Betöltés…
8.4 C
Budapest

Videón: kórházba szállítás után nyakrögzítőből üzent Pogačar a brutális Vuelta-bukás után – eltört a nyakcsigolyája, műtét vár rá

Tadej Pogačar egy nappal a Vuelta a España nyolcadik szakaszán történt súlyos bukása után először jelentkezett a kórházból. A szlovén világsztár nyakrögzítőben, bekötözött kézzel és az arcán látható sérülésekkel feküdt a kórházi ágyon, a fotó mellé pedig a Bee Gees Stayin’ Alive című számát választotta. A kép alapján tartja magát, sérülései azonban jóval súlyosabbak annál, mint amit közvetlenül a bukás után sejteni lehetett.

Pogačar mindenesetre már üzent a kórházi ágyból. A „Stayin’ Alive” választása ennél rövidebben aligha mondhatta volna el, amit vasárnap a kerékpársport egész világa hallani akart 🙏

Videón: kórházba szállítás után nyakrögzítőből üzent Pogačar a brutális Vuelta-bukás után – eltört a nyakcsigolyája, műtét vár rá
Fotó: Tadej Pogačar / Instagram

A UAE Team Emirates-XRG részletes orvosi jelentése szerint Pogačar agyrázkódást, elmozdult bal kulcscsonttörést és a hetedik nyakcsigolya, a C7 stabil törését szenvedte el, emellett több helyen komoly horzsolások keletkeztek a testén. Adrian Rotunno, a csapat orvosi igazgatója ugyanakkor közölte, hogy a vizsgálatok nem mutattak ki további súlyos sérülést vagy neurológiai károsodást, Pogačar állapota stabil. 

Az este készült felvételek: a gandíai kórházból teljesen rögzítve, hordágyon vitték ki a mentőautóhoz, majd több mint 400 kilométerrel arrébb, Barcelonába szállították további kezelésre és a tervezett kulcscsontműtétre. De mosoly a hordágyon is 😊🙏

A spanyol beszámolók szerint jelenleg a Hospital Universitari Dexeusban kezelik, ahol a bal kulcscsontját Xavier Mir traumatológus operálja majd. A beavatkozást azonban csak akkor végzik el, amikor az agyrázkódás miatt ezt már biztonságosnak ítélik az orvosok. 

Pogačar szombaton körülbelül 32–33 kilométerrel a xeracói cél előtt bukott hatalmasat. A földön ülve még megpróbált felállni és visszaszállni a kerékpárjára, de a bal vállát és karját alig tudta használni, végül mentőautóba kísérték. Ezzel véget ért számára az a Vuelta, amelyet addig fölényesen vezetett: három szakaszt nyert, Enric Mas előtt pedig 3 perc 50 másodperces előnye volt.

A bukás után Mas került az összetett élére, a spanyol versenyző azonban a dobogón nem vette fel a piros trikót Pogačar iránti tiszteletből. A UAE vasárnap már nélküle állt rajthoz, a csapat is együttérzően jelezte, most elsősorban Pogačar felépülése számít. A szlovén versenyző idei visszatérésének időpontjáról egyelőre nincs hivatalos döntés, a szeptember végi montreali világbajnokság, az Európa-bajnokság és az októberi Lombardia részvétel is bizonytalanná vált. 

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Zelenszkijt is meghívták Budapestre október 23-ra – az ukrán elnök még nem döntött a részvételről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is meghívást kapott az 1956-os...

Boldog születésnapot, Koncz Zsófia!

Ma Koncz Zsófia ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Huszár Edina!

Ma Huszár Edina ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Tóth Kata!

Ma Tóth Kata ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Komjáthy Ágota!

Ma Komjáthy Ágota ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Cselőtei László!

Ma Cselőtei László ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Felfüggesztették Fürcht Pál volt főügyészt – a Legfőbb Ügyészség visszautasítja a megtorlás vádját

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált, a Központi Nyomozó Főügyészség...

Közel hárommilliárdos tanácsadói szerződés miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt...

A magyar áramfogyasztás 37 százalékát import fedezte 2025-ben – a GKI szerint komoly kihívások előtt áll az energiaellátás

A magyar villamosenergia-rendszer továbbra is jelentős mértékben támaszkodik külföldi...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK