Betöltés…
10.4 C
Budapest

Unger Anna lett a vagyonvisszaszerzési hivatal jelöltje – Ligeti Miklós nem kapott többséget

Unger Anna Rózát választotta az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökjelöltjének. A döntés már a bizottsági szavazáson megmutatta, hogy nincs teljes egyetértés a Tisza oldalán sem: Unger hat igen szavazatot kapott, egy képviselő ellene voksolt, egy tartózkodott. Ligeti Miklós négy igennel és négy tartózkodással maradt alul.

A bizottság az előzetes kiválasztás után Unger Anna, Ligeti Miklós és Sárvári Nicholas meghallgatását tartotta meg. Unger a meghallgatásán arról beszélt, hogy az új hivatalnak nem kizárólag az ismert korrupciós ügyekkel kell foglalkoznia: fel kell tárnia azokat az intézményi és döntéshozatali láncokat is, amelyek lehetővé tették a közvagyon elvesztését.

A 12 tagú bizottság végül hat igen, egy nem és egy tartózkodás mellett Ungert jelölte. Ligeti Miklós négy igen és négy tartózkodás mellett nem szerezte meg a szükséges támogatást, Sárvári Nicholas pedig három igen és öt tartózkodást kapott.  A Tisza képviselői közül Melléthei-Barna Márton Unger ellen szavazott.

Aktuális

Kémkedésért letartóztattak egy japán újságírót Oroszországban – Tokió diplomáciai magyarázatot követel

Kémkedés gyanújával őrizetbe vették a japán Hokkaido Shimbun napilap...

Előzetes figyelmeztetés nélkül korlátozta a SpaceX az ukrán katonai műholdas kapcsolatot – hadműveletek szakadtak meg

Váratlanul megszakadt a műholdas kapcsolat több ukrán katonai művelet...

Hatszázezer ember maradt áram nélkül Ukrajnában – 39 rakétával és 128 drónnal támadott Oroszország

Legalább 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül Ukrajnában...

Negyvenkét személyi sérüléses közúti baleset történt egyetlen nap alatt Magyarországon

Negyvenkét személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt október...

Embert gázolt egy személyvonat Debrecennél – fennakadásokkal indult a reggel a záhonyi fővonalon

Embert gázolt egy személyvonat szerda hajnalban Debrecenben, a Vértesi...

Csökkentek az albérletárak szeptemberben, de egy év alatt még mindig hat százalékkal drágult a lakásbérlés

Szeptemberben enyhén mérséklődtek a kiadó lakások hirdetési árai Magyarországon,...

Az Esti Hírlapnak cáfolta a Pénzügyminisztérium: nem volt szó IMF-hitelről Erdőbényén

Nem szerepelt állami hitelfelvétel az erdőbényei kormányülés napirendjén, és...

Esti Hírlap Rikkancs – 2026. október 14. Friss hírek, napi események

Egyetlen nap alatt új gyermekvédelmi szabályozást fogadott el a...

Boldog szültésnapot, Gresz Anna!

Ma Gresz Anna ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Laza Ildikó!

Ma Laza Ildikó ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK