Mai írásommal egy általam régóta hangoztatott figyelmeztetésre szeretném felhívni a figyelmet: a demokratikus fordulathoz nem elegendő a politikai akarat és a választási győzelem, a legmagasabb szintű szakértelem is szükséges az új demokratikus rendszer kialakításához és annak sikeres működtetéséhez.
Magyar Péter a kampányban, majd az új kormány megalakulását követő számtalan nyilatkozatában tette egyértelművé, hogy a TISZA-kormány számára nem vállalhatók a magyar közéletben és/vagy szakmai körökben kiemelkedő elismertséggel rendelkező szakértők bevonása a TISZA által elképzelt demokratikus fordulat alakításába, akik az elmúlt 16 évben bármilyen kapcsolatot tartottak fenn a miniszterelnök által óellenzékinek nevezett ellenzéki politikai pártokkal.
Szerintem a nem is túl távoli időben azért majd magyarázatot kell adnia Magyar Péternek arra, hogy a magyar szakmai, tudományos elit döntő többségét kirekesztő álláspontja miért is nem terjedt ki az Orbán-kormánnyal és a FIDESZ–KDNP pártszövetséggel szoros, akár kormányzati és/vagy magas államigazgatási pozíciókat is betöltő, az Orbán-kormánnyal együttműködő, a TISZA Párt és Magyar Péter megítélése szerint „kimagasló” szakértelemmel rendelkező személyekre, vagy azokra a szakemberekre, akik a mély hallgatást választották az Orbán rendszer alatt.
Az Orbán-rendszerrel nyíltan szembeforduló magyar szakértői és tudományos elit számára ez a kirekesztő, morálisan elfogadhatatlan miniszterelnöki álláspont a magánéletükben csalódást ugyan méltán okozhatott, de semmilyen újdonságot nem hozott az orbáni évekhez képest. Ők az elmúlt tizenhat évben is megoldották a saját életüket úgy, hogy tudták, hogy az akkor regnáló hatalom egyetlen kérdésben sem fogja őket sem megkérdezni, és a nyilvános megszólalásaikban, a társadalmat segítő javaslataikat sem fogja figyelembe venni.
Azt azonban látni kellene, hogy az Orbán-rendszernek korrupt és erkölcstelen magatartása „csak” az egyik ok volt az ország elszegényedésében, gazdaságának és versenyképességének teljes lerontásában, az Unió legszegényebb országává válásunkban. A szakmai tudás, a szakértelem Orbán általi évtizedes tagadása vezetett a megbukott rezsim kormányzóképességének elvesztéséhez, és kimagasló szerepet kapott abban is, hogy a társadalom ébresztőt fújt, és Orbán és bűntársai hatalomból való kiszorítását mindennél fontosabb célként fogalmazza meg önmaga számára.
Ahogy április 12-e óta a magyar társadalom próbálja megtalálni a lehetséges utat a demokratikus fordulat végrehajtására, egyre érzékelhetőbbé válik, hogy minden szinten, így a kormányzati és a különböző közhatalmi szerveknél is naponta akár több tucat kiemelkedő fontosságú kérdésben kell döntést hozni, és egyszerűen kikerülhetetlen az idő nyomása. A szakmai, tudományos és döntésképességi tudás és tapasztalat hiányából fakadó, alapvető kormányzati és hatósági tévedések gyakorlatilag napi szintűvé váltak.
Óriási árat fogunk fizetni olyan előre látható szakmai hiányosságok és nem rosszindulatból vezérelt döntések miatt, mint például a nyugdíjak kezelésével kapcsolatos, méltatlanul alacsony szakmai színvonalú döntések, melyek egyben erkölcsileg is vállalhatatlanok. De borítékolható a nemzetközi szinten is mindenhol megbukott, bár jó politikai kommunikációs lehetőséget kínáló vagyonadó bevezetése, a vagyonvisszaszerzés terén szükséges hatékony döntések ismeretének teljes hiánya. Ma már hetvenmilliárdnál jár, de akár a százmilliárd forintot is jelentősen felülmúlhatja a veszteség a menekültkérdésben (nem a migrációs kérdésben) hozott EUB-döntés végrehajtásának elmaradása és a kormányfő elzárkózása miatt. Ez utóbbi megértéséhez és megoldásához egy középiskolai szintű jogi felkészültség is bőségesen elég lenne. E kiemelkedő területek felsorolása is meghaladná egy írás terjedelmét, miközben kifejtésük egyenként is egy teljes írást igényelne.
Az általános összegzés megértéséhez két példát választottam ki nem a hét, hanem csak a szerdai nap történéseiből, és ott is válogatnom kellett a számos más lehetőség közül.
Varga Judit meghallgatása
Szerdán hallgatta meg az Országgyűlés Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottsága Varga Judit volt igazságügyi minisztert a Schadl–Völner-ügy, valamint a végrehajtási rendszerben történt visszaélések feltárására törekedve.
A volt igazságügyi miniszterasszony előre felkészülve a lehetséges legprimitívebb módon fektette kétvállra Toroczkai Lászlót, a vizsgálóbizottság elnökét és a bizottság „tiszás” tagjait, akik a szükséges tudás és képességek hiányában nem tudták a szükséges mederben tartani Varga Judit meghallgatását.
Az egész meghallgatás tartalmával tele van a média, és még napokig tele is lesz. Itt én most csak egy-egy epizódra hívom fel a figyelmet.
Varga Judit megalapozva a saját forgatókönyvét szolgáló „áldozati” szerepét, az „egyedülálló anya” megjelöléssel azt a benyomást keltette, hogy három gyermekét kizárólag ő neveli, miközben a másik szülő azonos időtartamban vesz részt a gondozásukban. Varga Judit gyermekeit volt férjével egyenlő időarányban, váltott gondoskodásban nevelő, elvált édesanya.
Ezen túlmenően Varga Judit és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnökének tartós párkapcsolata ma már bizonyított. Igaz, a közös háztartásban élésük nem tekinthető igazolt ténynek, de a közös nyaralásuk és utazásaik, amelyek közül az idei horvátországi utazásuk során Varga Judit egyik gyermeke is igazoltan velük utazott, azért nagyon közel áll az élettársi viszonyhoz, amely már kizárja az egyedülálló anya jogi fogalmát. Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének keresete 2025-ben meghaladta a 76 millió forintot. Bár Varga Judit jelenlegi állandó keresetét nem ismerjük, de még a közelmúltban is kétmillió forintos jövedelme volt a Közép-európai Akadémiától. Szóval az egyedülálló anya monológját kellő felkészültséggel a bizottság elnöke, Toroczkai László elég könnyen más megvilágításba helyezhette volna.
Varga Judit a bizottság feladatkörébe tartozó témát könnyedén kikerülte, és helyette a saját és gyermekei áldozatként történő kezelésének hiányát kérte számon a bizottságon. A bizottság tagjainak felkészültségéből viszont hiányzott annak ismerete, hogy Varga Judit 2021. június 21-én, még igazságügyi miniszterként, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén beszélt az Isztambuli Egyezményről, melynek elmaradt ratifikálása kapcsán úgy nyilatkozott, idézem:
„Ami az Isztambuli Egyezményt illeti, tisztelt kollégák, a magyar jogrendszer szigorúbb, illetve komolyabb védelmet biztosít a gyermekek, a nők és a családok számára, mint az Isztambuli Egyezmény. … Ezért az Isztambuli Egyezmény ratifikálása semmiféle hozzáadott értéket nem jelentene a jogrendszerünk számára.”
Varga Judit ezzel a nyilatkozatával cserben hagyta a zaklatással és bántalmazással érintett magyar nők, gyermekek és családok százezreit. De itt is hiányzott a tudás és a képesség is a bizottság valamennyi tagjából. Végül Varga Judit minden szégyenérzet nélkül, bizonyított tényként adta elő, hogy ő a média áldozata és sértettje azáltal, hogy a média több száz írásban nevezte őt megalapozatlanul a Schadl–Völner-ügy felelősének. Egyben számon kérte a bocsánatkérés elmaradását is.
A bizottságban nem volt senki, aki megállítsa Varga Judit kirohanását, és többek között figyelmeztesse a 2018. évi CXXV. törvény 19. § (2) bekezdésére, mely szerint „A minisztériumot a miniszter vezeti, aki e feladatkörében irányítja az államtitkár és a közigazgatási államtitkár tevékenységét.” Ez a rendelkezés különösen fontos Varga Judit esetében, hiszen Völner Pál az általa vezetett Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt. A feladatkör átruházása azonban nem mentesíti a minisztert az irányítási és ellenőrzési kötelezettségeiből eredő politikai felelősség alól általában sem, de személyes feladat delegálása esetén különösen nem.
A bírósági végrehajtási visszaélések, a Schadl–Völner-együttműködés nem elszigetelt probléma. Magyar családok sokaságának okozott, többségében elviselhetetlen jogsértést. A vád szerint Schadl György több mint 924 millió forint jogellenes bevételhez jutott, amelyből legalább 83 millió forintot adott át Völner Pálnak. A korrupció társadalmi és gazdasági következményeinek tényleges mértékét azonban ezek az összegek önmagukban nem mutatják meg, azok okkal vélelmezhetően jelentősen magasabbak.
A Klubrádió ügye
Számomra a szerdai napon még döbbenetes élmény volt szembesülni Polyák Gábornak, a Médiatanács elnökének az MTI számára adott interjújával és annak tartalmával. Hozzá kell tennem, hogy Polyák Gábor szakmai életútja, amelyet végigkísért a médiajog mint kutatót és mint tanárt, az igazság melletti elkötelezettsége számomra példaértékű. Ugyanakkor mindez csak súlyosbítja a tegnapi, immár a politika égisze alatt tett, védhetetlennek látszó nyilatkozatának elfogadhatatlan voltát, amelyet immár a Médiatanács egybehangzó álláspontjaként vázolt fel.
Az MTI Polyák Gáborra hivatkozva arról adott hírt, hogy a Médiatanács három fővárosi, körzeti rádiós frekvencia pályáztatását vizsgálja. A nyilatkozatban elhangzottak szerint az első pályázati kiírás 2027 elején jelenhet meg, a nyertes rádió pedig várhatóan 2027 közepén kezdheti meg a sugárzást.
A Médiatanács elnöke szerint a tanács kifejezetten úgynevezett beszélgetős rádiószolgáltatásra tervez pályázatot közzétenni. Polyák Gábor egyben arról is beszélt, hogy a korrekt pályázati eljárást azzal a szándékkal kívánják összeegyeztetni, hogy a Klubrádióval szemben elkövetett jogsérelmeket a médiatanács a jogszerűség keretein belül szeretné orvosolni. Egyben hangsúlyozta, hogy a Klubrádiónak minden esélyt meg kell teremteni a földfelszíni frekvencia megszerzésére, az Európai Unió Bíróságának ítéletével és a magyar jogszabályokkal összhangban.
Ugyanez a Klubrádióban Polyák Gábortól az alábbiak szerint hangzott el. Szó szerinti szöveg:
„Budapesten három olyan frekvencia áll rendelkezésre, amit meg tudunk pályáztatni. Az egyik biztosan olyan lesz, ami kifejezetten a Klubrádió profiljába illik. A médiatanácson belül még megy a beszélgetés arról, hogy a pályázati feltételeket, hogy lehet úgy alakítani, hogy a Klubrádió is azt érezze, hogy valódi a szándék a médiatanácsban a kártalanításra, illetve ennek a jogsértő helyzetnek a felszámolására.
Ugyanakkor mégiscsak a versenynek a lehetősége aztán maradjon. Tényleg együttérző a médiatanács vállaláspontja, hogy a Klubrádiót valamilyen módon a pályáztatás során úgy kell kezelni, hogy ez a pályáztatás egyúttal ennek a jogsértő helyzetnek a felszámolását kell, hogy elősegítse.”
A Klubrádió műsorvezetőjének közbeszólása szerint: „A hétvégén Rétvári Bence éppen azt kritizálta, hogy a pályázati feltételeket úgy alakítanák ki, hogy azok kifejezetten a Klubrádió számára jelentsenek előnyt.”
Polyák Gábor válasza: „Rétvári Bence annak a kormánynak volt a tagja, amely azt a jogsértést elkövette, aminek következtében a Klubrádió elvesztette a frekvenciáját. Az ő politikai véleményét, a Médiatanács úgy nem veszi figyelemben, mint bármely más politikusnak a véleményét. Egyértelmű a helyzet, a jogsértést valamilyen módon orvosolni kell, és ahogy mondtam, a pályáztatás egyébként nem lehet teljes mértékben testre szabott. Nem azt fogjuk a pályázatba beleírni, hogy ezt a frekvenciát csak a Klubrádió nyerheti meg. A klubrádió lehetőségét fenntartva, de a magyar állam, illetve az előző kormány és az előző Médiatanács jogsértő magatartását figyelembe véve kell ezt a pályázati eljárást lefolytatni.”
Számomra rettenetes volt, az Orbán-kormány általam bűnszervezetként kezelt igazságügyi miniszterének szavait hallgatva, arra gondolni, hogy az felel meg a jognak, és szinte kihallani belőle a majdani bírói ítéletet, amely egy pályázó beadványa nyomán megsemmisíti majd a Klubrádiónak ítélt médiatanácsi határozatot. Egy nyilvános pályázatnak minden jelentkező számára azonos esélyeket kell biztosítania, és a pályázat feltételeit sem lehet egy pályázóra illően meghatározni. Nem lehet egy pályázat előre meghatározott célja, hogy egy konkrét szereplő korábbi jogsérelmét orvosolja. Az ilyen célra kialakított pályázat nyilvánvalóan jogsértő lenne. Ezen semmit nem változtat a Médiatanács tagjainak ez esetben okkal vélelmezhető jóhiszeműsége. A jogsértő megoldás akkor is jogsértő, ha igazságosnak vélt cél érdekében alkalmazzák.
A Médiatanácsnak ezt tudnia kellene. Ha tudják, és mégis ezt tervezik, az súlyos jogállami probléma. Ha nem tudják, az súlyos szakmai alkalmatlanság. Álláspontom szerint mindkét lehetőség megalapozza a Médiatanács alkalmasságának megkérdőjelezését.
A Klubrádióval szemben elkövetett jogsértést természetesen orvosolni kell. De egy korábbi jogsértést nem lehet egy újabb, ellenkező irányú jogsértéssel helyrehozni.
Az EUB ítéletének értelmezése kapcsán a tévedésem lehetőségét természetesen fenntartom, de ez esetben a Médiatanács magyarázata hiányzik, hogy ezt felismerhessem. Éppen Polyák Gáborral szembeni tiszteletem okán ismét átolvastam az EUB idén februári ítéletét. Az ítéletet nagyon nehezen lehet félreérteni. Annak első, rendelkezési pontja mondta ki, hogy különösen az arányossági elvet tekintve az Unió jogába ütköző döntést hozott egykoron a Médiatanács, amikor nem hosszabbította meg a rádió frekvenciahasználatát, ellehetetlenítve ezzel a rádió tevékenységének folytatását. Második rendelkezésként megállapította az uniós jog megsértését akkor is, amikor a Klubrádiótól elvont frekvenciára pályázatot írt ki, de a pályázaton való indulás jogától, a joggal összeegyeztethetetlen indoklással a Klubrádiót kizárta.
Az ítélet rendelkezett arról is, hogy a magyar államnak, az uniós joggal összeegyeztethető tagállami joggal összhangban, a jogellenes helyzetet meg kell szüntetni. Az ítélet tartalmi logikájából is következik, hogy a Klubrádiónak legalább az egykori lefedettséget és sugárzási minőséget biztosító frekvenciát kell kapnia, és nem pályáztatással.
Összegezve
Mindezek csak példák, de talán az olvasó számára is jól érthető példák arra, hogy egy erkölcsileg is vállalhatatlan álláspont, amely a valós és magas szinten létező tudást kiszorítja a jövő demokratikus építkezésének folyamatából, napi szinten okozza a hibás döntések sokaságát, amit aligha engedhetünk meg magunknak.
A demokratikus fordulat nem attól lesz sikeres, hogy az új hatalom vezetői más politikai értékeket vallanak, mint az elődök. Attól lesz sikeres, hogy a politikai döntések ismét a jogállamiság, a szakmai felkészültség és az intézményi felelősség követelményeinek megfelelően születnek meg.
