Megosztás az X-en
A magyar színház és televízió egyik markáns alakja, Farkas Tamás színművész közel fél évszázados pályája során vidéki és fővárosi színpadokon, valamint a legendás Szomszédok sorozatban is maradandót alkotott. Játékát a régi nagy színészek stílusa, hangját utolérhetetlen egyediség jellemzi. A Fészek Művészklubban beszélgettünk vele gyerekkori élményeiről, pályájának fordulópontjairól, kedves szerepeiről és arról, milyen tanácsot adna a fiatal színészgenerációnak.
Itt ülünk a Fészek Művészklubban Farkas Tamás színművésszel, aki mindig jókedélyű és rendkívül intelligens. Mielőtt belefognánk a beszélgetésbe, engedjen meg egy rövid szakmai visszatekintést: 1969–1972 között a Nemzeti Színház stúdiójában tanult. 1972–1977 között az Állami Déryné Színház, 1977–1979 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1979–1982 között szabadúszóként dolgozott. 1982–1989 között a Békéscsabai Jókai Színház, majd 1989–1992 között a Népszínház társulatának színésze volt. 1992-től ismét szabadúszó, de közben vendégművészként játszott a Kassai Thália Színházban és a Komáromi Jókai Színházban is. Rendszeresen szerepelt az Evangélium Színház, a Szarvasi Weöres Sándor Színház és a Forrás Színház előadásaiban, valamint 2014–2024 között a Soproni Petőfi Színház produkcióiban. 2015–2025 között a Kazán István Kamaraszínház előadásaiban is vállalt szerepeket. 2024-től az Újszínházban alakít jelentősebb szerepeket.
Galéria
Ez a felsorolás persze így túl száraz, hiszen mögötte egy rendkívül különleges színművész áll. Játékstílusa a régi nagy magyar színészekre emlékeztet, hangja pedig utolérhetetlen!
– Minden a gyermekkorban kezdődik, a minták is ott vésődnek be. Önnek milyen gyerekkora volt?
Közel tízévesen kerültem be egy gyermekszínjátszó csoportba, amelyet Takács Ágnes vezetett – ő egyébként Reinhardt-növendék volt. Tőle tanultam meg igazán a színház lényegét: mit és hogyan lássak, hogyan fedezzem fel az értékeket, és sok minden mást.
– Úgy tudom, hogy édesanyja rendkívül fontos szerepet játszott az életében.
Minden emberi szépet és jót tőle kaptam.
– Mindig színész akart lenni?
Igen.
– Kifejtené egy kicsit bővebben?
Rengeteget jártam színházba, és olyan nagyságokat láttam élőben, mint Ruttkai Éva, Mezei Mária, Dajka Margit, Kiss Manyi, Latinovits Zoltán, Pécsi Sándor, Gábor Miklós, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc – és a sor még hosszan folytatható.
– Kiktől tanulta a színészmesterséget?
Áhítattal figyeltem őket. Volt, aki jó tanáccsal, volt, aki személyes foglalkozással segített, mint például Takács Ágnes, Major Tamás vagy Marton Endre. Emellett sokat tanultam Psota Iréntől, Törőcsik Maritól és Moldován Stefánia világhírű operaénekestől is.
– Szakmai pályája során nagyrészt vidéki színházakban játszott, illetve szabadúszó volt. Hogyan élte meg ezt a cseppet sem könnyű létformát?
Egyrészt soha nem éltem klubéletet, nem alkoholizáltam. A színészi lét és az aktuális szerepeim kötöttek le, amelyek rendkívüli önfegyelmet követeltek tőlem.
– Az országos ismertséget végül is a Szomszédok című sorozat hozta meg, amely a 80-as évek közepétől a 90-es évek elejéig futott. Ön több száz részben szerepelt, és különc karakterével hamar elnyerte a közönség szeretetét. Milyen emlékei vannak a sorozatról?
Imádtam.
– Kiemelne egy emléket a sok közül?
A közönség végig azt hitte, hogy valóban alkoholista vagyok. Egyszer fordult elő, hogy az egyik epizódban innom kellett Pásztor Erzsivel. A poharamban persze csak víz volt, de közben a stáb egy része egy emelettel feljebb pezsgőzött, mert egy kolléga születésnapját ünnepelték.
– Alakításairól eddig kevesebb szó esett. Mondana egy-két önnek kedves szerepet?
Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékában Camille szerepét játszottam, amit a közönség és én magam is rendkívül élveztem. Nagy élmény volt Háy Gyula Mohács című tragédiájában Ferdinánd osztrák főherceget alakítani, valamint Csehov Cseresznyéskert-jében Jasát játszani.
– Végül miért kellett kiszállnia a sorozatból?
Mert főpróbahetem volt a Komáromi Jókai Színházban, és nem tudták egyeztetni a forgatási napokat.
– Köztudott, hogy kiválóan ismeri a különböző színházi korszakokat és azok kultúráját. Honnan jött ez a tudás?
Autodidakta módon mindig érdekelt a művészettörténet: az építészet, a festészet, a szobrászat, különösen a barokk és a szecesszió kora. Soha nem tudom megállni, hogy ne sertepertéljek a díszletek, jelmezek, kellékek tervezésénél és kivitelezésénél.
– Milyen darabokban dolgozik most, mik a következő évad tervei?
Jelenleg két darabban játszom az Újszínházban. Ami pedig a jövőt illeti...?
– Ha adhatna egy tanácsot a mai fiatal színészeknek, mi lenne az?
Ne akarjanak tehetségesebbek lenni a rendezőnél. Komolyra fordítva: önfegyelem, stílusérzék, műveltség.
– Ön még emlékszik az Esti Hírlap 70–80-as évekbeli hőskorára. Milyen emlékei vannak vele kapcsolatban?
A Békéscsabai Jókai Színházzal vendégszerepeltünk Budapesten valamikor a 80-as években. Az Esti Hírlap színházkritikusa engem emelt ki a darab szereplői közül, ami akkoriban nagy szó volt. Rendkívül boldog voltam, valahol még ma is megvan az a bizonyos lapszám.
– Köszönöm a beszélgetést!
Én is.