Betöltés…
26 C
Budapest

Május 4-én, 6-án vagy 7-én tarthatja alakuló ülését az új parlament

A Sulyok Tamás köztársasági elnök által 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési választást követően az új Országgyűlés várhatóan május 4-én, 6-án vagy 7-én tarthatja alakuló ülését – erről beszélt újságíróknak Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke, miután szerdán egyeztetett az államfővel a Sándor-palotában.

Magyar Péter elmondta:

az államfő számításai alapján legkorábban május 4-én kerülhet sor az alakuló ülésre, de inkább május 6-a vagy 7-e tűnik reális időpontnak. Hozzátette, abban maradtak a köztársasági elnökkel, hogy a lehető legkorábbi időpontra hívják össze az új parlamentet.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy Sulyok Tamás közölte vele: a legtöbb szavazatot kapott párt vezetőjeként őt fogja javasolni miniszterelnöknek az alakuló ülésen.

Magyar Péter tájékoztatása szerint pénteken kezdődnek meg az egyeztetések a parlamentbe jutott pártok között az alakuló ülés részleteiről, valamint az országgyűlési bizottságok összetételéről. A megbeszéléseken a Sándor-palota és az Országgyűlés Hivatalának képviselői is részt vesznek.

Az alakuló ülés összehívása a köztársasági elnök feladata, erre a választást követő harminc napon belül kerül sor.

Forrás: MTI

Aktuális

Szijjártó Péter a Közel-Keletről reagált a repülőútjai miatt tett feljelentésre

Szijjártó Péter megszólalt, miután Orbán Anita külügyminiszter bejelentette: feljelentést...

Egy hétig fokozottan ellenőrzi a rendőrség a biztonsági öv és a gyermekülés használatát

Szeptember 16-án országos közúti ellenőrzés kezdődött Magyarországon. A rendőrök...

Amikor a szerelem pillanataiból hivatás lesz

Új fejezet kezdődött az életemben: szertartásvezetőként mostantól párok egyik...

Gól nélküli döntetlennel kezdett Szalai László U16-os válogatottja Szlovéniában

Gól nélküli döntetlennel kezdte első nemzetközi mérkőzését a Szalai...

Történelmet ír Nairobi – először rendez szabadtéri atlétikai világbajnokságot Afrika

Nairobi rendezi a 2029-es szabadtéri atlétikai világbajnokságot, így a...

Sisák Attilát nevezték ki a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesévé

Szeptember 16-i hatállyal dr. Sisák Attila lett a Nemzeti...

Szarkopénia: észrevétlenül is fogyhat az izom – így lehet lassítani a folyamatot

Az életkor előrehaladtával fokozatosan csökkenhet az izomtömeg és az...

Éveken át dolgoztatták és bántalmazták a kiszolgáltatott embereket – elfogtak egy apát és fiát Seregélyesen

Éveken át használhattak ki kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket Seregélyesen....

Eltűnt Japán Global Hawkjának jele, roncsokat találtak a tengerben – a háromgépes felderítőflotta harmada veszhetett oda

Japán elveszíthette mindössze három Global Hawk stratégiai felderítő drónjának...

Esti Rikkancs – 2026. szeptember 16. Friss hírek, napi események

Egyszerre nyíltak ki évtizedek óta zárt dossziék és új...

Országos közlekedési körkép – 2026. szeptember 16.: pótlóbusz jár Rajka és Hegyeshalom között, több településen terelnek

A Hegyeshalom–Rajka–Pozsony vonalon járműhiba miatt pótlóbuszok közlekednek, Rajkán pedig...

Boldog Születésnapot Máté Krisztina

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK