Meghalt María del Carmen Abascal, az egész Spanyolországban Maricarmenként ismert 87 éves asszony, akit szeptember 23-án, több mint hetven év után lakoltattak ki madridi otthonából. Az idős, mozgáskorlátozott nőt mentők vitték el hordágyon, rendőri biztosítás mellett. Azóta a Gregorio Marañón Kórházban ápolták, ahol október 7-én elhunyt. Tragédiáját különösen fájdalmassá teszi, hogy a hatalmas társadalmi felháborodás nyomán a lakás tulajdonosa végül beleegyezett a visszaköltözésébe, ám Maricarmen ezt már nem érhette meg. Története országos tiltakozáshullámot indított el, lakhatási válságot helyezett a spanyol politika középpontjába, és olyan parlamenti konfliktushoz vezetett, amelynek végén Pedro Sánchez miniszterelnök előrehozott választásokat írt ki november 29-re.
Maricarmen 1956 óta élt Madrid Retiro negyedében, az Alcalde Sainz de Baranda utcában található lakásban, amelyet még édesapja bérelt ki. Itt nőtt fel, itt élte le felnőttkorának nagy részét, és itt veszítette el szüleit is. Évtizedeken keresztül dolgozott titkárnőként, 1998-ban ment nyugdíjba. Időskorában egyre nehezebben mozgott, végül kerekesszékre szorult, de minden erejével ragaszkodott az otthonához. A családi fényképek, a régi bútorok, a porcelánok és a személyes emlékek között szerette volna leélni hátralévő éveit. Korábban többször elmondta: az a vágya, hogy ugyanabban a lakásban halhasson meg, ahol egykor a szülei is.
A lakás körüli konfliktus 2020-ban éleződött ki, amikor az ingatlant megszerző Urbagestión cég a régi bérleti jogviszony megszűnésére hivatkozva követelte a kiköltözését. Maricarmen körülbelül 1400 eurós nyugdíjból élt, lakbérre és számlákra együttesen mintegy 500 eurót fordított havonta. A piaci viszonyokhoz igazodó új bérleti feltételek azonban már messze meghaladták anyagi lehetőségeit. Az évekig húzódó jogi küzdelem során a tulajdonos többször is megpróbálta elérni a kilakoltatását, miközben a bérlői érdekvédelmi szervezetek és a környék lakói folyamatosan kiálltak mellette.
Három korábbi kilakoltatási kísérletet sikerült megakadályozni, szeptember 23-án azonban a hatóságok végrehajtották a bírósági döntést. Az épület előtt aktivisták és szomszédok tiltakoztak, miközben az idős asszonyt kerekesszékben vitték ki a lakásból, majd a mentők hordágyra helyezték és kórházba szállították. A jelenetről készült felvételek bejárták Spanyolországot. Maricarmen egészségi állapota ekkorra már súlyosan megromlott, a kilakoltatás után pedig nem hagyhatta el a kórházat. Halálának pontos orvosi okáról nem közöltek olyan részletes adatokat, amelyek alapján egyértelműen megállapítható lenne, milyen szerepet játszott állapotában az elszenvedett megpróbáltatás.
A kilakoltatás azonban olyan társadalmi tiltakozást váltott ki, amely messze túlnőtt egyetlen bérlakás ügyén. Madrid központjában, a Puerta del Sol téren tiltakozótábor létesült, amelyhez egyre többen csatlakoztak. A demonstrációk más spanyol városokra is átterjedtek, a résztvevők pedig a bérlők erősebb védelmét, a kilakoltatások korlátozását és az elszabadult lakhatási költségek megfékezését követelték. Maricarmen neve rövid idő alatt a spanyol lakhatási válság jelképévé vált.
A társadalmi nyomás hatására szeptember 28-án fordulat következett be a személyes ügyében. A tulajdonos cég, Maricarmen ügyvédje, a bérlői érdekvédelmi szervezet és a madridi önkormányzat képviselői többórás egyeztetés után megállapodásra jutottak. A vállalat végül elfogadta, hogy az idős asszony nyolcéves szerződéssel, korábbi lakbéréhez közeli összegért visszaköltözhessen otthonába. A megállapodás azonban már nem tudott megvalósulni: Maricarmen október 7-én a kórházban meghalt, anélkül, hogy még egyszer hazatérhetett volna. Családja, ügyvédje és a madridi bérlői szakszervezet közös közleményben búcsúzott tőle, hangsúlyozva, hogy a megoldás túlságosan későn érkezett.
Az ügy időközben a spanyol parlamentben is politikai válságot idézett elő. Pedro Sánchez kormánya két rendkívüli lakhatási rendelettel próbált válaszolni a tiltakozásokra. A tervezett intézkedések között szerepelt a kiszolgáltatott helyzetű bérlők kilakoltatásának korlátozása, a bérleti szerződések meghosszabbítása és a lakbérek szabályozásának szigorítása. A javaslatok azonban nem kapták meg a szükséges parlamenti támogatást: a Néppárt (PP), a Vox és a katalán Junts képviselőinek elutasító szavazatai nyomán mindkét rendelet megbukott.
A kudarc után Sánchez október 5-én bejelentette a parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását. A spanyol választók november 29-én járulhatnak az urnákhoz. A lakhatási intézkedések elutasítása közvetlen szerepet játszott a döntésben, ugyanakkor a kormány politikai válsága ennél szélesebb konfliktusokból is táplálkozik. Maricarmen története mindenesetre olyan jelentőségű társadalmi üggyé vált, amely a választási kampány egyik meghatározó kérdését is előtérbe helyezte.
Halálának bejelentése után újabb demonstrációk kezdődtek. Október 8-án mintegy húszezren vonultak végig Madrid belvárosán, hogy megemlékezzenek az idős asszonyról és változásokat követeljenek a lakhatási szabályozásban. Egykori otthonánál virágokat, mécseseket és személyes üzeneteket helyeztek el. A tiltakozók között olyanok is voltak, akik korábban részt vettek a kilakoltatás megakadályozására szervezett akciókban. Sokan úgy tekintenek Maricarmen halálára, mint egy olyan rendszer tragikus következményére, amelyben a lakhatási költségek növekedése egyre több embert sodor kiszolgáltatott helyzetbe.
A tragédiára a spanyol politikai vezetők is reagáltak. Pedro Sánchez részvétét fejezte ki Maricarmen családjának és mindazoknak, akik személyes veszteségként élik meg a halálát. Az ellenzéki Néppárt vezetője, Alberto Núñez Feijóo ugyancsak részvétét nyilvánította, ugyanakkor bírálta a kormányt, amiért szerinte politikai célokra használja fel az idős nő történetét. A vita a gyász napjaiban sem csillapodott: a madridi regionális parlamentben és a spanyol szenátusban is konfliktust váltott ki a Maricarmen emlékére javasolt egyperces néma főhajtás.
A lakhatási szervezetek és a nagy szakszervezetek közben november 11-re országos általános sztrájkot hirdettek. A munkabeszüntetés célja, hogy a politikai döntéshozók érdemi lépéseket tegyenek a lakhatási válság kezelésére, a bérlők jogainak megerősítésére és a megfizethető lakhatás biztosítására. A szervezők szerint Maricarmen története nem elszigetelt eset, hanem annak a problémának a különösen megrendítő példája, amellyel Spanyolországban egyre több család és idős ember szembesül.
Maricarmen még a kórházi ágyáról is üzent azoknak, akik a visszaköltözéséért és a lakhatási jogaikért tüntettek. Arra biztatta őket, hogy ne adják fel, és folytassák a küzdelmet azért, ami az övék. Bár ő maga már nem tudott részt venni a demonstrációkon, üzenetei tovább erősítették a tiltakozók elszántságát. A spanyol sajtó beszámolói szerint élete utolsó éveiben mindvégig abban reménykedett, hogy békében, saját otthonában fejezheti be az életét.
Maricarmen azonban már nem érhette meg, hogy küzdelme személyes győzelemmel végződjön. Hiába született meg a megállapodás a visszaköltözéséről, többé nem léphette át annak a lakásnak a küszöbét, amelyben közel hetven éven át élt. Mindössze arra vágyott, hogy élete végéig az otthonában maradhasson. Végül éppen ez nem adatott meg neki.
