Megosztás az X-en
A határközeli katonai létesítményekben az Ahmat különleges erők sokszáz katonája állomásozik. Távol az otthontól és a családtól nem egyszerű hosszú hónapokat tölteni a bunkerekben. Sokan eltávolodnak párjuktól, a válást fontolgatják, vagy csak kihat a lelkükre az állandó feszültség. Egy jó vezető ezt észreveszi és nekik az egyik legjobb jutott.
Apti Alaudinov tábornok elmesélte, hogy természetesen vannak pszichológusok is a seregben és az ajtajuk nyitva van a katonák számra, csak sokan nem mernek elmenni. Szégyenlenék, hogy egy „agyturkászhoz forduljanak”. Attól is tartanak, hogy társaik gyengének néznék őket. Ezért jött az ötlet, hogy több feladatot adnak a tábori lelkészeknek és imámoknak. Nekem is új volt, hogy az Ahmat Specnazban (Ahmat különleges erők) sok ortodox keresztény is szolgál a muszlim harcosok mellett. A tábornok főállásban alkalmaz két imámot és két lelkészt, ám a belgorodi otyec Nyikolaj is önkéntes szolgálatot vállalt a seregben. Szabadidejében, az isős pap, ha nem misézik, vagy nem oktat hittant, akkor lemegy a bunkerekben elbeszélget a katonákkal, isznak egy bögre teát, és általában ilyenkor megnyílnak a lelkek és vallásuktól függetlenül sokan elmondják, mi bántja őket.
Lélekölő az élet a bunkerekben
A honvágy, hiszen Groznij innen Belgorodtól ezer kilométerre van, de vannak, akik Szibériából vagy Vlagyivosztokból jöttek. Sokakat megviseli a család hiánya a hosszú, fronton töltött hónapok alatt. Persze nem könnyű a harcban mások életét elvenni, még akkor sem, ha a földjükre betörő ellenséges erőkről van szó. A poszttraumatikus stresszszindróma mindennapos. Az imámok és a lelkészek vallástól függetlenül mindenkivel törődnek, az ember az ember és mind ugyanazt az egyenruhát hordjuk, testvérek vagyunk, bárkihez is imádkozunk. A csecsen imám szívet melengető, vidám történetet mesélt: feltűnt neki, hogy az egyik keresztény, őrt álló katona nagyon szomorú. Megkérdezte mi a baj, majd kiderült a katona el akar válni, mert elhidegültek egymástól a feleségével. Az imám megkérdezte:”szoktál szerelmes SMS-t küldeni a párodnak?”. A katona hümmögött, hogy hát nem igazán. „Na akkor most fogod a telefonod, küldesz egy szívecskét és leírod, hogy mennyire hiányzik neked.” Amikor ez megtörtént az imám mondta, „akkor most keresünk egy virágküldő szolgálatot a neten és küldesz neki egy szép csokrot is.” A katona ezután rendszeresen írt a feleségének és minden héten küldött virágot. Pár hét múlva boldogan ölelte meg az imámot, hogy a felesége nagyon boldog a kedves gesztusok miatt és már naponta telefonálnak, válásról pedig szó sem esik többé.
Folyamatos egyeztetés a tábornokkal
A tábori imámok és lelkészek rendszeresen értekeznek Alaudinov tábornokkal, akinek nem mellesleg történészi diplomája van és nagyon jól ért a vallási kérdésekhez is. Nagyon komolyan veszi a katonák lelki életét. Azt vallja, hogy nem elég, ha csak lőni tudnak, erősek, bátrak, de meg kell lennie a lelki egyensúlynak is. Fontos, hogy a harci készültségük állandó legyen, ez sem egyszerű, hiszem van, hogy heteken keresztül masszív összecsapásaink vannak az ukrán hadsereggel, de van, hogy több hét nyugalom köszönt ránk. Ilyenkor nem szabad, hogy az éberség alábbhagyjon, hogy valaki aludjon az őrtoronyban, hiszen a határ itt van párszáz méterre és nagyon gyorsan lerohanhatnának minket. Ezért is törődünk a katonák lelkével, mert ha az egészséges, akkor jobban tud a feladatira koncentrálni. Ha jó a kapcsolata a párjával és haza akar jutni, akkor megfontoltabb, óvatosabb és túl is éli a bevetéseket. Egy fásult, szomorú, vagy depressziós katona veszélyt jelent önmagára és a társaira is.
Búcsú Belgorodtól
Remek embereket ismertem meg ismét. Bajtársiasság, törődés, bátorság és még sorolhatnám. Sajnos a vízumom 3 nap múlva lejárt így egy hosszú vonatút után visszatértem Moszkvába, hogy Dubajon át hazarepüljek. Még belefért pár szuvenír vásárlása a moszkvai bolhapiacon. Pár szép konyharuhát veszek orosz népi motívumokkal. Szeretek főzni és szeretem a szép konyharuhákat, Hawaiitól kezdve Malajziáig vettem már párat, szóval alkudoztam egy szakállas, mokány kis emberrel, akinek csak úgy villogtak az aranyfogai. Ösztönösen asz szalamu aleikummal köszöntem. Jó döntés volt, a dagesztáni férfi boldogan szorongatta meg magyar testvére kezét. Mi testvérnép vagyunk mondta ő is. Megvettem a konyharuhákat és edényfogókat, ő meg rákérdezett: „testvérem, jártál már Dagesztánban?”. Szégyenszemre nemet kellett mondanom. Kifizettem a takaros kis portékákat és az autóig gondolkodtam, hogy Dagesztán, Derbent, ahol még Harun al-Rashid kalifa is élt egy ideig, na meg ott áll a híres szovjet Ekranoplán, avagy a Kaszpi-tenger réme becenévre hallgató siklórepülő, ott az avar nyelvet beszélik... Ezek cikáztak a fejembe és amire visszaértem a szállodába már tudtam: elfogok menni Daagesztánba! Persze ez már egy újabb történet, akár csak az Ezer és Egy Éjszakában.
Kép Forrás: Georg Spöttle rovatvezető
Esti Hírlap