Betöltés…
15.9 C
Budapest

Hároméves csúcson a lakáspiaci kereslet – Beindította a vevőket az Otthon Start program

Az Otthon Start program új lendületet adott a hazai lakáspiacnak: az ingatlan.com friss adatai szerint júliusban három éve nem tapasztalt érdeklődés övezte az eladó lakások hirdetéseit. Több mint 284 ezer telefonos megkeresés érkezett a portálon meghirdetett eladó ingatlanokra – ez az előző hónaphoz képest 30 százalékos, a tavalyi év azonos időszakához mérten pedig 6 százalékos növekedést jelent.

Nem csak az első lakásvásárlók mozdultak

A kereslet megugrása részben az Otthon Start program keretein belül kínált kedvezményes hitel hatásának tulajdonítható. A program elsősorban az első lakást vásárlókat célozza, ugyanakkor aktivizálta azokat is, akik eddig kivártak, de a várható áremelkedések miatt most lépnének a piacra. A tapasztalatok szerint sok vevő próbálja „megelőzni” az árak emelkedését, így a szokásos nyári ingatlanpiaci aktivitás idén jóval intenzívebb lett.

Budapesten inkább vásárolnak, mint bérelnek

Az egyetemi ponthatárok kihirdetése után a nagyvárosokban élénkült az albérletpiac, ám Budapesten idén ez a hullám elmaradt. Szegeden, Pécsett és Debrecenben 25–30 százalékkal nőtt a bérlemények iránti érdeklődés, ezzel szemben a fővárosban egyre több szülő dönt inkább a lakásvásárlás mellett, hogy gyermekének biztos otthont teremtsen a tanulmányok idejére.

Az eladók is mozgásba lendültek

A kereslet növekedésével párhuzamosan a kínálat is bővült: júliusban több mint 30 250 ingatlan került fel az eladási listákra, ami havi és éves összevetésben is 2–3 százalékos bővülést mutat. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez részben annak köszönhető, hogy sokan most akarják értékesíteni lakásukat, bízva abban, hogy a felpörgő piacon könnyebben találnak vevőt, és akár tovább is költözhetnek.

„Az eladók számára most kulcsfontosságú lehet az időzítés: minél hamarabb szeretnék értékesíteni jelenlegi otthonukat, hogy még a nagyobb piaci élénkülés előtt megvehessék új ingatlanjukat” – fogalmazott a szakértő.

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Ketyeg a 300 milliárd dolláros orosz pénzcsapda – ki fizet, ha véget ér a háború?

A nyugati országok több száz milliárd dollárnyi orosz állami...

Boldog születésnapot, Cosma Amália!

Ma Cosma Amália ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Fordulat Sóskúton: megsemmisítették a dél-koreai akkumulátoripari üzem környezethasználati engedélyét

Jelentős fordulat történt a sóskúti akkumulátoripari üzem körül évek...

Hamuvá lett az 1852-es örökség – Lyon polgármestere szerint profi provokátorok gyújtották fel a belvárost

A Franciaország-szerte tomboló, megélhetési válság kirobbantotta országos tüntetéshullám szombaton...

Lángoló Decathlon és ostromolt prefektúra: különleges egységeket vetettek be a bordeaux-i káosz megfékezésére

A megélhetési költségek drasztikus emelkedése és a fojtogató társadalmi...

Franciaország ÉLŐ: tüntetések, legfrissebb hírek

Az Esti Hírlap folyamatosan frissülő hírfolyama a franciaországi eseményekről. Tüntetések, rendőrségi intézkedések, politikai döntések és helyszíni beszámolók egy helyen.

Boldog születésnapot, Csősz Andrea!

Ma Csősz Andrea ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK