Több mint másfél évszázada figyelik innen a csillagokat. A Svábhegyi Csillagvizsgáló nemcsak a magyar csillagászat bölcsője, hanem a tudomány és a felfedezés jelképe is. A hegy tetején ma is ugyanaz a kíváncsiság ragyog, amely Konkoly Thege Miklóst 1871-ben az első távcső felállítására ösztönözte.
Kevés olyan tudományos intézmény létezik Magyarországon, amely egyszerre hordozza a múlt fényét és a jövő ígéretét, mint a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Hazánk legrégibb és legnagyobb akadémiai csillagászati központja több mint másfél évszázada szolgálja a magyar tudományt és a csillagok iránti örök emberi kíváncsiságot.
A kezdetek Ógyallán
A történet 1871-ben indult, amikor Konkoly Thege Miklós, a csillagászat úttörője több távcsővel csillagvizsgálót alapított a felvidéki Ógyallán. Az intézet hamar az európai tudományos élet elismert szereplőjévé vált. 1899-ben Konkoly nagylelkűen a magyar államnak ajándékozta a csillagdát, amely ettől kezdve a Magyar Királyi Astrophysikai Observatorium néven működött tovább – Konkoly pedig igazgatóként maradt mellette.
Galéria
Új otthon Budán
Az első világháború és Trianon után az ógyallai obszervatórium területe Magyarországon kívülre került, így a műszereket sietve Budapestre szállították. A csillagászat új otthona a Svábhegyen született meg, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és Tass Antal igazgató szervezőmunkájának köszönhetően. A főváros nyolc holdnyi területet adott át a tudomány szolgálatába, bár a kezdetekben még kerítésre sem futotta – a csillagvizsgálót két kutya őrizte a kíváncsi kirándulóktól.
Az aranykor
1922-ben elkészült a Meridiánház, ahol az ország hivatalos idejét mérték, majd megnyílt az első kupolás távcső is. A Svábhegy hamar a budapestiek kedvencévé vált: évente több ezer látogató tekintett a távcsövekbe, miközben a kutatók hóban és sárban jártak fel a hegyre, mert közút még nem vezetett oda.
A csillagvizsgáló neoklasszicista főépülete 1926-ban készült el, majd 1928-ban két új kupola is felépült. A legnagyobb, a 24-es kupola a 60 centiméteres Heyde Cassegrain távcsőnek adott otthont – ezzel a Svábhegy ismét az európai csillagászat élvonalába került.
Háború, újjáépítés és új kezdetek
A második világháború súlyos károkat okozott: a szovjet csapatok istállónak és vágóhídnak használták az épületeket. Mégis, a tudomány nem halt meg. 1947-ben az intézet akkori igazgatóját, Detre Lászlót első magyarként választották be a Nemzetközi Csillagászati Unióba. Az 1950-es években a növekvő fényszennyezés miatt az észlelések egy része a Mátrába, a Piszkés-tetőre költözött, ahol ma is működik az ország legnagyobb, egy méter átmérőjű távcsöve.
1951-ben a csillagvizsgálót a Magyar Tudományos Akadémia alá rendelték, majd 1982-ben a svábhegyi, piszkési és debreceni obszervatóriumokat egyesítették az MTA Csillagászati Intézetében.
A csillagok újra ragyognak
A Svábhegyi Csillagvizsgáló 2013-ig folytatta az észleléseket, majd teljes felújításon esett át. A távcsövek és az épületek restaurálása után 2018 januárjában újra „átment rajtuk a csillagfény” – a nagy távcsőbe azóta ismét bepillanthatnak a látogatók, sőt modern detektorokkal mérések és fotók is készülnek.
Ma a Svábhegyi Csillagvizsgáló egyszerre tudományos műhely, oktatási központ és élményhelyszín. A kutatók mellett gyerekek, diákok és csillagbarátok ezrei fedezik fel itt az univerzum szépségeit – épp úgy, ahogy Konkoly Thege Miklós álmodta több mint 150 évvel ezelőtt. https://staff.konkoly.hu/balazs.lajos/100ev.html
