A magyar férfi vízilabda-válogatott 16–11-re legyőzte Horvátországot a sydney-i Világkupa-szuperdöntő negyeddöntőjében. Varga Zsolt együttese ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol szombaton a házigazda Ausztrália vár rá.
Nehezen indult a mérkőzés a magyar csapat számára: a fiatal horvát válogatott az első három lövéséből gólt szerzett, és hamar előnybe került. Fekete Gergő vezérletével azonban még az első negyedben sikerült ledolgozni a hátrányt, így 5–5-ös állással ért véget a nyitó játékrész.

A horvátok a folytatásban is bátran és gyorsan játszottak, a magyar támadások azonban egyre pontosabbá váltak. A második negyedet 4–3-ra nyerték a mieink, így a nagyszünetben már Magyarország vezetett 9–8-ra.
A mérkőzés a harmadik negyedben fordult végleg magyar irányba. Gyapjas Viktor védésekkel segítette a csapatot, Vismeg Zsombor pedig nagy gólt szerzett. A magyar védekezés jelentősen feljavult: míg az első két negyedben nyolc gólt kapott a válogatott, a második félidőben összesen csak hármat.
A záró játékrészben már nem forgott veszélyben a továbbjutás. Magyarország 13–10-es előnnyel kezdte az utolsó nyolc percet, majd tovább növelte a különbséget, és végül magabiztos, 16–11-es győzelmet aratott.
Fekete és Vigvári volt a legeredményesebb
Fekete Gergő és Vigvári Vendel egyaránt négy gólt szerzett, Manhercz Krisztián háromszor, Zalánki Gergő pedig kétszer talált be. Kovács Péter, Vismeg Zsombor és Szalai Péter egy-egy góllal járult hozzá a sikerhez.
Magyarország–Horvátország 16–11
Negyedenként: 5–5, 4–3, 4–2, 3–1.
Góllövők: Fekete 4, Vigvári Vendel 4, Manhercz 3, Zalánki 2, Kovács P., Vismeg, Szalai
A horvátok a szuperdöntőre nagyrészt az U20-as válogatottjukat küldték el. Manhercz Krisztián csapatkapitány szerint a magyar csapat tudta, hogy a fiatal horvátok másfajta játékot képviselnek majd, de nem vették félvállról a találkozót.
„A második félidőre stabilizáltuk a védekezésünket” – mondta Manhercz, aki szerint a rutin, a taktikai fegyelem és a horvát hibák kihasználása döntötte el a mérkőzést.
Ausztrália következik az elődöntőben
A magyar válogatott július 25-én, szombaton 10.30-kor a házigazda Ausztráliával játszik a döntőbe jutásért. Az ausztrálok meglepetésre ötméteresekkel, 23–21-re legyőzték a világbajnok Spanyolországot.
A másik elődöntőben Olaszország és Görögország találkozik. A sydney-i torna első három helyezettje kijut a 2027-es, budapesti világbajnokságra, így a magyar csapat egy újabb győzelemmel a vb-részvételét is bebiztosítaná.
