Mennyibe kerül idén a Sziget, mikor lesz telt ház, és melyik világsztár volt nehéz falat még a főszervezőnek is? Kádár Tamás, a Sziget első embere exkluzívan mesélt az árakról, a magyar fellépők szerepéről, a sátor-visszaváltás új rendszeréről és arról, miért nem ő dönti el, kik játsszanak a nagyszínpadon. Chappell Roan története pedig könnyen a fesztivál új legendájává válhat…
Mennyi lesz most a jegy és mennyi lesz a heti jegy?
Különböző jegyárfordulók vannak és jegyársávok. A napi jegy 20.000 forintról indul, és ahogy fogy, úgy emelkedik 25-26-27.000 Ft környékére.
A kapuban már kimondottan drága lesz. De nem csak ezért mondjuk, hogy érdemes időben megvenni, hanem azért is, mert nagyon gyorsan fogy.
Van-e limit, hogy hányan lehetnek a Szigeten?
Naponta a dolgozókkal együtt 95.000 ember fér be a Szigetre. Számítunk olyan napra, hogy telt ház lesz, akár több napon is. Ez a bérletek és a
napijegyek együtteséből adódik. Jelen pillanatban a csütörtöki napra adtuk el a legtöbb napijegyet tehát ott ez már esélyes.
Mennyibe kerül a bérlet?
Ebből három féle van. A hatnapos bérletből van egy úgynevezett u21-es, kvázi diák bérletünk, ez 70 valahány ezerről indul, és szerintem még mindig százezer forint körül van. A teljes áru bérlet körülbelül 100.000 forintról indult és most talán 150 körül van, de tippelgetek, mert különböző jegyársávok vannak. És vannak a VIP jegyeink, amik nyilván ennél drágábbak.
Hogyan saccoljátok, külföldiek vagy magyarok lesznek többen?
Most valószínüleg a magyarok. Ahogy látjuk a jegyfogyásokat, soha ennyi magyar nem vett még ennyi jegyet.
A korosztály megoszlásról lehet valamit tudni?
A Szigeten az átlagéletkor 23-24 szokott lenni, és ez nem változik. Ez az, ami nem változik, legfeljebb, mi öregszünk. A látogatók átlagéletkora konstanstnak tűnik, csak cserélődik. Ez a huszonévesek fesztiválja.
Van egy érdekes dolog, ami szerintem újdonság, ez a „vidd haza a sátrad”.
Minden évben renegeteg szemétként végző sátrat hagynak itt a fesztivál után. Azért, hogy ezt hatékonyan minimalizáljuk, egy depozit-rendszert dolgoztunk ki “ne-hagyj-hátra-sátrat” Kauciós Jegy néven. A látogató, aki sátorral érkezik a fesztiválra, kiváltja a kauciós jegyet, amit akkor kap vissza, ha a sátrával együtt távozik.
Mekkora felelősség a Sziget „főnökének” lenni?
Tizennégy éve csinálom, most már kezdem megszokni. Mindig azon aggódunk, hogy a vendégeink biztonságban legyenek, Nekünk egy nagyon fontos visszaigazolás, hogy az összes közvélemény kutatás alapján, amit elvégzünk, az jön vissza, hogy ez egy „safe space”, egy biztonságos környezet. Vagyis óriási felelősség, hogy ne legyen baleset, ne legyen pánik, ne legyen bármilyen olyan sérülés, amire egy fesztiválon akárhogy is, de előfordulhat. Egy telt házas napon körülbelül Szombathely méretű nagyváros a Sziget, csak az átlagéletkor más. Márpedig minden városban
vannak balesetek, vannak problémák. Itt azt gondolom hogy ez a legnehezebb, ez a legnagyobb felelősség, hogy ezt a minimumra redukáljuk.
A következő évre a felkészülés a Sziget zárásától indul?
Már előbb, már most 26-ban is gondolkodunk. A fellépők megkeresése
már elkezdődik.
Neked mekkora beleszólásodat van abba, hogy kik jöjjenek? Te vagy a fő elbíráló, vagy ez ki van osztva?
Szerencsére nem. Én egy csomó fellépőt nem ismerek. Ez egy szakma, amit a nálam 20-25 évvel fiatalabbak csinálnak. Azt elvárni, hogy egy velem egyidős ember mondja meg az ízlését egy huszonpár éves közönségnek, az szerintem butaság. Van beleszólásom, de hogy úgy mondjam, én inkább az üzleti szempontokat hozom ebbe a dologba.
Csiszár Virág kolléganőm kitűnően tudja felmérni, hogy körülbelül ki az, aki mire fellép a Szigeten, olyan sztár lesz, olyan név lesz, akire ugranak a fiatalok.
Ki az az előadó, vagy melyik az a zenekar, akiről azt mondtad, hogy nagyon jó, hogy megszereztük?
Idén ilyenből több is van. Nagyon jó lett a program a nagy színpadon. Azt godolom, hogy az Anyma show, a szombati záró produkció nagyon izgalmas dolog lesz. A látvány világ is, meg az egész vizuál egészen különleges. Chappell Roan, aki az utolsó napi headliner, egy olyan fellépő, aki nagyon friss, szerintem senki nem látta még élőben, és elképesztő karrier íve van. Mint egy rakéta, úgy ível felfelé a karrierje.
Könnyű volt megszerezni?
Nem. Én nem csinálnám azt, amit Virág. Egy kis történetet hadd meséljek el, ami igazolja az előbb elmondottakat.
Amikor a Chumbawamba először jött a Szigetre, még az volt a szokás, hogy a zenekarokkal lehetett interjút csinálni. A zenekar teljesen ismeretlen volt, nem a főműsoridőben lépett színpadra, és én voltam az egyedüli, aki interjút készített velük. A következő évben kijöttek a Thubthumping számukkal, ami bombaként robbant a slágerlistákon, megint jöttek, de akkor már sztárként, záróprodukció voltak a fellépésük napján. Akkor már mindenki szeretett volna interjút velük. Amikor leültünk egymással szembe, egy nagy nevetős helló lett az első reakciónk.
Hát igen, ezért mondom, hogy a Chappell Roan is egy ilyen jó sztorí, mert mire ideér, addigra tényleg világsztár lesz. Amikor sok hónappal ezelőtt „lebookolta” Virág, akkor tudnia kellett, hogy ki fog „odaérni”. Előfordul, hogy egy év van a fellépés és a booking között. Ahogy mondtam már most ’26-ra készülünk, nehéz kiszámolni, hogy másfél év múlva ki lesz a pályájának a zenitjén.
Van kedvenced?
Persze, de ő nem lép fel….
A magyarokat mennyire preferáljátok?
Próbálunk minél több magyar zenekart felléptetni, és talán nincs magyar fesztivál, ahol több hazai fellépő lenne. Az a koncepciónk, hogy minden színpadon legyen magyar fellépő. Azt gondolom, hogy legalább kétszáz magyar fellépő lesz.
Mi az, ami nagyon különleges lesz?
Azt gondolom, hogy a látványvilág. Más lesz a Szigeten bóklászni, mint korábban.
A cirkuszra és a színházra mennyire van „kereslet”?
Mindkettőre nagy. A cirkusznál persze nem oroszlánosra kell gondolni. A sátruk majdnem 1000 fős befogadású. Minden nap több előadás van, és ezek mindig majdnem teltházasok. Van utcaszínház, táncszínház és hagyományos is. Nem szeretnénk a magas kultúrát elengedni a Szigetről. Ez egy kulturális fesztivál, nem csak zenei. A napi jegyes is, ha korábban
érkezik, ne csak a fő fellépőt nézze meg, kapjon ilyen élményt is.