Betöltés…
24.4 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

ÉLŐ: Orbán Viktor megkezdte tusványosi beszédét – a Fidesz jövőjéről is irányt mutathat

Orbán Viktor a választási vereség óta először állt a tusványosi nagyszínpadra, és világossá tette: a Fidesz számára véget ért a hagyományos ellenzéki politizálás időszaka. A Tisza-kormány rendszerét önkényuralomnak nevezte, őszre gazdasági megingást jósolt, pártjának pedig a nemzeti ellenállás megszervezését adta feladatul. Szerinte „a Fidesznek teljesen új dolgot kell csinálnia”, a Tiszát pedig azok a fiatalok apaszthatják majd el, akik jobb élet és magasabb fizetés reményében hatalomra segítették.

ÉLŐ: Orbán Viktor megkezdte tusványosi beszédét – a Fidesz jövőjéről is irányt mutathat
Orbán Viktor Tusványoson – Fotó: a HírTV videójából kivágott képkocka

Tőkés László miniszterelnök úrként köszöntötte Orbán Viktort

Orbán előtt Tőkés László beszélt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a romániai magyar közösséget Európa egyik legveszélyeztetettebb nemzeti közösségének nevezte, és az elvándorlás, a népességfogyás, valamint a szerinte mesterséges asszimiláció veszélyeiről beszélt.

Tőkés kommunista módszernek nevezte a magyar Alaptörvény módosítását, majd miniszterelnök úrként köszöntötte Orbán Viktort. A megszólítást a közönség nagy tapssal fogadta.

„Az idő akkor sem állott meg, a bálványosi szellemi-politikai munka és a nemzeti politikai építés akkor sem szakadt meg.”

Tőkés a mostani helyzetet a 2002-es választási vereség utáni időszakhoz hasonlította, és azt mondta, bízik abban, hogy Tusványos ismét a jobboldali politikai és szellemi megújulás egyik műhelye lesz.


Orbán Viktor szombat délelőtt, Tőkés László felszólalása után lépett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem nagyszínpadára. Tizenhat év után először nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem a választást elveszítő Fidesz elnökeként beszélt Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor teljes tusványosi beszéde

Orbán Viktor beszéde

Azt mondta, Tusványos 35 éve a megértés helye, ahol a magyar közösség időről időre szembenéz saját helyzetével, és megpróbálja kijelölni a következő feladatait.

„Az idei különleges alkalom. Tizenhat év után ellenzéki politikusként kaptam meghívást. A mi közösségünk most újra átéli az ellenzéki helyzetét, és újraértékeli a szerepét.”

Orbán szerint a korábbi években főként a világpolitika átalakulását kellett megfejteniük, mert a magyarországi helyzet – saját megfogalmazása szerint – világos és kiszámítható volt. Most azonban megfordult a helyzet: a világ helyett Magyarország vált nehezen érthetővé.

A mai mondandómban a hangsúly visszakerül Magyarországra, a Kárpát-medencére” – mondta, majd három kérdés köré építette beszédét: mi történt az országban, mit tesz a jelenlegi hatalom, és mit kell tennie a Fidesz politikai közösségének.

„Április 13-án olyanra ébredtünk, amiről azt hittük, csak rossz vicc lehet”

Orbán Viktor a választást követő reggelt nevezte az új politikai korszak kezdetének.

„Április 13-án olyanra ébredtünk, amiről azt hittük, csak rossz vicc, ízléstelen tréfa lehet. De kiderült, hogy ez a valóság.”

Egy székely történettel érzékeltette a helyzetet: az asszony új ruhát vesz fel és kifesti magát, a férje pedig nem ismeri fel. Amikor megkérdezi, ki ő, az asszony csak annyit mond: „Én vagyok a feleséged.” Orbán szerint Magyarország is ismerősnek látszik, de közben alapvetően megváltozott.

A Fidesz elnöke ezután sorra vette azokat a lépéseket, amelyeket a jogállam felszámolásaként értelmez. Ide sorolta a visszamenőleges szabályalkotást, egyes ellenzéki politikusok választáson való indulásának korlátozását, Sulyok Tamás távozását, az Alkotmánybíróság átalakítását és a legfőbb ügyész lemondását.

„A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik. Ez bűncselekmény. Ennek most nincs, de akkor majd lesz jelentősége, amikor visszaállítjuk a jogállamot.”

Orbán ezekhez a súlyos vádakhoz új bizonyítékot nem mutatott be, a kormány döntéseit politikai leszámolásként értelmezte. Azt mondta, ha már nem a választók, hanem a hatalom dönti el, hogy kik indulhatnak a választásokon, akkor megszűnik a valódi demokrácia.

„Magyarország az új Venezuela, csak olajvagyon nélkül”

Orbán szerint a kialakuló rendszer nem pontosan a régi kommunista diktatúrák másolata. Úgy fogalmazott, ennél modernebb modellről van szó, amelyhez amerikai tárgyalópartnerei Venezuela példáját hozták fel.

„Magyarország az új Venezuela, csak olajvagyon nélkül.”

A hasonlóságot abban látta, hogy szerinte mindkét országban eltávolították a hatalomhoz nem kötődő állami vezetőket, eljárásokat indítottak ellenzéki politikusokkal szemben, kampányirodákban tartottak házkutatásokat, számítógépeket foglaltak le, és az ellenzéket segítő vállalkozókat is célba vették.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt „új ÁVH-nak” nevezte. A hivatal törvény szerint független szervként jön létre, Orbán azonban azt állította, hogy a kormány politikai ellenfeleivel szembeni fellépés eszközévé válhat.

„Hova vezet ez? Ilyet errefelé eddig csak a kommunisták meg Hitler csinált. Tudjuk, mi lett a vége.”

Orbán több elnevezést is felsorolt a jelenlegi rendszerre: neokommunizmus, „new age kommunizmus”, liberális autoriter rendszer és államcsíny. Végül azt mondta, ő egyelőre az önkényuralmi rendszer kifejezésnél marad.

„Facebook-kormányzás van, mozi van, és parasztvakítás folyik”

A volt miniszterelnök szerint a Tisza politikája nem egyszerűen egy másik párt kormányzása, hanem egy bosszúra épülő rendszer. Úgy fogalmazott, a kormány működését az „aki nincs velünk, az ellenünk van” gondolkodása határozza meg.

Szerinte a hatalom szándékosan elmossa a határt a valóság és a látszat között:

„Régen betiltották az igazságot, ma úgy működik a cenzúra, hogy túlharsogják. Elbizonytalanítanak, hogy mi a valóság, és mi a látszat, mi az élet, és mi a mozi.”

Orbán szerint a Tiszára szavazók közül sokan ma még egy gazdasági fellendülés ígéretében bíznak, ezért úgy érzik, hogy jobb élet vár rájuk. Azt mondta, ezek az emberek „moziban ülnek”, miközben a gazdaság valós helyzete egészen más.

„Magyarországon hónapok óta nincs gazdasági kormányzás. Facebook-kormányzás van, mozi van, és parasztvakítás folyik, a gazdaság pedig szenved.”

Orbán elnézést is kért azért, hogy Magyar Péter korábban a Fidesz politikai közösségéhez tartozott. Hozzátette: szerinte Magyar „a Fidesz legrosszabb részéből” érkezett. Azt is mondta, korábban fölöslegesnek tartotta az amerikai elnökjelöltek pszichológiai vizsgálatát, Magyar Péter szereplése óta azonban már másként gondolkodik erről.

Orbán szerint öt nagy hazugsággal nyertek választást

A Fidesz előtt álló első feladatnak azt nevezte, hogy folyamatosan válaszoljanak azokra az állításokra, amelyeket hazugságnak tart.

„Az első teendő, hogy fel kell szólalni a hazugságok ellen. Fáradhatatlanul fel kell szólalni.”

Visszautasította, hogy a Fidesz ki akarta volna vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Azt mondta, az ország helye az EU-ban van, miközben az unió jelenlegi politikáját továbbra is rossznak tartja.

Hazugságnak nevezte azt is, hogy korábbi kormánya orosz érdekeket szolgált. Szerinte az olcsó orosz energia megvásárlásával magyar gazdasági érdekeket védtek.

A NATO-val kapcsolatban arról beszélt, hogy Magyarországnak joga van kimaradni a szövetség területén kívüli háborúkból. Azt állította, a Tisza-kormány ezt a semleges pozíciót feladta, és csatlakozott egy ukránbarát, oroszellenes európai koalícióhoz.

„Ezzel a háború eszkalálódása esetén potenciális katonai célponttá tették Magyarországot. Kapitális hiba volt feladni Magyarország semlegességét.”

Sulyok Tamásról azt mondta, nem volt a Fidesz bábja, hanem Magyarország első olyan köztársasági elnöke, akinek nem volt pártpolitikai múltja.

„Az euró valójában a megszorítás kódja”

Orbán a gazdaságról jóval sötétebb képet festett, mint amilyet szerinte a kormány a közösségi médiában mutat. A mezőgazdaság nehézségeiről, a leálló építőiparról és az exportáló vállalkozásokat sújtó erős forintról beszélt.

Azt mondta, a választási kampányban figyelmeztetett a közelgő nehézségekre, de 3,5 millió ember inkább a változás és a gyors javulás ígéretének hitt.

„A hatalom az euró bevezetéséről beszél. Ez egy mese. Az euró valójában egy kódnév, a megszorítás kódja.”

Orbán szerint amikor ősszel megérkeznek a takarékossági intézkedések, a kormány az euró bevezetésének feltételeire hivatkozik majd. Úgy vélte, a költségvetési és gazdasági nehézségeket külföldi pénzügyi szereplők használhatják ki.

„Amikor ősszel jönnek a megszorítások, az euróra fognak hivatkozni. Megint hazudnak az embereknek.”

Azt mondta, ha a kormány beszorul, és külföldi tanácsadók jelennek meg a megoldási javaslataikkal, bekövetkezhet „Magyarország ötödik kifosztása”. Ezt saját politikai jóslataként fogalmazta meg.

A nyár végén már számon kérik az ígéreteket

Orbán szerint a kormány egyelőre azért tudja fenntartani a gyors javulás képét, mert még tart a nyár. Ősszel azonban már nem elég újabb ígéretekről beszélni: eljön az idő, amikor teljesíteni kellene mindazt, amit a választók a kampányban hallottak.

Példaként a családi pótlék megduplázását és a gyógyszerekkel kapcsolatos vállalásokat hozta fel. Azt mondta, azonnali intézkedésekről volt szó, ehhez képest nem az történt, amit a választóknak korábban ígértek.

Szerinte a nyár végén és ősz elején egyszerre érkezhet el az ígéretek számonkérésének és a megszorítások bejelentésének ideje. Ekkor derülhet ki, hogy a magasabb keresetet, jobb megélhetést és gyorsabb felzárkózást váró emberek valóban azt kapták-e, amire szavaztak.

A fiatalokról: „Egy újszülöttnek minden vicc új”

Orbán külön szólt azokról a fiatalokról, akik magasabb fizetés, jobb élet és kiszámíthatóbb jövő reményében szavaztak a Tiszára.

Szerinte velük könnyebb volt elhitetni, hogy minden, ami európai vagy brüsszeli, automatikusan jó, mert nem élték át a 2010 előtti gazdasági és politikai válságokat.

„A fiatalokkal könnyű volt elhitetni, mert ők még nem láttak Magyarországon brüsszeli gazdaságpolitikát folytató sikertelen kormányt. Egy újszülöttnek minden vicc új.”

A beszéd végén még egyértelműbben fogalmazott: szerinte éppen a fiataloknak kell majd felismerniük, hogy a változás ígérete nem hozta el a remélt életszínvonalat.

„Magyarország jövője a fiatalok kezében van. Ha a fiatalok ezt az önkényuralmi rendszert elviselik, akkor megmarad, de nem így ismerem őket. Aki árasztotta a Tiszát, az fogja apasztani is.”

„Csak az utolsó négy évre mondtak nemet”

Orbán nem tagadta a vereséget, de nem is a teljes tizenhat éves kormányzás elutasításaként értékelte. Szerinte a választók nem az egész korszakot vetették el, hanem az utolsó négy év teljesítményére mondtak nemet.

Azt mondta, a Fidesznek büszkének kell maradnia arra, amit 2010 óta elért. Ide sorolta a munka és az otthon becsületének helyreállítását, a migráció megállítását, a háborúból való kimaradást és a határon túli magyar közösségek támogatását.

A beszédnek ezen a pontján nem jelentett be vezetőváltást, személyi felelősségre vonást vagy saját visszavonulását. A vereség konkrét okairól is kevesebbet beszélt, mint a Tisza-kormány első hónapjairól.

„A Fidesznek teljesen új dolgot kell csinálnia”

A beszéd legfontosabb politikai bejelentése az volt, hogy Orbán nem hagyományos ellenzéki pártként képzeli el a Fidesz következő időszakát.

„A Fidesznek teljesen új dolgot kell csinálnia, egészen mást, mint az elmúlt tizenhat évben.”

A parlamenti frakciónak Bóka János vezetésével továbbra is el kell végeznie a hagyományos ellenzéki munkát. Orbán szerint a képviselőknek azt kell bizonyítaniuk, hogy a Fidesz bármelyik pillanatban képes lenne a jelenleginél magasabb színvonalú kormányt felállítani.

A párt egészének azonban ennél szélesebb feladatot adott: a Fidesznek a nemzeti ellenállás hátországává kell válnia.

„Mondjunk nemet, álljunk ki a szabadság mellett, építsük fel a lehető legszélesebb ellenállást. Nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága.”

Orbán szerint a Fidesznek nemcsak saját tagságát és szervezeteit kell erősítenie. Helyet és hátteret kell adnia minden olyan embernek vagy közösségnek, amely békés és törvényes módon szembeszállna a jelenlegi hatalommal.

„A Fidesznek az a dolga, hogy szolgálja a nemzeti ellenállást. Nem pártként, hanem szolgáltatóközpontként, inkubátorházként, faiskolaként kell működni.”

Azt mondta, a cél nem egyszerűen a hatalom visszaszerzése, hanem a szabadság helyreállítása. Hozzátette, hogy a Fidesz az illegalitásból érkezett, őt is vitték már el rendőrök, ezért tudják, hogyan kell egy önkényuralmi rendszerrel szemben megszervezni az ellenállást.

A történelmi 133 nap után várja a fordulatot

Orbán szerint a Tisza-kormány rendszerének nincs meg az a gazdasági alapja, amely hosszabb távon biztosíthatná a fennmaradását. A Kádár-rendszert hozta fel példaként: szerinte az emberek addig tűrték az önkényt, amíg működött a gazdaság, az alapok összeomlása után azonban a teljes rendszer gyorsan szétesett.

„A tiszás önkényuralmi rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapjai. A mozi véget ér, jön a valóság.”

A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi rendszer csak átmeneti jelenség. Azt mondta, a 133 nap letelte után, valamikor ősszel kezdhet láthatóan megváltozni a közhangulat.

„A 133 nap utáni első napon fog kiderülni. Ahogy a 133 nap elmúlt, figyeljék meg, napról napra nőni fog az ellenállás és a szabadság tábora.”

A 133 nap említése erős történelmi utalásként is hatott. A magyar politikai emlékezetben ez a Tanácsköztársaság időszakának ismert elnevezése, Orbán pedig korábban neokommunizmusról, új ÁVH-ról és önkényuralomról beszélt. A szám így nem egyszerű időmérésként, hanem politikai üzenetként is értelmezhető.

Orbán arra számít, hogy addigra véget ér a nyári türelmi idő, a kormánynak pedig már az ígéretek teljesítéséről és a gazdasági eredményekről kellene számot adnia. Szerinte ehelyett éppen ekkor kerülhetnek napirendre a megszorítások.

Azt mondta, a Tiszát nem a Fidesz fogja „elapasztani”, hanem maga a kormányzás. A párt feladatának azt nevezte, hogy tartson ki a választáson rá szavazó 2,5 millió ember mellett, és készüljön fel azok fogadására, akik később csalódnak a kormányban.

„Amikor felébrednek az emberek, akkor rájönnek, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam.”

„Minél inkább meghurcolnak valakit közülünk, annál inkább hőssé válik”

A közönség kérdéseire válaszolva Orbán arról beszélt, hogy a politikai és hatósági eljárások nem feltétlenül gyengítik az érintetteket. Szerinte a hatalom éppen azokból csinál hőst, akiket megpróbál félreállítani.

„Minél inkább meghurcolnak valakit közülünk, annál inkább hőssé válik.”

Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ korábbi vezetőjét és Hankó Balázs volt minisztert említette példaként. Az ellenük indított eljárásokat politikai meghurcolásnak nevezte, és azt mondta, az ilyen ügyek nem félelmet, hanem ellenállást válthatnak ki az emberekből.

„Ezeket az embereket nem meghurcolják, hanem éppen most csinálnak belőlük hőst.”

Úgy vélte, minél erősebben támadják őket, annál nagyobb politikai szerepük lehet a jövőben, és akár az ország későbbi vezetőivé is válhatnak.

Szijjártóról: „Európa legjobb külügyminisztere volt, és marad is még hosszú ideig”

A közönség kérdései között előkerült Szijjártó Péter távozása és BYD-hez igazolása is. Orbán teljes támogatásáról biztosította volt külügyminiszterét.

„Ő volt – és marad is még hosszú ideig – Európa legjobb külügyminisztere.”

Orbán szerint Szijjártó más kategóriát képviselt, mint a jelenlegi külügyminiszter, a BYD-hez történő távozása pedig kifejezetten az ő támogatásával történt.

„Az, hogy a BYD-hez távozott Péter, kifejezetten a támogatásommal történt.”

A volt miniszterelnök szerint nem ugyanaz, ha egy magyar külügyminiszter később elmegy egy nagy nemzetközi vállalathoz, mint amikor egy multinacionális cég vezetője közvetlenül a magyar kormányba érkezik.

„Micsoda különbség, hogy a kormánytól mész oda, vagy tőlük jössz ide.”

A Shell említésével Kapitány Istvánra utalt, aki hosszú nemzetközi vállalati pályafutás után vállalt szerepet a Tisza-kormányban. Orbán azt mondta, Szijjártóra még komoly feladatok várnak, és sokat fog tenni a magyarokért.

Ezért nem vette fel a parlamenti mandátumát

Orbán arról is beszélt, miért nem ült be az új Országgyűlésbe. Azt mondta, kétségei támadtak azzal kapcsolatban, hogy a parlamentben lehet-e még értelmes politikai munkát végezni.

„Vannak nálam fiatalabbak, akik ezt jobban viselik. Én meg végzem azt a munkát, amit ők nem tudnának: a nemzeti ellenállás mozgalmával kell foglalkoznom.”

A képviselőtársainak megköszönte, hogy helyette is vállalják a parlamenti munkát. Azt mondta, az ő feladata most nem az ülésteremben, hanem az országos ellenállás megszervezésében van.

Szerinte 25 év múlva már nem lesz Európai Unió

A kérdésekre válaszolva a világpolitikáról is beszélt. Úgy vélte, huszonöt év múlva az Európai Unió a jelenlegi formájában már nem létezik, a világrend pedig az angolszász dominancia helyett egyre inkább Ázsia felé fordul.

Ursula von der Leyen posztját nem megszerezni, hanem megszüntetni kellene:

„Nem átvenni kell a bizottságot, hanem Brüsszelt el kell foglalni a patriótákkal, és vissza kell metszeni a bizottság korlátlan hatalmát.”

Hangsúlyozta, nem az Európai Unió eltűnését kívánja, hanem azt, hogy képes legyen alkalmazkodni az átalakuló világhoz.

„Nem az a kérdés, mi lesz a Fidesszel, hanem hogy mi lesz a hazával”

Orbán a beszéd végén elismerte, hogy volt már jobb helyzetben. Szerinte azonban nem az számít, hogyan érzi magát egy politikus vagy egy politikai közösség, hanem az, hogyan viszonyul ahhoz a helyzethez, amelybe került.

A jobboldalon sokan nehezen viselik, hogy a jelenlegi kormány sorra megváltoztatja az elmúlt tizenhat évben felépített rendszert. Orbán szerint erre nem elkeseredéssel, hanem munkával és határozott fellépéssel kell válaszolni.

„Nem az a kérdés, mi lesz a Fidesszel és a KDNP-vel, hanem hogy mi lesz a hazával.”

A képviselőket és saját politikai szerepét korlátozó új szabályokról azt mondta, azokat nem jogállami keretek között vezették be, ezért egy későbbi kormányváltás után nem kell véglegesnek tekinteni őket.

A beszédét a Fidesz lehetséges visszatérésével zárta. Szlovén, lengyel és osztrák példákat hozott arra, hogy egy választást elveszítő politikai vezető később ismét hatalomra kerülhet.

„Sűrű idők jönnek, és mi küzdeni fogunk.”

Végül azt üzente a jobboldali közösségnek: nem keseregni és a sebeket nyalogatni kell, hanem hinni, dolgozni és felépíteni azt a széles társadalmi koalíciót, amely szerinte ismét nemzeti kormányt adhat Magyarországnak.


A cikk Orbán Viktor teljes, nyilvánosan közvetített tusványosi beszéde, valamint a helyszíni tudósítások alapján készült.

Aktuális

Kényszermunkára hivatkozva emelt vámot Washington – az EU és Kína is érintett

Pénteken életbe lépett az Egyesült Államok új vámrendszere, amely...

Feljelentés érkezett a Fidesz szervereinek lefoglalása miatt

Hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést Tényi István a Központi...

Orbán szombati beszédére vár Tusványos – közben már a Fidesz jövőjét boncolják

A hajrájához érkezett a 35. Tusványos: a július 21....

Magyar Péter üzent Hankó Balázsnak, a Fidesz visszavágott

Magyar Péter szerint Hankó Balázs még néhány napig megpróbálhat...

Hankó Balázs a választási vereség után is milliárdokat osztott ki – azonnali vizsgálat indult

Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter még a...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK