Életének 83. évében elhunyt dr. Tóth Ákos mesteredző, a magyar úszóválogatott korábbi szövetségi kapitánya és a Testnevelési Egyetem úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Halálhíréről kedden a Magyar Úszó Szövetség számolt be, szerdán pedig a Magyar Olimpiai Bizottság is megemlékezett a magyar úszósport meghatározó szakemberéről.

Fotó: tf.hu / Magyar Olimpiai Bizottság
Tóth Ákos csaknem húsz éven keresztül vezette a Testnevelési Egyetem úszótanszékét, ahol edzők és sportszakemberek több generációját tanította. Hét éven át, 1977 és 1984 között a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, később pedig 1998-tól 2001-ig a görög úszóválogatottat is irányította.
A szakember harminc módszertani tankönyv szerzője volt és tagja lett a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 1987-ben megkapta a mesteredzői címet, emellett Kemény Ferenc- és Bay Béla-díjjal, TF-aranygyűrűvel, valamint a LEN ezüstjelvényével is jutalmazták.
Tóth Ákos az olimpiai mozgalomban is fontos szerepet vállalt. A magyar válogatott kapitányaként részt vett az 1980-as moszkvai olimpián, később pedig a Magyar Olimpiai Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja lett. Halálával olyan szakember távozott, akinek munkássága nemcsak a válogatott eredményeiben, hanem edzők és tanítványok egész nemzedékeinek pályájában is tovább él.
Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
