Betöltés…
35.3 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Esti Budapest | Programajánló

Elhunyt Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, balettigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Ilyenkor az ember visszatekint, és megpróbálja szavakba önteni azt a sok-sok közös pillanatot, amit egy különleges emberrel, egy kivételes táncművésszel tölthetett. Így vagyok ezzel én is, amikor Szakály Györgyre gondolok — vagy ahogy mindenki hívta, Gyurira. Negyven év ritka, de mindig felejthetetlen találkozásai során szakmai és emberi élmények gazdag tárházát gyűjtöttük össze együtt.

       Ilyenkor mit is mondhat az ember, amikor felidézi személyes emlékeit? Én sem teszek másként. Az elmúlt negyven évben ritkán találkoztunk, de akkor mindig nagyon jó hangulatú beszélgetések keretében jártuk körbe a táncszakmai és emberi kérdések széles spektrumát. Szakály Györgyöt, vagy ahogy a táncos szakmán belül szoktuk szólítani, Gyurit, még a 80-as években ismertem meg, a Kreatív Mozgás Stúdió Angelus Iván által szervezett nemzetközi tánckurzusán. Közvetlen, mosolygós személyiség volt, aki végtelenül nyitott minden táncstílus iránt, mert miközben szólótáncos volt az Operaházban, nem volt rest szélesíteni táncszakmai tudását.

Érdeklődését mi sem bizonyította jobban, minthogy a 90-es évek elején eljött, és megnézte a Komplex Dance Stúdióban bemutatott „New Orleans-tól a Broadway-ig” című, általam koreografált táncműsort. Rendkívül büszke voltam, amikor utána megdicsérte magas színvonalú táncszakmai munkámat, így nem is volt kérdés, hogy amikor a későbbi években szükségem volt táncszakmai ajánlásokra, az elsők között volt, aki aláírta. Abban az időben rendkívül ritka volt, hogy egy Operaházi szólista, magántáncos érdeklődjön egy nem konvencionális (revü-musical) táncegyüttes és egy koreográfus szakmai munkája iránt. Igazából onnantól datálom kettőnk közeli, szakmai barátságát.

Majd, jó pár évvel később együtt szerepeltünk a Madách Színház Macskák című musicaljében. A 2000-es években többször szerepeltünk, táncoltunk együtt különböző televíziós show-műsorokban, Bőröndi Tamás musical színésszel együtt, és megtiszteltetés volt számomra, amikor megkért a musical koreográfiák elkészítésére és betanítására, amelyek közös táncai megtalálhatók a YouTube-on.

Legközelebb a „Macskák 40” jubileumi gáláján találkoztunk, akkor már látszott betegsége, de ő akkor is jó kedélyű volt, és ismételten egy jót beszélgettünk a takarásban. Azon kevés, különleges táncművészek közé tartozott, aki magánéletében közvetlen, barátságos emberként állt a környezetéhez, a színpadon pedig maradandót alkotott.

Mit lehet ilyenkor mondani? Talán annyit, hogy mindenki, aki látta színpadon, és/vagy személyesen ismerte, szívében megőrzi emlékét! Én biztosan közéjük fogok tartozni.

[youtube]ykQqrXtPA5s[/youtube]

 

Aktuális

Eltűnt egy feltételezett világháborús gránát a Duna-partról, a rendőrség keresi

Egy rozsdás, lövedéknek látszó tárgy került elő a Duna...

Nagy erőkkel keresik a 64 éves Tatár Zoltánt Zalában

Augusztus 8-án, szombaton távozott baki otthonából Tatár Zoltán és...

Paks és az 50 milliárdos MVM-vád vitte fel a hangot – egymásnak feszült a Tisza, a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk

Kemény szócsatával indult az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülése. Magyar...

Drón robbant fel Bulgáriában a román határ közelében

Románia irányából érkező drón lépett be Bulgária légterébe, majd...

Mától változik a vasúti és buszközlekedés a Dunakanyarban

Augusztus 10-től 14-ig vasúti munkák miatt módosul a közlekedés...

Újabb vármegyében jelent meg a kőrisfákat pusztító veszélyes bogár

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is igazolták a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét. A...

Újabb két embert fogtak el az ingatlanmaffia ügyében

Újabb két feltételezett résztvevőt fogtak el abban a Pest...

Enyhült a hőségriasztás, de újra erősödik a forróság

Mérséklődött a napok óta tartó rendkívüli hőség, ezért a...

A Gučai Trombitafesztivál, Boban Markovič, a film és a Magyar Hollywood Tanács

Augusztus 7–9. között immár 65. alkalommal rendezték meg Belgrádtól...

106 milliárdos szuperelőleg jön a gazdáknak – 150 ezer termelőt érint a kormány döntése

A megszokottnál korábban és nagyobb összegben juthatnak hozzá támogatásaikhoz...

Esti Rikkancs – 2026. augusztus 10. Friss hírek, napi események

Baka András körül tovább forr a vita, hatvanezres civil...

Boldog Születésnapot Irikov Tímea

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Puszta Mónika

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK