FRISSÍTÉS 17:50 – Érdemi demonstráció végül nem alakult ki a Kossuth téren. A 16 órára meghirdetett eseményen a helyszíni beszámolók szerint mindössze nagyjából egy tucat ember jelent meg, beszédet nem tartottak, és a főszervező, Nyerges André sem érkezett meg a rendezvény eredetileg meghirdetett, félórás időtartama alatt. A résztvevők egy része rövid várakozás után távozott.
A helyszínen egy kisebb incidens történt: az egyik résztvevő szóváltásba keveredett egy újságíróval, ami miatt a rendőrök közbeléptek és igazoltatták őket. Nyerges André később azt közölte, hogy szerinte „rászerveztek” a demonstrációra, és ezzel magyarázta a csekély részvételt, azt azonban nem részletezte, pontosan melyik eseményre gondolt. A Kossuth téri megmozdulás ezzel érdemi felszólalás és számottevő tömeg nélkül ért véget.
15:30 Már csak fél óra van hátra a Kossuth térre meghirdetett demonstráció kezdetéig. A 16 órára, a Parlament elé szervezett tüntetésen Unger Anna megválasztása és a Tisza döntése ellen tiltakoznak, miközben Ligeti Miklós mellett állnak ki. A Facebook-eseményre délutánra már közel négyszázan jeleztek vissza, szemben a péntek esti valamivel több mint kétszázzal.
15:02 – Egyre nagyobb érdeklődés övezi a délutáni demonstrációt. A Kossuth térre 16 órára meghirdetett, Ligeti Miklós mellett és Unger Anna megválasztása ellen szervezett tüntetés Facebook-eseményére már közel négyszázan jeleztek vissza, miközben péntek este még alig több mint kétszáz érdeklődőről lehetett tudni. A szervező, Nyerges André közben tovább élezte kritikáját: azt állítja, hogy „a Tisza Párt is sajnos már fogva van ebben a rendszerben”, és szerinte háttéralkuk állították meg belülről az elszámoltatást. A demonstráció 16 órakor kezdődik a Parlament előtt.
Utcára kerül az Unger Anna megválasztása körül kirobbant vita. Szombat délutánra demonstrációt hirdettek Budapesten a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal ügyében, Ligeti Miklós mellett. A szervező Nyerges André, aki Tisza-szigettag és Tisza-szimpatizáns. A tiltakozást eredetileg péntekre szervezték, később azonban augusztus 29-én, szombaton 16 órára tették át.
A Facebookon meghirdetett demonstráció közvetlen előzménye, hogy az Országgyűlés pénteken 137 igen és 7 nem szavazattal Unger Anna Rózát választotta meg az NVVH elnökének. A döntés után néhány órán belül megjelent a tüntetés felhívása, amely már jóval keményebb hangot üt meg annál a szakmai vitánál, amely az elmúlt napokban Unger és Ligeti Miklós alkalmassága körül zajlott.
A szervezők az esemény leírásában azt írják, szerintük Unger megválasztásával veszélybe került az általuk várt valódi elszámoltatás. A felhívásban azt állítják, hogy nem fogadják el a háttéralkukat, és Magyar Péter korábbi üzenetére is visszautalnak, amelyben arra kérte támogatóit, hogy tartsanak tükröt a politikusok elé és kérjék számon őket. „Itt az ideje, hogy ezt meg is tegyük” – áll a demonstráció felhívásában.
Nyerges André szerint nem szabad megengedni, hogy az NVVH élére az általuk alkalmatlannak tartott vezető kerüljön, és egyértelműen Ligeti Miklós mellett áll ki. A demonstráció hivatalos célja az NVVH és Ligeti támogatása, valamint tiltakozás Unger megválasztása ellen.
Az Unger-döntés körüli elégedetlenség már korábban megjelent a Tisza saját politikai közegében. Több Tisza Sziget még a parlamenti szavazás előtt arra kérte képviselőjét, hogy ne támogassa Ungert, az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságban pedig Melléthei-Barna Márton tiszás képviselő egyedüliként nemmel szavazott a jelölésére, és később Ligeti Miklóst nevezte alkalmasabbnak.
Magyar Péter közösségi oldalán szintén komoly vita alakult ki. A döntést kifogásoló hozzászólások között több támogató Ligetit hiányolta, mások azt kérték számon a kormányfőn, hogy miért nem kapott nagyobb súlyt a Tisza közösségében megjelent vélemény. Magyar közben többször is megvédte a kiválasztást, pénteken pedig azt mondta, soha ilyen transzparens kiválasztási folyamat nem volt, és visszautasította a háttéralkukról szóló vádakat.
A helyzetet tovább élezte, hogy Hadházy Ákos közérdekű adatigényléssel akarja megszerezni a pályázók értékelésénél használt pontrendszert, miközben a bizottság a négy kiemelt jelölt konkrét pontszámait eddig nem hozta nyilvánosságra. A pályázatra összesen 96 jelentkezés érkezett, a részletes pontozás azonban továbbra sem ismert.
