Bokor Balázs nagykövet közel negyven éves diplomáciai tevékenysége keretében 2012-ben tért vissza Magyarországra főkonzuli megbízatásából, Los Angelesből. Majd megírta „Az én Hollywoodom" című könyvét, amely eddig három kiadást ért meg.
Galéria
2016-ban pedig megalakította a Magyar Hollywood Tanács nevű civilszervezetet, amely a Magyarországról elindult, magyar gyökerekkel rendelkező hollywoodi és a világon máshol is működő filmes világhírességek emlékét kívánja megőrizni, eredményeiket, sikereiket minél szélesebb körben akarja bemutatni, elérve azt, hogy méltán büszkék lehessünk, amikor rögzítjük Hollywood történelmének és sikereinek jelentős magyar tartalmát. A Tanács e magyar származású filmikonok szülőhelye Önkormányzataival, civil szervezetekkel együttműködve országosan és nemzetközileg egyaránt ismertté kívánja tenni az adott településhez való kötődésüket. Példájukat a fiatal nemzedékek előtt is magasra szeretné emelni. E témakörben a Tanács rendezvényeket szervez, amelyeken megemlékezik az érintett személyiségekkel kapcsolatos évfordulókról, azokról kiadványokat jelentet meg. A magyar filmes sikerek nyomában alkotó táborokat, szakképzéseket szervez a fiatal generációk számára a filmnyelv jobb megismertetése céljából. Több filmfesztivál szervezését végzi.
A Tanács több, mint 400 hollywoodi magyar filmes személyiséggel foglalkozik, emléküket ápolja. „Oscar és a csillagok", illetve „Hollywood híres magyarjai" címmel összefoglaló kötetet jelentetett meg. A legkiemelkedőbb filmes személyiségek születésnapját emléknappá nyilvánította. Az Origó Filmstúdió aulájában „dicsőségfal" hirdeti Hollywood „magyar gyökereit", azaz térképen szemlélteti azokat a magyar településeket, ahol születtek vagy ahonnan felmenőik származtak a hollywoodi magyar hírességeknek.
A Tanács 2016-2025 között közel 400 rendezvényt bonyolított le, amelyeket élénk sajtóvisszhang kísért, számos híradás és tudósítás került napvilágra, valamennyi eseményről film készült. A Tanács honlapja (www.magyarhollywoodtanacs.com ), facebook oldala (https://www.facebook.com/magyarhollywoodtanacs ) és youtube csatornája igen népszerű. https://www.youtube.com/@magyarhollywoodtanacs A csatorna 200 saját készítésű filmet tartalmaz.
A Magyar Hollywood Tanács és a legnagyobb hollywoodi filmstúdió, a Paramount Pictures alapitó atyjának szülőhelye, Ricse Nagyközség Önkormányzata 2018-ban közösen alapította meg az Adolph Zukor-díjat. A Díjat azok érdemelhetik ki, akiknek munkássága a magyar filmművészet, filmkultúra, filmzene múltjának és jelenének hírnevét erősíti, illetve akik civil tevékenységük és egész életük során olyan példamutató magatartást tanúsítottak, amely bizonyítja: akaraterővel, valamint önmagunkba vetett hittel és elkötelezett munkával meg lehet valósítani az álmokat. Ezzel ugyanis követendő példát állítanak mások, különösen a fiatalok elé.
A Díjat 2018-2025 között Rófusz Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Horváth Károly „Charlie", Herendi Gábor, Andy Vajna, Piroch Gábor, Bokor Balázs, Koltai Róbert, Káel Csaba, L. Simon László, Bodrogi Gyula, Libik André, Presser Gábor, Romwalter Béla, Vécsi István, Csupó Gábor, Miklós Mari, Deák Kristóf, Szabó István, Koltai Lajos, Kamarás Iván, Roby Lakatos, Sándor Pál, Enyedi Ildikó kapta meg.
A Tanács fesztiválok szervezését is fontosnak tartja. Megalapította az Adolph Zukor Filmfesztivált, amelyre 2022-ben és 2023-ban került sor. Szintén alapítója a ceglédi George Pal emléke előtt fejet hajtó Ceglédi Filmfesztiválnak, amely nyolc alkalommal került eddig évente megrendezésre. A szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztivál és a keszthelyi Bujtor István Filmfesztivál együttműködő partnere. A fesztiválok terén a legfontosabb eredményt a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztivál megalapításával érte el. 2024-ben került első alkalommal erre sor Mátészalkán, ahonnan Tony Curtis szülei származnak. A díszvendég Tony Curtis özvegye volt, 17 országból több mint 100 filmet neveztek. 2025-ben, Tony Curtis születésének 100. évfordulóján még nagyobb sikert ért el a fesztivál.
A Tanács kiemelkedő programja az évente megrendezésre kerülő Oscar Party, amely a Los Angeles-i díjátadóval azonos időben kerül sorra egy exkluzív 300 személyes vacsora és party formájában.
A Tanács kiemelkedő figyelmet fordít a fiatal nemzedékekre. Évente 2-3 alkalommal rendez filmes alkotótáborokat, ahol a 18 év alatti fiatalok ismerkedhetnek meg a filmvilággal, a filmkészítés alapjaival. ismert filmes személyiségek (rendezők, operatőrök, színészek, forgatókönyvírók) személyes részvételével. Nyolc éve folyik az évenkénti Magyar Hollywood vetélkedő, amelyen kb 20 magyarországi és határontúli település (Nagykapos-Felvidék, Beregszász-Kárpátalja, Kolozsvár-Erdély) diákjai versenyeznek a hollywoodi magyar gyökerek helyi vonatkozásairól, és a győztes helyi csapatok szeptemberben országos döntőn vesznek részt. 2023-ban pl. a Magyar Hollywood vetélkedő országos döntőjét a felvidéki Nagykapos csapata nyerte meg.
A Tanács a határon túl is fontosnak tartja a tevékenységét. A Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein is kutatja és őrzi az ott született hollywoodi magyar filmesek emlékét. Arra is törekszik, hogy ezen országok helyi önkormányzataival is kapcsolatot tartson, közösen működjön. Felvidék, Erdély, Kárpátalja, Újvidék egyaránt a fókuszban van. A Felvidéken már kialakult kapcsolat Nagykapos (Robert Capa/Friedmann Endre), Vécse (Putty Lia), Homonna (Paul Newman) helyi illetékeseivel. Várat magára még Pöstyén (Kárpáti Korvin Géza/ Charles Korvin), Rózsahegy (Lőwenstein László/Peter Lorre), Komárno (Reitner Ivan) és más települések felkeresése és az együttműködés kialakítása.
A Tanács hiánypótló tevékenységet folytat, őrzi, kutatja, megismerteti a társadalommal a hollywoodi magyar gyökereket és küldetésének tekinti e kulturális érték méltó képviseletét.

Esti Hírlap
Megosztás az X-en