Betöltés…
6.6 C
Budapest

Különleges nap az Állatkertben: több ezer sérült gyermeknek és családjának szól a mai program

Különleges vendégeké ma a Fővárosi Állat- és Növénykert: szeptember 22-én immár 34. alkalommal rendezik meg a Sérült Gyermekek Napját. A több évtizedes hagyományra visszatekintő esemény a fogyatékossággal élő gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket, családtagjaikat valamint segítőiket várja közös programokkal és színpadi fellépőkkel.

Különleges nap az Állatkertben: több ezer sérült gyermeknek és családjának szól a mai program

A rendezvényt a Fővárosi Állat- és Növénykert és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, az ÉFOÉSZ közösen szervezi. Az Állatkert 9 órakor nyitott, a Sérült Gyermekek Napjának programjai pedig 10 és 16 óra között zajlanak. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A szervezők idén is színpadi programokkal, közös játékokkal és több kísérőprogrammal készültek. Fellép többek között a Kaláka, Petruska András, a Happy Gang x Cory és Szeder, emellett óriásbuborékok, élőszobrok, bohócdoktorok, arcfestés, henna és interaktív játékok is várják a résztvevőket.

A Sérült Gyermekek Napját első alkalommal 1992-ben rendezték meg az Állatkertben az ÉFOÉSZ-szel közösen. Az eseményt azóta minden év szeptemberében megtartották, egyedül a koronavírus-járvány idején maradt el. Az Állatkert már az 1980-as években is szervezett speciális zoopedagógiai programokat fogyatékossággal élő emberek számára.

Az érdeklődés ma már több ezres. A tavalyi rendezvényen közel kilencezer fogyatékossággal élő gyermek és fiatal valamint segítő vett részt, és a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak. A 2026-os esemény egy másik szempontból is különleges: ez az első Sérült Gyermekek Napja, amikor már a Biodóm központi csarnokában kialakított Városi Oázis is látogatható.

A résztvevők a Főkapunál, a Körhinta melletti kapunál és a Biodóm kapujánál juthatnak be az Állatkertbe. Az intézmény a rendezvény idején a többi látogató előtt is nyitva tart, a 34. Sérült Gyermekek Napjának programjai ma 16 óráig tartanak.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert; ÉFOÉSZ

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Megrázó videók! Vérengzés Krakkó szívében: öt halott, legalább tizenkét sérült – autóból nyitott tüzet a támadó

Tragikus lövöldözés rázta meg Lengyelországot szombat délután: egy fegyveres...

Utasellátó Nap lesz a Keleti pályaudvaron – retró és különleges programok várják az érdeklődőket

Negyedik alkalommal rendezik meg az Utasellátó Napját a Keleti...

Aki a csendet is meg tudta szólaltatni – Tíz éve nincs közöttünk Leonard Cohen

Volt egy hang, amelyet elég volt egyszer meghallani ahhoz,...

Újabb milliárdos cég maradhatott ki – ismét eljárást kezdeményeztek Forsthoffer Ágnes ellen

Alig három héttel azután, hogy Forsthoffer Ágnes házelnök kiegészítette...

Boldog születésnapot, Molnár Irina!

Ma Molnár Irina ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Tarczali Evelin!

Ma Tarczali Evelin ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog szültésnapot, Lakatos Ibi!

Ma Lakatos Ibi ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Szabady Cr Emőke!

Ma Szabady Cr Emőke ünnepli a születésnapját, - az...

Boldog születésnapot, Tábori Iván!

Ma Tábori Iván ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK