Betöltés…
15.9 C
Budapest

Kifelé áll a szolnoki elektrolitgyár szénája – a kínai cég már a távozást is kilátásba helyezte

Rost Andrea a térség országgyűlési képviselője az jelezte, hogy a Szolnok és Abony közé tervezett elektrolitüzem már nem számít kiemelt beruházásnak. A gyárhoz egyelőre nincs környezetvédelmi engedély, hatósági eljárás sem folyik, az építkezés pedig el sem kezdődött. A kínai befektető korábban jelezte: ha a projekt mögül elfogy a jogi, politikai és társadalmi támogatás, más országot kereshet.

Egyre kisebb az esélye annak, hogy megépül a kínai KunlunChem elektrolitgyára Szolnok határában.

Rost Andrea, a térség tiszás országgyűlési képviselője pénteken jelentette be, hogy a beruházás már nem minősül nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektnek. Közlése szerint a cég nem nyújtott be környezetvédelmi engedélykérelmet, nincs folyamatban hatósági eljárás, és az építkezés sem kezdődött meg.

Kifelé áll a szolnoki elektrolitgyár szénája – a kínai cég már a távozást is kilátásba helyezte
Fotó: Rost Andrea hivatalos Facebook oldal – kivágott video képkocka

A jogi helyzet azonban még nem teljesen lezárt. A gyár ellen fellépő helyi civil közösség maga is azt írta: várják, hogy a döntés a Magyar Közlönyben is megjelenjen. Addig a képviselő bejelentése a legfontosabb új fejlemény.

A beruházás sorsa eldőlni látszik

Rost Andrea egyeztetett a minisztériummal és a vármegyei kormányhivatallal, majd az ott kapott tájékoztatást közölte. A beruházás ellen már hónapok óta szerveződtek a helyiek, Szolnok közgyűlése pedig a fideszes többséggel együtt, szintén elutasította az akkumulátoripari projektet. A polgármester már májusban kérte a kiemelt beruházási besorolás megszüntetését.

Százmillió euró, kevés munkahely

A KunlunChem két ütemben százmillió eurót fektetett volna be Szolnokon. Az első szakaszban évi 36 600 tonna elektrolit előállításával számoltak. A cég saját tájékoztatójában kezdetben ötven helyi munkahelyet ígért, később a magyarországi vezető már 140 foglalkoztatottról beszélt. Az üzem a BMW és a Mercedes elektromos autóihoz kapcsolódó beszállítói lánc része lett volna.

Az elektrolit nem akkumulátor, hanem az akkumulátorcellák működéséhez szükséges, oldószerekből és vezetőképes sókból álló folyadék. A felhasznált anyagok egy része veszélyesnek minősül. A vállalat azt állította, hogy zárt, automatikusan szabályozott technológiát használna, és a lehető legszigorúbb környezeti és iparbiztonsági engedélyezést kérné. Ám a helyieket ez nem nyugtatta meg.

A tiltakozók szerint túl kevés információt kaptak a felhasznált anyagokról, a vízigényről, az esetleges kibocsátásokról és arról, mi történne egy üzemzavar esetén. A városban az is sokakban ellenérzést váltott ki, hogy egy százmillió eurós vegyipari beruházás viszonylag kevés közvetlen munkahelyet teremtene.

A kínai cég már jelezte: el is mehet

Lex Gao, a KunlunChem magyarországi vezetője májusban még azt mondta, a vállalat folytatná az előkészítést, ugyanakkor hozzátette: ha a beruházás sem jogi, sem politikai, sem társadalmi támogatást nem kap, akkor „sajnálattal fogunk elmenni”.

Ez mostanra reális forgatókönyvvé vált. A gyár megépítését hivatalosan ugyan még nem mondták le, de kiemelt státusz nélkül ugyanis a vállalatnak a szokásos engedélyezési eljárásokat kellene végigjárnia, miközben a város vezetése, a közgyűlés, a helyi civil csoportok és a kormányoldal térségi képviselője sem áll a projekt mögött.

Forrás: vg.hu

Kapcsolódó híreink

Aktuális

Ketyeg a 300 milliárd dolláros orosz pénzcsapda – ki fizet, ha véget ér a háború?

A nyugati országok több száz milliárd dollárnyi orosz állami...

Boldog születésnapot, Cosma Amália!

Ma Cosma Amália ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Fordulat Sóskúton: megsemmisítették a dél-koreai akkumulátoripari üzem környezethasználati engedélyét

Jelentős fordulat történt a sóskúti akkumulátoripari üzem körül évek...

Hamuvá lett az 1852-es örökség – Lyon polgármestere szerint profi provokátorok gyújtották fel a belvárost

A Franciaország-szerte tomboló, megélhetési válság kirobbantotta országos tüntetéshullám szombaton...

Lángoló Decathlon és ostromolt prefektúra: különleges egységeket vetettek be a bordeaux-i káosz megfékezésére

A megélhetési költségek drasztikus emelkedése és a fojtogató társadalmi...

Franciaország ÉLŐ: tüntetések, legfrissebb hírek

Az Esti Hírlap folyamatosan frissülő hírfolyama a franciaországi eseményekről. Tüntetések, rendőrségi intézkedések, politikai döntések és helyszíni beszámolók egy helyen.

Boldog születésnapot, Csősz Andrea!

Ma Csősz Andrea ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Kosik Bernadett!

Ma Kosik Bernadett ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Boldog születésnapot, Vindecker Mária!

Ma Vindecker Mária ünnepli a születésnapját, - az Esti...

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK