Betöltés…
19.6 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

Cserbenhagyó sofőrt keresnek a győri rendőrök

Előzés közben kényszeríthetett hirtelen manőverre egy szemből érkező autóst egy ismeretlen sofőr Győrben. A baleset után a feltételezett okozó elhajtott, a rendőrök most a lakosság segítségét kérik.

Cserbenhagyó sofőrt keresnek a győri rendőrök

A rendőrség tájékoztatása szerint az eset 2026. május 29-én, 15 óra körül történt Győrben, a Bakonyi úton, a 821-es út 2-es kilométerszelvényénél. Egy ismeretlen hatósági jelzésű, sötét színű személygépkocsi vezetője előzésbe kezdett, azonban nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező autónak.

Az ütközés elkerülése érdekében a vétlen jármű vezetője hirtelen jobbra kormányozta autóját, amely emiatt a forgalmi sávokat elválasztó szalagkorlátra hajtott, majd egy közúti jelzőtáblának ütközve állt meg.

A baleset feltételezett okozója a helyszínről megállás, segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

A Győri Rendőrkapitányság közúti cserbenhagyás vétsége miatt indított büntetőeljárást ismeretlen sofőr ellen. A rendőrök a bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, valamint az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várják.

Aki információval rendelkezik az esetről, jelentkezhet személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a 9026 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy telefonon a 96/520-092, illetve a 96/520-094-es számon.

Bejelentés tehető az ingyenesen hívható 112-es segélyhívón is.

Aktuális

Norris keményen odaszúrt Russellnek: „Ezért fizetnek nekünk milliókat”

Lando Norris nem nagyon sajnálta George Russellt amiatt, hogy...

Norris 12 ezreddel elvitte a pole-t Hamilton elől – vizsgálat indult a Hungaroringen

Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a Magyar...

„Ugyanaz az egypárti módszer” – már az Amnesty is nekiment a Tisza-kormánynak

Élesen bírálta a Tisza-kormányt az Amnesty International Magyarország az...

Összeértek a tüzek Madrid mellett, Bordeaux-nál csónakokon menekültek a lángok elől + videó

Három erdőtűz olvadt egyetlen, ellenőrizetlenül terjedő tűzfronttá Madridtól nyugatra,...

Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a TISZA Hende Csaba helyére

Dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának...

Több ENVI-kúton leállt a dízel értékesítése – csődveszélyre figyelmeztetnek a családi benzinkutak

Több ENVI-töltőállomáson elfogyott vagy átmenetileg megszakadt a gázolaj értékesítése....

Kényszermunkára hivatkozva emelt vámot Washington – az EU és Kína is érintett

Pénteken életbe lépett az Egyesült Államok új vámrendszere, amely...

Feljelentés érkezett a Fidesz szervereinek lefoglalása miatt

Hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést Tényi István a Központi...

Magyar Péter üzent Hankó Balázsnak, a Fidesz visszavágott

Magyar Péter szerint Hankó Balázs még néhány napig megpróbálhat...

Esti Rikkancs – 2026. július 25. Friss hírek, napi események

Feljelentés a Fidesz szerverei miatt, újabb NKA-vizsgálat, munkanélküliség, iráni...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK