Megosztás az X-en
Csecsenföld megfogott, a Kaukázus hófödte ormai, a vendégszerető emberek, akik mindenütt testvérként fogadtak, mint magyart. Mesélték, hogy egy helyről indultunk el, csak mi a Kárpátmedence felé kanyarodtunk, ők pedig a Kaukázus felé. A sok közös szó nyelveinkben alátámasztja ezt a teóriát. A szakállas harcosoknak szimpatikus lehettem, mert úgy búcsúztak el tőlem Groznjban, hogy örömmel látnának a fronton is.
Mily meglepő, hogy azonnal igent mondtam. Hazaérve Budapestre el is kezdtem a szervezkedést, na meg a perselymalac etetését, hiszen a kalandok pénzbe is kerülnek, leginkábba repülőjegy árak azok, amelyek megdobják a költségeket. Pár hónap múlva azonban minden szükséges engedély a kezemben volt és elindulhattam Kurszkba, ahova betörtek az ukránok. A csecsenek ott voltak az elsők között, akik a kurszki régióba mentek visszaverni az ellenséget. Az átszállás miatt volt egy napom Dubajban, amit nem is sajnáltam, gondoltam egy pancsi az óceánban nem árthat, hiszen lehet, hogy ez lesz az utolsó. Ha a háborúba indulsz ilyen gondolatok is megfordulnak a fejedbe.
Hét óra a vonaton
A háború miatt a frontközeli városokba nem lehet repülővel eljutni, Oroszország pedig hatalmas. A vonat pedig pompás. A terrorveszély miatt a pályaudvarra úgy lehet csak bejutni, mint egy repülőtér tranzitjába, de ezzel senkinek nincsen gondja a háborús helyzet miatt. A peronon egy igen csinos kalauzlány mutatta meg, hogy melyik fülkém. A meglepetés nagy, OK, hogy elsőosztályú jegyet vettem, de a kényelem, mint egy repülőgép első osztályán. Kapok egy angolnyelvű kis étlapot, amiből kiderült, hogy ebéd is lesz. Három féle menüből lehet választani az egyik vegán (nem azt választottam). A kétfogásos ebéd után kávézom és nézem a tájat, kicsit álomszerű az egész, hogy ismét itt vagyok... A kurszki állomás impozáns épülete előtt feltűnt egy csecsen katona, aki előbb egy mobiltelefon képernyőjét, majd a tömeget pásztázta. Örömmel üdvözöltük egymást, elmondta Mogomed parancsnok az étteremben vár minket. Hol máshol, mondom, ne kezdj fogyókúrába, ha a csecsenekhez látogatsz.
Páncélozott terepjáró és lekváros palacsinta
A masszív terepjáróról leír, hogy komoly páncélzattal rendelkezik. „Ez megvéd a repeszektől és a kisebb drónoktól” paskolta meg a jármű oldalát kisérőm Amad. A vacsora kebab volt és lekvárospalacsinta. Mint amilyet nagyim is csinált, már Groznijban tapasztaltam, hogy a vasárnapi ebédek elmaradhatatlan desszertje. Sőt, ha a tizedikre nemet mondasz, akkor ugyan olyan szomorúan néznek, mint egy nagymama, mert azt hiszik nem ízlik neked. Tényleg rokon nép vagyunk. Mogomed parancsnokkal, Amaddal és Aszlannal útra keltünk Belgorodba, mivel a várost rengeteg dróntámadás éri ukrán részről. A csecsen csapatok, az aknamentesítés mellett a drónelhárítást is végzik. A lakóövezeteket sok csapás éri. Magam is tapasztaltam, hogy éjszakánként 2-3 alkalommal is megszólaltak a szirénák az érkező robotrepülők vagy a rakéták miatt.
Kinézünk, ha nincs nagy baj, alszunk tovább
Sok épületen és autón ott vannak a repesznyomok, egy motorkerékpárnak pont a benzintankját ütötte át az egyik, csoda, hogy nem robbant fel. A buszmegállók sincsenek biztonsága a drónpilótáktól, akik a csúcsforgalomban a buszra váró embereket is megtámadják. Egyszerű, betonpanelekből készült kis bunkereket helyeztek el minden buszmegállóban, de gyógyszertárak és szupermarketek előtt is. Megkérdeztem egy ház előtt a padon üldögélő bábuskákat, hogy miként viselik az éjszakai támadásokat. „Már megszoktuk. Felébredünk a robbanásra, kinézünk és ha nincs nagy baj, akkor visszafekszünk és alszunk tovább.” Házak falán itt is repeszek ütötte sebek, egy nagy kátyú szerű lyuk az aszfalton, mellette dróntörmelék. Beszélgetek egy biztosítótársaság alkalmazottjaival. A hölgyek most a hátsó irodát és a konyhát használják csak, mert ott biztonságban vannak a repeszektől. A külső kerületekben még folyik az aknamentesítés. Az ukránok, mielőtt visszavonultak aláaknáztak mindent, még a családiházak veteményeseit is. Aprólékos, veszélyes munkával jár felszedni őket.
Drónok harca
Mogomed parancsnok kapott egy hívást, hogy egy éttermet találat ért Belgorod egyik külső kerületében. Mi pedig már indulunk is megnézni a helyszínt. Minden ilyen esetet dokumentál a hadsereg. Szerencsére még ki sem nyitottak, így a szétrobbanó kirakatüveg nem sebesített meg senkit és az anyagi kár is még viselhető. „Bedeszkázzuk, kitakarítunk és fél óra múlva már nyitunk is” -mondták a szakácsok és azonnal el is indultak farostlemezeket venni a közeli barkácsárúházban. Ilyen az élet a frontvonalon... Tettünk egy kis kitérőt a határra. Az országút átmegy Ukrajnába, ám most nagy betontömbökkel van lezárva, mögöttük géppuskafészek. Egy kis nyílás van csak. Néha átmennek felderítők terepmotorokkal körülnézni azért nem zárták le teljesen. Egy Lada Niva állt meg mellettünk csecsen katonákkal. A terepjáró tetjén drónzavaró készülékek antennái. „Szürkül, most jön a drónok ideje”, mondja az egyik technikus. A szerkezet összezavarja a drónok elektronikáját, ám van, hogy átjut a határon és akkor le kell lőni, még mielőtt eléri a belvárost. Van, hogy Kalasnyikovval szedik le az alacsonyan berepülő eszközöket. Sötét erdei úton megyünk vissza, fényszórók nélkül, hogy a túloldalról ne tudjanak tüzet nyitni ránk. A távolból robbanások hallatszottak és ugye éjszaka minden parásabb... folyt.köv.
Kép Forrás: Georg Spöttle rovatvezető
Esti Hírlap