Hosszas kihagyás után az Alien franchise ismét életjeleket mutat. A 2017-es Covenant megosztó fogadtatása után a Disney felvásárolta a Fox Stúdiót, és a sorozat teljesen új irányba indult. Az első élőszereplős sorozat, az Alien: Föld, izgalmas vállalásnak ígérkezett: a történet a Földön játszódik, két évvel az eredeti Alien, A nyolcadik utas: a Halál eseményei előtt, új karakterekkel, idegen lényekkel és morális kérdésekkel. Ám a rajongók hamar szembesülhetnek a sorozat logikai hibáival, túlmagyarázott allegóriáival és a címszereplő, az Alien alárendelt szerepével.
Hosszas kihagyás után az utóbbi időben az Alien franchise ismét életjeleket kezdett produkálni. A 2017-es Covenant finoman szólva is megosztóra sikeredett, és ez épp elég volt ahhoz, hogy földbe állítsa a szériát. Majd miután a Disney felvásárolta a Fox Stúdiót, valahol érthető is volt, hogy azt a vonalat úgy, ahogy van, elfelejtik, és inkább teljesen új irányvonalakon indulnak el. Ennek volt az első állomása a tavalyi Alien: Romulus, aminek nagy volt a pozitív visszhangja, de nagyrészt sajnos egy ötlettelen, csak a régi klasszikus filmek ikonikus momentumait lelketlenül elszavaló iparosmunka lett. Ám idén megérkezett az első élőszereplős sorozat is a franchise történetében. Ez lett az Alien: Föld, ami több szempontból is egy nagyon érdekes projektnek ígérkezett, ám a viharfelhők valamennyire már itt is ott lebegtek a kezdetektől.
Maga az a téma, hogy egy Alien-történet a Földön játszódjon, már nagyon régre nyúlik vissza. Képregények és könyvek formájában ez az esemény már a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években meg is történt, több történetben is, ám a legikonikusabb az eredeti nagy trilógia volt (Idegenek a Földön, Lidérces utazás, Ripley háborúja), amiben a Föld egy masszív xenomorf-inváziónak esett áldozatul, lerombolva a modern civilizációt és az emberiség jelentős részét az űrbe kényszerítve. Filmek terén ez a fordulat sosem következett be, bár anno az Alien 3 legelső promoanyagában ennek a lehetőségét lengették be, amiből aztán végül semmi sem lett. Ám ez most megváltozik, hiszen annyi év után végre a Földre hozzák nekünk a galaxis legveszélyesebb teremtményét, ráadásul sorozat formátumban, ahol több idő is van egy ilyen történet prezentálására. Ám nemcsak ez az egyetlen elem, ami miatt a nyolc epizódos széria érdekes vállalásnak tűnt. A cselekmény két évvel az eredeti, legelső Alien, A nyolcadik utas: a Halál eseményei előtt játszódik. Egy előzménytörténet mindig kényes terep, hiszen nagy a veszélye, hogy mennyire piszkálhat bele az eddig lefektetett alapokba. És egy kicsit előreszaladva, de azt már most kijelenthetem, hogy ez a probléma itt masszívan fennáll.
A történet két fontosabb cselekményszál összefonódása körül bonyolódik. Megismerjük a jövő Földjének rendszerét, miszerint öt nagyvállalat irányít mindent, amelyek közül az egyik a már mindenki által jól ismert Weyland-Yutani. Ezek a cégek egyéb tevékenységeik mellett főleg a mesterséges intelligencia és az androidok fejlesztésével foglalkoznak. Léteznek a szintetikusok, akik teljesen ember alkotta androidok, illetve a cyborgok, akik emberek mesterséges testrészekkel és implantátumokkal. Ám az egyik másik nagy cég, a Prodigy, egy teljesen új szintetikus faj, a hibridek megalkotásán fáradozik, ahol emberek tudatát töltenék fel szintetikus testekbe. Ehhez pedig halálos beteg gyerekek szolgálnak kísérleti alanyként, akiknek utolsó lehetőségként felajánlják, hogy tovább élhetnek felnőtt android testekben.
A másik fontosabb cselekményszál a Weyland-Yutani egyik űrhajója körül alakul, ami több évtized után tér vissza azon küldetéséről, hogy különböző idegen fajokat gyűjtsön be a mélyűrből. A hajón öt különböző földönkívüli organizmust szállítanak, köztük a jól ismert xenomorfot is. Ám a fedélzeten elszabadul a pokol, és a hajó irányíthatatlanul sodródik a Föld felé, majd le is zuhan az egyik nagyvárosban, ami a Prodigy tulajdonában van. A cég vezetőjének, Boy Kavaliernek, több sem kell, és azonnal meg akarja szerezni mindazt, ami a hajón van, és erre a feladatra a frissen megalkotott hibrideket küldi ki. Ez az alapfelállás, amivel az első két nyitóepizód is foglalkozik. És bár ez a két epizód elég jól nyitott, és sokan a pajzsukra emelték, mindent összevetve jobb esetben is csak átlagos kezdésnek mondanám.
A nyitóképek fantasztikusan megidézik az eredeti Alien hangulatát. A díszletek és az atmoszféra mind visszaköszön. Még az ebédlős jelenetet is egy az egyben lemásolják. Ez pedig a tökéletes fanservice a rajongók azonnali megragadására, csak a külsőségekre koncentrálva, tartalom nélkül. Majd ugrunk a másik történetszálra, ami a cselekmény jelentősebb részét kiteszi, mégpedig a hibridek történetére. Ez önmagában egy nagyon jó és érdekes téma, és elég komoly kérdéseket is felvet.
Az, hogy emberek, de főleg haldokló gyerekek tudatát mentsék át felnőtt android testekbe, kiváló science-fiction alapanyag, és erre bőven fel lehetne húzni egy remek filmet vagy sorozatot. A probléma az, hogy ez a szál idővel teljesen leuralja a címszereplőt, és a végére maga az Alien is csak mellék- vagy epizódszereplővé válik a saját sorozatában. Ez a jelenség leginkább a harmadik-negyedik epizódtól kezd állandósulni. De van helyette itt nekünk egy bődületesen túlmagyarázott Pán Péter-allegória.
A Prodigy cég vezetője, Boy Kavalier, a megtestesült Pán Péter. Egy felnőtt testbe zárt gyerek, aki ennek megfelelően is viselkedik. Folyton a Pán Péter mesekönyvből olvas fel, és van neki egy magánszigete, ahol a privát kutatóbázisa is van, aminek a Neverland (Sohaország) nevet adta. Az általa létrehozott hibrideket, akik ugye gyerekek, eltűnt fiúknak nevezi el, és az ő vezéralakjukat, aki a sorozat főszereplője, Wendynek hívják. Aztán még magára a xenomorfra is úgy hivatkozik, hogy ebben az allegóriában ő lenne a krokodil, és ezt még hangosan ki is mondja a nézőknek, hogy biztosan megértsük, mire gondolt a költő.
Folytatva a xenomorf vonalat: a sorozat a xenomorf mellett négy másik idegen fajt is bemutat. Az ötlet jó, hogy új fajokat ismerjünk meg a megszokott mellett, és az „alien”, azaz az idegen cím ezekre is ráilleszthető. Ám ami hátrányukra válik, hogy ezek az új lények teljesen ötlettelenek Giger ikonikus xenomorfjához képest. Van nagyranőtt savat köpő repülő bogár, űrkullancs, valamint egy hatalmas növénylény, ami egészen a fináléig nem sokat mutat magából. A sorozat legnépszerűbb teremtménye az Ocellus, a saját kocsányain járkáló szemgolyó-lény, ami kitolja áldozatai szemét, és annak helyére beköltözve irányítani kezdi a gazdatestet. Ennek a lénynek nagyon jó a koncepciója, és sok para-jelenet is kötődik hozzá, de dizájn tekintetében nem sokban különbözik az ötvenes években látott óriási szemgolyó-szörnyektől.
A xenomorf viszont teljesen meg lett gyalázva. Az első pár epizódban még közönséges gyilkológépként mutatják be, ami feszültséget ad, viszont a főszereplőinkkel szemben percekig bénázik, hogy azoknak legyen idejük reagálni – ez egyszerűen lusta írás. Az ötödik epizód még visszaadja a tiszteletet a lénynek, de az utolsó három részben már teljesen elveszíti minden félelmetességét. Egy szuperkedves háziállattá degradálódik, ami a főhőssel, Wendyvel engedelmeskedik, a többit pedig kíméli.
Az idegenek helyett a hibridek és szintetikusok kapják a hangsúlyt. A sci-fi témák, mint az ember vs. android és a mesterséges intelligencia fejlődése, érdekesek lennének, de itt rendkívül rosszul sikerültek. A feszültség szinte teljesen hiányzik, a horror pedig csak néhány véresebb jelenetben van jelen. A sorozat hiába próbál „okosnak” tűnni, folyamatos logikátlanság és értelmetlen döntések jellemzik, a karakterek felelőtlenek és amatőrök.
A főszereplő Wendy kezdetben hitelesen reagál az új helyzetére, de később idegesítő és jellemtelen lesz. Testvére, Joe, teljesen haszontalan karakter. A többi hibrid végig irritálóan viselkedik, a felnőtt szereplők pedig érdektelenek és inkompetensek. Boy Kavalier nevetségesen van ábrázolva: az elkényeztetett milliárdos rész rendben, de a zseni rész teljesen hiányzik.
A sorozat másik nagy bűne, hogy semmibe veszi az eredeti filmek világát. A bemutatott ember-szintetikus technológiát a későbbi filmekben nem látjuk, így az előzmény sztori inkonzisztens. Wendy és a hibridek szuperképességei az utolsó epizódokban klisés, bugyuta szuperhősfilm szintjére viszik le a történetet, ahol a jók legyőzik a gonosz cégeket, és az idegenek „megszelídülnek”.
Mindent összevetve az Alien: Föld hatalmas csalódás, és inkább csak egy szégyenfolt a franchise történetében. Maga az Alien, a xenomorf, csak alibiként van jelen, hogy eladják egy rosszul megírt, középszerű sci-fi történetet, ami végül young-adult szemétté silányul. Ezt a sorozatot így ebben a formában felesleges volt elkészíteni, és remélhetőleg idővel a feledés homályába merül majd.
