Különös ellentmondás feszül az Isztambuli Egyezmény történetében: az az ország, amely elsőként írta alá és ratifikálta a nők elleni erőszak visszaszorítására létrehozott nemzetközi megállapodást, kilenc évvel később elsőként mondta is fel. Recep Tayyip Erdoğan török elnök kormánya a hagyományos családi értékek védelmére és a genderfogalom körüli aggályokra hivatkozott. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki, miközben a vita máig jóval túlmutat a családon belüli erőszak elleni fellépés kérdésén.
Az Isztambuli Egyezmény körül ismét fellángoló magyarországi vita különösen aktuálissá teszi Törökország példáját. A dokumentum nem véletlenül kapta a nevét a török metropoliszról: 2011. május 11-én Isztambulban nyitották meg aláírásra, és Ankara vállalt benne elsőként kötelezettséget. A történet fordulata, hogy egy évtizeddel később a török vezetés már úgy ítélte meg, a szerződés egyes rendelkezései és azok értelmezése összeegyeztethetetlenek az ország társadalmi és családi értékeivel. Erdoğan 2021 márciusában rendelte el a távozást, amely július 1-jén hivatalosan is hatályba lépett.
Amikor Ankara még élen járt a nők védelmében
Az Európa Tanács égisze alatt született megállapodás célja az volt, hogy a részes államok közös jogi keretben lépjenek fel a nők elleni erőszak, a családon belüli bántalmazás, a kényszerházasság és a zaklatás ellen. A dokumentum az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonása mellett a megelőzést, a menedékhelyek és segélyszolgálatok működtetését, valamint az állami intézmények összehangolt munkáját is előírja. A török parlament már 2011. november 24-én egyhangúlag jóváhagyta a szerződést, a ratifikációs okiratot pedig 2012. március 14-én, elsőként helyezték letétbe az Európa Tanácsnál. Ez akkoriban Erdoğan kormányának egyik látványos reformlépéseként könyvelődött el. A nemzetközileg 2014. augusztus 1-jén hatályba lépő egyezménytől Ankara annak a súlyos társadalmi problémának a visszaszorítását is remélte, amelyet a nők elleni erőszak jelentett az országban.
Az évek múlásával a politikai viták fókusza fokozatosan áthelyeződött a gender fogalmára, a hagyományos családmodell védelmére és a szexuális kisebbségek jogaira. A török konzervatív és vallási körök egy része azt kifogásolta, hogy a szöveg a biológiai nem mellett a társadalmi nem fogalmát is használja, és tiltja a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetést. A bírálók attól tartottak, hogy ezek az előírások hosszú távon átformálják a hagyományos családi szerepeket. A nőjogi szervezetek ezzel szemben végig azt hangsúlyozták, hogy a dokumentum az erőszak áldozatainak megvédését szolgálja, függetlenül attól, ki milyen csoporthoz tartozik.
Erdoğan kormánya: a szerződést más célokra használták fel
2021. március 20-án elnöki rendelettel jelentették be a felmondást. Két nappal később a török elnöki kommunikációs hivatal közleményben úgy indokolt: az eredetileg a nők jogainak védelmére létrehozott egyezményt olyan csoportok használták fel, amelyek a homoszexualitás normalizálását kívánták előmozdítani, ez pedig szembemegy az ország társadalmi és családi értékeivel. Ankara ugyanakkor igyekezett hangsúlyozni, hogy a távozás nem jelenti a nők védelmének feladását. A kormány érvelése szerint a török alkotmány, a büntetőjogi szabályok és a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló 6284-es törvény továbbra is megfelelő jogi garanciát nyújt, a kormányzati cél pedig változatlanul a zéró tolerancia.
Mit mond valójában a vitatott szövegrész?
A politikai viták egyik legérzékenyebb pontja az egyezmény harmadik cikkében szereplő társadalmi nem (gender) meghatározása. A dokumentum ezt a nők és férfiak számára egy adott társadalomban megfelelőnek tekintett szerepek, viselkedésformák és tulajdonságok összességeként írja le. A megfogalmazás mögött az a szemlélet áll, hogy a nők elleni erőszak kialakulásában a társadalmi elvárásoknak, az alá-fölérendeltségi viszonyoknak és a nemi sztereotípiáknak is szerepük van.
A negyedik cikk emellett rögzíti, hogy az áldozatok védelmét szexuális irányultságtól és nemi identitástól függetlenül kell biztosítani. Ugyanakkor a szöveg nem írja elő az azonos neműek házasságának bevezetését, és nem kötelezi az államokat a család jogi fogalmának átírására sem. A török kabinet tehát nem egy konkrét családjogi kényszert utasított el, hanem az egyezmény fogalomhasználatával és annak lehetséges társadalmi hatásaival szemben fogalmazott meg értékrendi kifogásokat.
Nők ezrei vonultak utcára a döntés ellen
A bejelentés bel- és külföldön egyaránt heves tiltakozást váltott ki. Nőjogi aktivisták és ellenzéki politikusok szerint a lépés rendkívül rossz üzenetet küldött egy olyan országban, ahol a családon belüli bántalmazás és a nők meggyilkolása mindennapos probléma. 2021 nyarán Isztambulban, Ankarában és több nagyvárosban ezrek tüntettek a döntés visszavonásáért. Az Európa Tanács külön bírálta, hogy az elnök parlamenti vita nélkül rendelte el a felmondást, miközben a csatlakozást annak idején a törvényhozás egyhangúlag szavazta meg. A rendeletet bíróságon is megtámadták, ám a török Államtanács 2022-ben elutasította a megsemmisítésére irányuló kérelmet.
Tanulságos előzmény a magyarországi vita fényében
Törökország távozása ellenére az egyezmény érvényben maradt, sőt 2023-ban maga az Európai Unió is csatlakozott hozzá a saját hatásköreibe tartozó területeken. A mostani magyarországi ratifikációs kezdeményezés fényében az ankarai pálfordulás különösen tanulságos. A dokumentum körüli vitákban ugyanis a szemben álló felek általában egyetértenek abban, hogy fel kell lépni a nők elleni és a családon belüli erőszakkal szemben. A törésvonal abban húzódik, milyen nemzetközi kötelezettségeket vállaljanak az államok, és hogyan értelmezzék a társadalmi nemekre, valamint a megkülönböztetésmentességre vonatkozó cikkelyeket.
