Még 2026 vége előtt ismét csökkentheti az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, ha kedvezően alakul a nemzetközi pénzügyi környezet és egyértelművé válik a kormány költségvetési, illetve euróbevezetési terve – mondta Kurali Zoltán, az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke a Reutersnek. Az euró legkorábban 2032. január 1-jén válthatná fel a forintot.

A Magyar Nemzeti Bank kedden 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot, ezzel megszakította az idei kamatcsökkentések sorozatát. Az MNB ugyanakkor 3 százalékról 2,5 százalékra csökkentette inflációs célját, amit az euróövezeti csatlakozásra történő felkészüléssel is összefüggésbe hozott.
Kurali Zoltán a Reutersnek adott exkluzív interjúban azt mondta: amennyiben az adatok indokolják és a döntés kellően megalapozott, továbbra is nyitva áll a monetáris lazítás lehetősége. A Reuters szeptemberi elemzői felmérésének medián várakozása szerint az év végéig még egy 25 bázispontos kamatcsökkentés jöhet.
Az MNB alelnöke szerint a döntéshez kulcsfontosságú lesz az energiapiac alakulása, a 2027-es költségvetés, valamint az a középtávú fiskális program, amelyet a kormány várhatóan októberben ismertet. Kurali szerint egy hiteles költségvetési pálya és az euróbevezetési folyamat tényleges elindítása kedvezőbb kockázati környezetet teremtene Magyarország számára.
Az MNB idén eddig négyszer csökkentette a kamatot. Az infláció augusztusban 1,3 százalékra gyorsult a júliusi 1,2 százalékról, továbbra is jóval az új, 2,5 százalékos jegybanki cél alatt. Kurali ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a nemzetközi energiaárak és a hosszú lejáratú hozamok ingadozása továbbra is óvatosságot követel. A belföldi kockázatok között az erős bérdinamikát és az 5–6 százalék körüli szolgáltatási inflációt emelte ki.
Az euróbevezetés menetrendjéről Kurali azt mondta, hogy amennyiben Magyarország 2030-ra teljesíti a maastrichti feltételeket, legkésőbb 2029 elején beléphetne az ERM–II árfolyam-mechanizmusba. Az euró bevezetésének legkorábbi lehetséges időpontja ebben az esetben 2032. január 1. lenne.
A Reuters szerint az eurócsatlakozás ismételt napirendre kerülése már a magyar eszközök piacán is érezhető: a Deutsche Bank adatai alapján külföldi befektetők az év eleje óta több mint 13 milliárd dollárt helyeztek el a magyar kötvénypiacon. Kurali azzal kapcsolatban nem kívánt találgatni, milyen árfolyamon kellene a forintnak belépnie az ERM–II rendszerbe.
Forrás: Reuters-exkluzív interjú Kurali Zoltánnal
