Dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak a TISZA országgyűlési frakciója. A nemzetközileg is ismert alkotmány- és nemzetközi jogász Hende Csaba megüresedett helyét foglalhatja el a testületben.
A TISZA szombati bejelentése szerint Sonnevend Pál szakmai felkészültsége, nemzetközi tapasztalata és alkotmányos elkötelezettsége alapján alkalmas arra, hogy az Alkotmánybíróság tagja legyen.
Sonnevend jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetője, korábban pedig a kar dékánjaként is dolgozott. Fő kutatási területei közé tartozik az alkotmányjog, a nemzetközi jog, az európai jog és az alapvető jogok védelme.
Pályafutását az Alkotmánybíróságon kezdte, ahol 1997 és 2000 között főtanácsadóként dolgozott. Ezt követően tíz éven át a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársa, majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetője volt. Ebben az időszakban Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök mellett is dolgozott.

A jogász Magyarországot a hágai Nemzetközi Bíróság előtt is képviselte, és több eljárásban vett részt az Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint az Európai Unió Bírósága előtt.
A TISZA közleményében azt írta:
„Magyarországnak olyan alkotmánybírákra van szüksége, akik kizárólag a jog, a lelkiismeretük és az alkotmányos értékek alapján hozzák meg döntéseiket.”
A frakció szerint Sonnevend Pál jelölése azt a szemléletet képviseli, amelyben az Alkotmánybíróság legfontosabb feladata az Alaptörvény védelme, az államhatalom korlátozása és az alapvető jogok őrzése.
Hende Csaba mandátuma az új szabályok miatt szűnt meg
A megüresedett helyet korábban Hende Csaba, egykori honvédelmi miniszter és fideszes országgyűlési képviselő töltötte be. Alkotmánybírói megbízatása az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépése után szűnt meg.
Az új szabályok szerint nem indulhat ismét országgyűlési választáson az, aki legalább tizenkét évig képviselő volt, vagy három alkalommal mandátumot szerzett. Hende 2002 és 2025 között összesen huszonhárom évig volt országgyűlési képviselő, ezért a módosítás után már nem minősült választhatónak.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvény ugyanakkor kimondja, hogy megszűnik annak az alkotmánybírónak a megbízatása, aki az országgyűlési választáson már nem választható. Ez a korábban ritkán alkalmazott rendelkezés vezetett Hende távozásához.
A Fidesz nem vesz részt a jelölésben
A Fidesz-frakció már korábban közölte, hogy sem az új alkotmánybíró jelölési folyamatában, sem a megválasztásában nem vesz részt. A párt szerint a TISZA-kormány „önkényesen megfosztotta” Hendét a tisztségétől.
Az új alkotmánybíró személyéről az Országgyűlés dönt. Megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges.
