Megosztás az X-en
Ilyenkor az ember visszatekint, és megpróbálja szavakba önteni azt a sok-sok közös pillanatot, amit egy különleges emberrel, egy kivételes táncművésszel tölthetett. Így vagyok ezzel én is, amikor Szakály Györgyre gondolok — vagy ahogy mindenki hívta, Gyurira. Negyven év ritka, de mindig felejthetetlen találkozásai során szakmai és emberi élmények gazdag tárházát gyűjtöttük össze együtt.
Ilyenkor mit is mondhat az ember, amikor felidézi személyes emlékeit? Én sem teszek másként. Az elmúlt negyven évben ritkán találkoztunk, de akkor mindig nagyon jó hangulatú beszélgetések keretében jártuk körbe a táncszakmai és emberi kérdések széles spektrumát. Szakály Györgyöt, vagy ahogy a táncos szakmán belül szoktuk szólítani, Gyurit, még a 80-as években ismertem meg, a Kreatív Mozgás Stúdió Angelus Iván által szervezett nemzetközi tánckurzusán. Közvetlen, mosolygós személyiség volt, aki végtelenül nyitott minden táncstílus iránt, mert miközben szólótáncos volt az Operaházban, nem volt rest szélesíteni táncszakmai tudását.
Érdeklődését mi sem bizonyította jobban, minthogy a 90-es évek elején eljött, és megnézte a Komplex Dance Stúdióban bemutatott „New Orleans-tól a Broadway-ig” című, általam koreografált táncműsort. Rendkívül büszke voltam, amikor utána megdicsérte magas színvonalú táncszakmai munkámat, így nem is volt kérdés, hogy amikor a későbbi években szükségem volt táncszakmai ajánlásokra, az elsők között volt, aki aláírta. Abban az időben rendkívül ritka volt, hogy egy Operaházi szólista, magántáncos érdeklődjön egy nem konvencionális (revü-musical) táncegyüttes és egy koreográfus szakmai munkája iránt. Igazából onnantól datálom kettőnk közeli, szakmai barátságát.
Majd, jó pár évvel később együtt szerepeltünk a Madách Színház Macskák című musicaljében. A 2000-es években többször szerepeltünk, táncoltunk együtt különböző televíziós show-műsorokban, Bőröndi Tamás musical színésszel együtt, és megtiszteltetés volt számomra, amikor megkért a musical koreográfiák elkészítésére és betanítására, amelyek közös táncai megtalálhatók a YouTube-on.
Legközelebb a „Macskák 40” jubileumi gáláján találkoztunk, akkor már látszott betegsége, de ő akkor is jó kedélyű volt, és ismételten egy jót beszélgettünk a takarásban. Azon kevés, különleges táncművészek közé tartozott, aki magánéletében közvetlen, barátságos emberként állt a környezetéhez, a színpadon pedig maradandót alkotott.
Mit lehet ilyenkor mondani? Talán annyit, hogy mindenki, aki látta színpadon, és/vagy személyesen ismerte, szívében megőrzi emlékét! Én biztosan közéjük fogok tartozni.