Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton tollából. Az eredetileg A zsidók szégyene címet viselő művet Az eskü címmel mutatják be október 18-án a budapesti Inga Kultúrkávéházban. A szólásszabadság határait feszegető előadás előkészületeibe az Esti Hírlap is betekintést nyerhetett, hiszen szerkesztőségünk az egyik próba helyszínéül szolgált. Laki Menyhért producerrel és főszereplővel, Incze József színésszel és Kriszt László rendezővel a darab születéséről, a szerepek kihívásairól és a kulisszák mögötti munkáról beszélgettünk.

Nagy fába vágta a fejszét Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton, amikor elhatározták, hogy színpadra viszik az általuk 12 évvel ezelőtt megírt, eredetileg filmforgatókönyvet, melyet „Az eskü” címmel mutatnak be az alkotók.

Az Esti Hírlap a próbafolyamat alatt biztosította szerkesztőségét az egyik próbahelyszínként, így főszerkesztőnk, Maximilian Kristóf a saját szemével láthatta, hogy a színészek mennyire komolyan gondolják a közös szakmai munkát annak érdekében, hogy színpadra vigyék ezt az egyedi darabot.
A most következő beszélgetésben részt vesznek: Laki Menyhért színész, az előadás producere és egyik főszereplője, Incze József színész, tanár, az előadás másik főszereplője és Kriszt László rendező, koreográfus.
– Ön a produkció producere és egyik főszereplője is. Melyik feladatot találta nehezebbnek?
Laki Menyhért: Kétségkívül a producerit. Színészként egy színházi produkcióban az ember ideális esetben megengedheti magának azt a „luxust”, hogy kizárólag a színészi feladatára koncentráljon. Egy színházi produkciót létrehozni egy filmforgatókönyvből azonban számos egyéb természetű napi kihívással jár, sokkal komplexebb látásmódot és perspektívát kíván. Minden egyes szakmai, gazdasági, technikai és személyi döntésed befolyásolja a végeredményt, amely majd október 18-án mérettetik meg közönség előtt. Így kétféle izgalom is van bennem a premierrel kapcsolatban. Ugyanakkor a nap végén száz százalékban színészként szeretnék teljesíteni, ami esetemben Joseph Grosswald megformálását jelenti. A dráma általam játszott protagonistájának összetett lelki világa és az emögött rejlő motivációk és traumák sora meglehetősen próbára teszik az ember színészi képességeit. Fogalmazzunk úgy: nincsenek unalmas napjaim mostanság.
– Melyik a nehezebb: producerként színésznek lenni vagy színészként producernek?
Laki Menyhért: Úgy gondolom, egyaránt nehéz mindkettő. Én elsősorban színész vagyok. De mindig is érdekelt az alkotás és az értékteremtés: zenét szerzek, szöveget és színdarabot írok, így van egy határozott elképzelésem ezzel a produkcióval kapcsolatban is, amelyet olykor a szó jó értelmében véve át kell tolnom a rendezőn, az írókon, a stábon és nem utolsósorban a színészeken is. Ugyanakkor a közösség alkotóerejében és a kompromisszumban paralel hiszek, így számos olyan megoldást integráltam az alkotótársaimtól, amelyekkel minőségében jobb tud lenni a végeredmény. A háromkörös castingfolyamat során kifejezetten ügyeltem arra, hogy olyan kollégákkal tudjak dolgozni, akik a szakmai és emberi szempontrendszer alapján egyaránt megsüvegelendők. Úgy gondolom, ez maximálisan sikerült, és rettenetesen hálás vagyok mind nekik, mind az Inga nagyszerű stábjának, akik segítenek nekünk ebben. Nem utolsósorban az előadásnak van egy rendezője Kriszt László személyében, akit kifejezetten erre a feladatkörre kértem fel, az ő koncepcióját láthatják majd a nézők a színpadon.
– A könyvhöz képest más lett az előadás címe. Miért?
Laki Menyhért: Ez egy szakmai vita volt az írókkal, ahol felvetettük, hogy a közönségképzésünk (új színház vagyunk a fővárosi palettán, így ez is fontos feladat) érdekében A zsidók szégyenével feltételezhetően több nézőt riasztunk el, mint amennyit bevonzunk. Ez a könyv esetében, amely direkt polgárpukkasztó borítóval jelent meg, meg is történt Puzsér Robiékkal. Ütköztettük érveinket, és végül közös döntéssel maradtunk Az eskünél, amely eredetileg az írói munkacíme volt a darabnak.
– Előzetesként röviden, miről szól az előadás és mi az üzenete?
Laki Menyhért: Szólásszabadság über alles, avagy meddig tartanak az elveink, amikor extrém módon próbára teszi őket az élet. Remélem, elég titokzatosan fogalmaztam. A többit megtekinthetik december végéig az Ingában. A premierre nagyon hamar teltházunk lett, amelynek nagyon örültem, további jegyek a következő előadásokhoz már elérhetők az Inga felületein. A darab egyébként közösségi finanszírozásból készült, így ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem minden támogatónknak, akik anyagilag hozzájárultak az előadás létrejöttéhez a kampányunk során, nélkülük nem sikerült volna.






– Ön egy holokauszttagadó történészt játszik. Ezt hogyan dolgozza fel egy színész?
Incze József: Jó a kérdés, de vegyük el a kérdés élét. A téma maga fontos, a megközelítés újszerű és elgondolkodtatott, de én színész vagyok, erre esküdtem fel annak idején az egyetemen, színészi feladatként kezeltem az első pillanattól kezdve, amit meg kell oldani. Ahogy elolvastam és értelmeztem a darabot, izgalmas kihívásnak éreztem, ezért is vállaltam el. És így a pályám vége felé egy kicsit jutalomjátéknak is fogom fel.
– Ön hogyan építi fel az előadás karakterét?
Incze József: Úgy építem fel, mint egy kőműves a házat: először az alapokat lehelyezem, majd felhúzom a falakat, végül rárakom a tetőt és remélhetőleg nem ázunk be. Viccet félretéve hiszek az alkotói munkában, a játszótársaimmal és a rendezővel együtt alakítjuk a szerepet és magát az előadást. Remélem, hogy tapasztalatommal tudok segíteni mind a producernek, mind a kollégáknak a folyamatokban.
– Milyen helyet foglal el a hosszú szakmai karrierjében ez a szerep?
Incze József: Az eddigi pályafutásom vége felé egy jutalomjátéknak tekintem. És egy nagyon jó lehetőségnek, hogy önmagam előtt és a közönségnek még mindig tudjak bizonyítani, hogy itt vagyok, élek és szeretek játszani.
– Hogyan tudja egyeztetni a színházi szerepeit és ezt a különleges előadást?
Incze József: Fel sem merült bennem az egyeztetés kérdése, az a titkárság dolga. Komolyra fordítva a szót: szerepben nincs egyeztetés, szerepet el kell játszani, mert ez a feladatom mint színésznek, így is fogom fel, ahogy mindig is tettem. Természetesen kell hozzá, hogy hasson rám a szerep, magaménak tudjam érezni és belém ivódjon. Így valamivel könnyebb megoldást találni az egyeztetés problémájára.

– Az Inga kultúrkávéház nem igazán alkalmas színháznak. Mégis miért esett erre a helyszínre a választás?
Kriszt László: A helyszín adott volt, mert hol is lehetne játszani Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton művét, mint az Inga Kultúrkávéházban. Persze tudjuk, hogy nem igazán színházi produkciókra tervezték, de talán éppen ez az előadás fogja mindezt megcáfolni! Mindenesetre én és a kollégáim mindent megteszünk, hogy egy igazi színházi élményben legyen részük a nézőknek.
– Mit szólt ahhoz, amikor megkapta a felkérést?
Kriszt László: Meglepődtem, és érdeklődéssel vártam, hogy megkapjam a szövegkönyvet, illetve hát magát az eredeti művet, A zsidók szégyenét, és megtudjam, milyen háttérkörülmények várnak a megvalósításhoz.
– És milyen körülmények várták?
Kriszt László: Fogalmazzunk diplomatikusan: nem könnyűek, de azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy „a nehézség legyen kihívás, amit meg kell oldani”, hát így.
– Milyen hatással volt önre a mű, amikor elolvasta?
Kriszt László: Elgondolkodtatott, hiszen egy átlagember mikor gondol a szólásszabadság fontosságára: szinte semmikor, de amikor az őt érintő problémákról szólni akar és az tiltva van, mármint hogy szabadon kifejthesse a véleményét, akkor bizony már érintetté válik.
Amúgy is a darab központi fókusza maga a szólásszabadság, annak értelmezése, alkalmazása.
– Milyen volt a munka olyan színészekkel, akiket előzőleg nem ismert?
Kriszt László: A rengeteg tapasztalattal rendelkező kollégáknál elég volt párszor átbeszélni a helyzetet, amiben szituációként megjelenítették a karakterüket, a többi csak gyakorlás kérdése volt, ami pedig a fiatal színészkollégákat illeti, rendkívül figyelmesek, konstruktívak és kreatívak voltak, összességében öröm volt velük a munka!
– A próbafolyamat alatt mi volt a legnagyobb kihívás és mi volt a legviccesebb helyzet?
Kriszt László: A legnagyobb kihívás az előadás technikai (hang, fény, járások stb.) megvalósítása, tekintettel a hely nem színházbarát jellegére, de ezt is megoldottuk, legalábbis remélem. Ami pedig a másik kérdését illeti, több vicces, megmosolyogtató szituáció is volt, például amikor az egyik rendkívüli színészkolléga nagy hévvel és elég hosszasan magyarázta, hogy az egyik díszletasztalnak hogyan is kellene elhelyezkednie a térben, amikor valaki megszólalt: „De hiszen így van elhelyezve a térben.” Nagy nevetés lett a vége, vagy amikor egyszer elmagyaráztam az egyik kiváló színésznek, mi is lenne a szerepfelfogása, aki igen türelmesen végighallgatott, s megjegyezte: „Laci, az nem az én szerepem.” Hát ott azt hiszem, láthatatlanná váltam egy kicsit, persze jót nevettünk az egészen.
– Puzsér Róbertet és Farkas Attila Mártont mint közszereplőket általában az aktuálpolitikai véleményük miatt szeretik vagy éppen nem szeretik. Ebből kapnak valamit a nézők?
Kriszt László: Annyiban lehetséges aktualitása, hogy ha a mindenkori hatalom bármilyen indokkal megfosztja vagy korlátozza a polgárt véleményének szabad kifejtésétől, akkor az egy demokráciában komoly repedést idéz elő. A darab lényegében véleményt formál a „szólásszabadság” témaköréről, annak társadalmi felfogásáról, értelmezéséről, egyéni tragédiákon keresztül, éppen ezért különleges az előadás.
– Ha pár mondatban összefoglalná az Esti Hírlap olvasóinak, miért érdemes megnézni az előadást?
Kriszt László: Elsőként is új, egyedi és különleges előadás, amely egyrészt nem szokványos színházi közegben játszódik, másrészt a témája miatt és harmadrészt kiváló színészeket láthatnak.
Az eskü
AZ ELŐADÁS ADATAI
Helyszín:
Inga Kultúrkávéház, 1094 Budapest, Tűzoltó utca 2.
Premier:
2026. október 18., 19:00
További előadások:
https://funcode.hu/hu/event/5379-farkas-attila-marton-es-puzser-robert-az-esku
Információ:
www.ingacafe.hu
Az eredeti mű címe:
A zsidók szégyene
A színpadi mű címe:
Az eskü
Írták:
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton
Színpadra alkalmazta:
Laki Menyhért, Kriszt László és Romány Eszter
Közreműködnek:
Incze József, Laki Menyhért, Farkas Tamás, Szatmári Attila, Márton Eszter, Szalontay Tünde, Meskó Tímea, Romány Eszter, Erdei Lilla, Szilvási Szilárd, Vlasich Máté, Hernek Bán Henrik, Gelányi Bence, Kós Mátyás, Balog Mihály, Angyal Anita, Erdélyi Zsófia, Kovács Réka.
Plakátgrafika:
Mozsár Mátyás
Fotó:
Domokos Attila, Kormos Dávid
Zene:
Prieger Zsolt
Fény:
Bizzer Mátyás
Rendezőasszisztens:
Kovács Réka
Producer:
Laki Menyhért
Rendezte:
Kriszt László
Partnerek:
Esti Hírlap, Jurányi Ház, Thália Tanoda, Minden Ami Színház, Klikk TV
