Megkezdte tusványosi beszédét Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a választási vereség óta először áll a szabadegyetem nagyszínpadán, ahol várhatóan értékeli az elmúlt hónapokat, beszél saját politikai szerepéről, és kijelöli az ellenzékbe került párt következő időszakának irányát.

Megkezdődött a 35. Tusványos kiemelt szombati programja, Orbán Viktor azonban még nem kezdte el beszédét. A színpadon jelenleg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszél, a Fidesz elnökének felszólalása ezután következik. A HírTV élőben közvetíti a teljes eseményt.
Orbán Viktor tusványosi beszédét is itt lehet követni élőben
Az idei felszólalás politikai helyzete alapvetően különbözik a korábbi évektől. Orbán Viktor legutóbb 2002-ben beszélt Tusnádfürdőn úgy, hogy már átadta a miniszterelnöki tisztséget, és az ellenzék vezetőjeként kellett újjászerveznie politikai közösségét.
Egy évvel ezelőtt még arról beszélt, hogy 2026-ban már egy új kormányzati ciklust szeretne megnyitni Tusványoson. A Fidesz azonban elveszítette az áprilisi választást, így Orbán most nem kormányzati terveket ismertet, hanem egy vereséget szenvedett, ellenzékbe került pártnak próbál irányt mutatni.
A beszédet napok óta erős várakozás előzte meg. A tusványosi fórumokon több korábbi és jelenlegi fideszes politikus is nyíltan beszélt az elhibázott kampányról, a polgári szavazók elveszítéséről és a párt megújításának szükségességéről. Orbán Viktor pénteken a „Voltunk, vagyunk, leszünk!” mondattal üzent Tusnádfürdőről.
Cikkünk folyamatosan frissül Orbán Viktor beszédének legfontosabb kijelentéseivel és bejelentéseivel.
9.53 – Tőkés László beszél, Orbán Viktor felszólalása még nem kezdődött el
A tusványosi nagyszínpadi program már megkezdődött, Orbán Viktor azonban egyelőre nem mondta el saját beszédét. A megnyitó után Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kapott szót.
Tőkés László: az erdélyi magyarság Európa egyik legveszélyeztetettebb közössége
Tőkés László beszéde elején két székelyföldi futballcsapat, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda román élvonalbeli szereplését emelte ki. Úgy fogalmazott, ezen a területen
„végképp nincs diszkrimináció”.
Ezután Anzelm atya nagyváradi kilakoltatásáról beszélt, és közölte: kiállnak a premontrei apát mellett.
Tőkés hosszabban foglalkozott az erdélyi magyarság fogyásával is. Felidézte, hogy a legutóbbi romániai népszámláláskor 495 433-an vallották magukat reformátusnak, a rendszerváltás óta azonban jelentősen csökkent az egyházhoz tartozók száma. A romániai magyar közösség létszámát mintegy egymillió főre tette, és Európa egyik legveszélyeztetettebb nemzeti közösségének nevezte.
Azt mondta, Erdélyt gyakran nevezik multikulturális térségnek, de 106 évvel Trianon után ennek a sokszínűségnek jelentős része eltűnt. Szerinte a megmaradt magyar közösséget mesterséges asszimiláció és elvándorlás sújtja.
Kommunista módszernek nevezte az alaptörvény módosítását
Tőkés László bírálta a magyar alaptörvény módosítását is. Kommunista módszernek nevezte a változtatásokat, és azt mondta, ismét kísérlet történik a múlt eltörlésére. Ezzel szemben a korábbi Orbán-kormányok nemzetpolitikáját méltatta.
Miniszterelnök úrként köszöntötte Orbán Viktort
Tőkés a beszédében miniszterelnök úrként szólította meg Orbán Viktort, amit a közönség nagy tapssal fogadott. Azt mondta, Orbán hű maradt önmagához és politikai közösségéhez.
A jelenlegi helyzetet 2002-höz hasonlította, amikor a Fidesz szintén elveszítette a választást. Úgy fogalmazott:
„Az idő akkor sem állott meg, a bálványosi szellemi-politikai munka és a nemzeti politikai építés akkor sem szakadt meg.”
Tőkés abban bízik, hogy Tusványos a jövőben is a politikai és szellemi megújulás egyik műhelye marad.
