Betöltés…
29.5 C
Budapest

Több mint húsz évig dolgoztattak egy idős férfit, a nyugdíját is elvették – 14 év fegyházat kér az ügyészség

Több mint húsz éven keresztül dolgoztatott egy idős férfit egy Csongrád-Csanád vármegyei házaspár, miközben a vád szerint méltatlan körülmények között tartották és mintegy húszmillió forintnyi nyugdíját is elvették. A házaspárt két nehéz helyzetben lévő nő prostitúciós tevékenységének irányításával is vádolják.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a férfi és a nő 2011 és 2024 között két sértett prostitúciós tevékenységét szervezte és irányította Németországban. A nőknek el kellett számolniuk a keresetükkel, amelyből a vádlottak több mint tízmillió forintot tartottak meg. A férfi az egyik sértettet a vád szerint bántalmazta és életveszélyesen meg is fenyegette.

A házaspár otthonában közben egy idős férfi több mint húsz éven át nehéz fizikai munkát végzett. Az ügyészség szerint méltatlan lakhatási körülmények között élt, a vádlottak pedig az évek során mintegy húszmillió forintnyi nyugdíját is elvették.

A főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka, valamint más bűncselekmények miatt emelt vádat. Amennyiben a vádlottak beismerik bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az ügyészség mindkettőjükre 14 év fegyházbüntetést indítványozott. A bűnösségükről a Szegedi Törvényszék dönt.

Aktuális

Több mint 80 ember halt meg a Gran Canaria felé tartó migránshajón – 26 napot töltöttek a tengeren

Több mint nyolcvan ember, köztük nők és egy csecsemő...

Lövéseket jelentettek Pesterzsébeten – csapágygolyókkal lőtt egy üzletre egy férfi

Többen fegyverlövésnek hitték a becsapódások hangját Pesterzsébeten, a Téglagyár...

Vizsgálat indul a paksi kritikus helyzet miatt – szeptember 11-ig fel kell tárni az esetleges mulasztásokat

Átfogó vizsgálatot rendelt el a kormány a Paksi Atomerőműnél...

Vasárnaptól póráz nélkül is vezethetők a segítő kutyák közterületen

Szeptember 6-tól póráz nélkül is vezethetők a hivatalosan kiképzett...

Péter Jázmin nyerte a World Top Model Hungary 2026 szépségverseny döntőjét

Péter Jázmin győzelmével zárult a World Top Model Hungary...

Erős nemzetközi visszhangot kapott Horvát Lili új filmje Velencében

Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról nyitotta...

Meghalt az Országos Mentőszolgálat egyik dolgozója – a mentőszékház hetedik emeletéről zuhant ki

Meghalt az Országos Mentőszolgálat egyik dolgozója, miután csütörtökön kizuhant...

Kilövőszerkezetekkel támadták a német áramhálózatot – beismerőlevél után hajtóvadászat indult

Újabb szabotázskísérlet történt a német villamosenergia-hálózat ellen. A Dormagen-Gohr...

Nyolcvan év után újra Gothában Rembrandt 23 évesen festett önarcképe

Nyolcvan év után először látható ismét Gothában Rembrandt egyik...

Boldog Születésnapot Nagy Klaudia

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Schandl Barbara Kinga

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Boldog Születésnapot Tóth Barbara

Szeretné meglepni szerettét egy örök emlékkel? Szülinap, névnap, évforduló,...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK