett bérgyilkosság díjának töredéke volt. A rablási terv bonyolultsága, a több állomásból álló kincskeresés és a különleges bomba sem állt arányban azzal az összeggel, amelyet reálisan meg lehetett szerezni.
Ezért több nyomozó és bűnügyi szakértő később arra jutott, hogy a pénz talán csak ürügy volt. A tervet készítő ember nem egyszerűen bankot akart rabolni, hanem olyan bűncselekményt létrehozni, amelynek megfejtésén évekig dolgoznak majd a hatóságok.
Ki volt az igazi értelmi szerző?
A bíróság végül Marjorie Diehl-Armstrongot tekintette a terv központi alakjának. Kenneth Barnes vádalkut kötött, és ellene vallott. Elmondta, hogy Diehl-Armstrong akarta megszerezni a pénzt az apja megöléséhez, és ő szervezte maga köré a résztvevőket.
Bill Rothsteint azonban sokan veszélyesebbnek tartották. Megvolt a technikai tudása a bomba elkészítéséhez, közvetlenül az adótorony mellett élt, és az utasítások aprólékos, szinte megszállott felépítése is illett hozzá. Miközben látszólag együttműködött a rendőrséggel, folyamatosan ő irányította, mit tudhatnak meg, és kire terelődjön a gyanú.
A volt FBI-ügynökből lett bűnügyi író, Jim Fisher úgy vélte, Rothstein nem egyszerű segítője, hanem valódi megalkotója volt az ügynek. Szerinte az egész rablás olyan volt, mint egy színpadra állított előadás: a bomba készítője előre megírta a szerepeket, távolról figyelte az eseményeket, majd nyomokat adott a rendőrségnek, hogy azok pontosan arra induljanak, amerre ő akarja.
Rothstein ellen azonban már nem lehetett eljárást indítani. 2004-ben, kevesebb mint egy évvel Wells halála után limfómában meghalt. A nyomozók soha nem tudták bíróság előtt megkérdezni tőle, ki építette a bombát, mi történt az adótoronynál, és miért állította össze valaki teljesíthetetlenre a menekülési útvonalat.
Brian Wells bűntárs volt, vagy kiszemelt áldozat?
A Wells családot különösen az háborította fel, hogy a szövetségi hatóságok Brian halála után az összeesküvés részleges résztvevőjeként kezdtek beszélni róla. Testvérei szerint a férfi egyszerű, kissé gyermeki természetű ember volt, aki szerette a munkáját, ismerte a visszatérő vásárlókat, és soha nem lett volna képes egy ilyen tervben részt venni.
Amikor az ügyészek azt állították, Wells előzetesen tudott a rablásról, nővére dühösen kiáltott fel:
– Hazugság! Mi lenne, ha valaki az ön nyakára zárna egy bombát? Mit tenne?
Testvére, John Wells ugyancsak bizonyítékokat követelt.
– Hol van a bizonyíték? Nincs bizonyíték. Nem lehet valakit összeesküvőnek nevezni, amikor fegyverrel támadtak rá, és elhurcolták a munkahelyéről
– mondta.
A történetet 2018-ban Jessica Hoopsick vallomása tette még zavarosabbá. A nő elmondta, hogy ő ajánlotta Wellst az elkövetők figyelmébe. Pénzért és kábítószerért elárulta nekik, melyik pizzafutár könnyen befolyásolható, és mikor dolgozik. Hoopsick szerint Wells semmit nem tudott előre: egyszerűen kiválasztották, mert csendes, engedelmes embernek tartották, aki nem tud majd ellenállni.
A hatóságok fenntartásokkal fogadták a későn tett vallomást, mert több részlete nem egyezett a korábbi bizonyítékokkal. Hoopsick ugyanakkor saját magára nézve is terhelő dolgokat mondott, így nehéz volt eldönteni, miért vállalná magára Wells kiszolgáltatását, ha semmi nem történt volna.
Brian Wells szerepe ezért máig az ügy egyik legnagyobb rejtélye. Elképzelhető, hogy hallott egy álrablásról, de azt hitte, a bomba hamis. Az is lehet, hogy valóban semmit nem tudott, és pusztán azért választották ki, mert az összeesküvők ismerték a szokásait. Egyetlen dolog biztos: amikor a parkolóban ült, a mellkasán már valódi bomba ketyegett, és senki nem tudta időben levenni róla.
„Az igazi gyilkos még mindig szabadlábon van”
Marjorie Diehl-Armstrong 2010-ben állt bíróság elé. A tárgyalás során saját maga is vallomást tett, folyamatosan közbeszólt, vitatkozott a bíróval, sértegette az ügyvédjét, és hosszú magyarázatokba kezdett. A bírónak több tucatszor kellett figyelmeztetnie, hogy maradjon csendben.
Az esküdtszék végül bűnösnek találta a nyakörvbombás bankrablás megszervezésében. Életfogytiglani szabadságvesztésre és további harminc évre ítélték. Diehl-Armstrong az ítélethirdetéskor Wells nővéréhez fordult:
– Együtt érzek a nővérével. Igazat mondott. Az igazi gyilkos még mindig szabadlábon van. Én nem viszem el ezért a balhét. Nem vagyok őrült gyilkos.
Kenneth Barnes 45 éves szabadságvesztést kapott. Diehl-Armstrong 2017-ben, 68 éves korában halt meg a börtönben. Rothstein addigra több mint egy évtizede halott volt, James Roden teste pedig rég előkerült a fagyasztóból. Az ügy főszereplői sorra eltűntek, miközben a legfontosabb kérdésekre továbbra sem született biztos válasz.
Nem tudni, ki készítette saját kezével a bombát. Nem bizonyították, ki írta az összes utasítást. Nem derült ki, pontosan mi történt a televíziós adótoronynál, és azt sem sikerült véglegesen tisztázni, mennyit tudott Brian Wells a rablásról.
A bomba készítője előbb reményt adott neki, útvonalat rajzolt, feladatokat talált ki, üzeneteket rejtett el, és minden állomással azt ígérte, hogy a következőnél talán megtalálja a szabadulásához szükséges kulcsot, de valószínűleg már az első utasítás megírásakor tudta, hogy a végén nem lesz kulcs.
Az ügy egyik elterjedt elmélete szerint a terv valódi értelmi szerzője Bill Rothstein lehetett. A feltételezés hívei szerint a technikai tudás, a kézzel írt utasítások részletessége és a nyomozás során tanúsított különös viselkedése is arra utal, hogy jóval nagyobb szerepe volt, mint amennyit életében elismert. Bizonyítani ezt azonban már nem lehetett: Rothstein 2004-ben meghalt, és a válaszokat magával vitte.
